Szeged - Októberben folytatódik az új klinika felújítása, így egyelőre leállnak a költözések a mellette lévő, nemrég elkészült klinikai tömbbe. Az új épületszárnyban már modern eszközökkel gyógyíthatnak az orvosok: csak műszerekre több mint négymilliárd forintot költöttek.
Mint arról korábban beszámoltunk, már működik az újonnan megépült klinikai tömb: egyre több szakma költözik be a modern épületbe. Legutóbb az elektrofizikai részleg és az invazív kardiológia kapta meg itt végleges helyét, egyelőre azonban a költözések leállnak.
Folytatódik ugyanis az új klinika felújítása, ez idő alatt pedig azok a részlegek kapnak majd itt ideiglenes helyet, ahol a munkálatok éppen zajlanak. Októberben az intenzív osztály még fel nem újított szárnyán, valamint a hat műtő átépítésén kezdenek el dolgozni a kivitelezők. Itt is az új tömbben látható panel műtőblokkok lesznek. A következő fél évben pedig a sterilizálót is átépítik: ott is az új tömbben látható panel műtőblokkok lesznek.
Nem csak épületről szólt azonban a beruházás. Két év alatt 14 közbeszerzési eljárást folytattak le új eszközök beszerzésére. – Több mint húsz céggel kötött szerződést az egyetem, több mint négymilliárd forint értékben – mondta el Tapasztó Sándor projektmenedzser. – Ennek köszönhetően a nagy értékű eszközpark átlagéletkora, amely eddig 10 év körül mozgott, megfeleződött.
Csak a szívsebészeti osztály például húsz új műszerrel gazdagodott. Bogáts Gábor osztályvezető egyetemi docens elmondta: ezek között van olyan, amely a súlyos állapotú betegek keringését támogatja, és olyan is, amely a keringés leállításakor helyettesíti a szív és a tüdő működését.
– Ezek mellett véralvadás-vizsgáló, hűtő-melegítő és vérmentő autotranszfúziós készülékeket is kapott az osztály, valamint minden orvos saját operációs nagyító szemüveget, amelyeket eddig maguknak szereztek be. Ha tehát majd átköltözhet az osztály a jelenlegi, 30-as években készült és elavult épületből, valóban modern körülmények között dolgozhatunk – mondta.
TIOP-2.2.7.-07/2F/2-2009-0008