Egy házasság kétféle módon szűnhet meg, az egyik fél halálával, vagy a házasság felbontásával, más néven válással. A válás kapcsán a feldúltsági elv érvényesül. Vagyis a házasságot a bíróság bármelyik fél kérelmére (egyik házastárs kérelme, vagy a felek együttes kérelme) felbontja, ha a házasság teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott. A házasság teljes és helyrehozhatatlan megromlását akkor lehet megállapítani, ha az életközösség már megszűnt és annak helyreállítására a különélés időtartama, vagy a különéléshez vezető út miatt nincs kilátás. A döntés során a bíróság az eset összes körülményét értékeli, vagyis azokat, amelyek a felek elhidegüléséhez, a házasság megromlásához vezettek. Abban az esetben, ha van remény a házasság megmentésére és az életközösség helyreállítására, akkor feldúltság nem állapítható meg. Ugyanakkor a bíróságnak ilyenkor is szemfülesnek kell lennie, mert fennállhat annak az esélye, hogy a megbántott fél csak eljátssza a megbocsátási szándékot, hogy ezzel is akadályozza a válást és ezzel esetlegesen a másik fél újabb kapcsolatát.
Meghatározott esetben a feldúltság vizsgálata nem kötelező. A bíróság a házasság megromlás okainak, folyamatának feltárása nélkül felbontja a házasságot, ha azt a házastársak végleges elhatározáson alapuló, befolyásmentes megegyezésük alapján közösen kérik. Ennek feltétele, hogy a felek meghatározott kérdésekben megegyeztek és az egyezségüket a bíróság jóváhagyta. A házastársaknak az alábbi kérdésekben kell megegyezniük:
*közös gyermek esetében a szülői felügyelet gyakorlása,
*a különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartás,
*a gyermek tartása,
*a házastársi közös lakás használata, illetve
*igény esetén, a házastársi tartás.
Mivel a bíróság által jóváhagyott egyezségnek ítélettel azonos hatálya van, ezért a bíróság csak végrehajtásra alkalmas, egyértelmű egyezséget hagy jóvá. Abban az esetben, ha a felek közös szülői felügyeleti jogban állapodtak meg, akkor a kapcsolattartás kérdésében nem kell megállapodniuk, de a gyermek lakóhelyét meg kell határozniuk.
Vagyis látható, hogy a közös lakás használatán kívül a közös vagyon megosztásáról nem kötelesek megegyezni ahhoz, hogy a bíróság a házasságot felbontsa. Ennek oka, hogy a közös vagyon rendezése egy hosszadalmas folyamat, amelyet nem érdemes elkapkodni, így a felek ezt egy későbbi, külön perben rendezhetik.
A házasság felbontásánál a közös gyermek érdekét figyelembe kell venni, így ennek kell előtérben állnia a gyermek elhelyezésénél, a gyermekkel való kapcsolattartásnál, gyermek tartásánál. Ha a gyermek a váláskor a 14. életévét már betöltötte, akkor szülői felügyeletére és elhelyezésére vonatkozó döntés egyetértésével hozható, kivéve, ha a döntése a fejlődését veszélyezteti.
Láthatjuk tehát, hogy a házasság felbontásának két típusa létezik, a tényállásos, amikor a bíróságnak vizsgálnia kell a feldúltsági okokat, illetve a közös megegyezéses bontás, amikor a felek minden szükséges járulékos kérdésben eredményesen megegyeztek és ezt az egyezséget a bíróság jóvá is hagyta.
A házasság felbontása iránti pert a házastárs a másik házastárs ellen, személyesen indítja meg. Ha a válást kezdeményező házastárs cselekvőképtelen, akkor nevében törvényes képviselője indítja meg a pert a gyámhatóság hozzájárulásával.
A házastársak a bontóper megindítása előtt vagy az alatt saját elhatározásból vagy a bíróság kezdeményezésére közvetítő eljáráson vehetnek részt, amelynek keretében a vitás kérdéseket rendezhetik. Vagyis a mediációnak nem a békítés a célja, hanem a vitás kérdések békés rendezése. Ezáltal lehetőség van arra, hogy kulturált körülmények között menjen végig a válóper.
A házasságot felbontó ítélet mindenkivel szemben hatályos.
FORRÁSOK
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 4:20-4:23§
Kommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez