Szeged - Kétágyas, külön vizesblokkal rendelkező kórtermek is lesznek az új klinikán is - az átalakítási munkálatok már zajlanak. Kevesebb mint egy év múlva a teljes Semmelweis utcai klinikatömb elkészül, a legmodernebb eszközökkel és feltételekkel fogadják majd a betegeket.
Már zajlik a 410 ágyas, „régi" új klinika átépítése, ezzel pedig a klinikaberuházási nagyprojekt az utolsó szakaszához érkezett. A Ferroép Zrt. május közepe óta dolgozik: 1,8 milliárd forintból átalakítják a teljes épületet. Megszüntetik a nagy, hatágyas kórtermeket, és 2–5 ágyassá alakítják át az összeset, ráadásul mindegyik külön vizesblokkot kap. A hűtőrendszer alapvezetékét is mindegyikben kiépítik, egyelőre azonban nem jut majd mindenhova klímaberendezés. Emellett korszerűsítik a füstelvezetést, és megújítják az elektromos hálózatot is.
Facskó Andrea, a Szent- Györgyi Albert Klinikai Központ megbízott elnöke a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta: sem a beruházás közben, sem annak eredményeként nem csökken a klinika ágyszáma. Bár a meglévő kórtermek felosztása miatt jóval több helyre lesz szükség, azt más helyiségek ilyen célra való átalakításával oldják meg.
Nemesi Pál, a Ferroép Zrt. vezérigazgatója elmondta: két ütemre osztották a beruházást. Jelenleg a klinikaudvar felőli két szárnyban zajlanak a munkák. A teljes átalakításra 300 nap áll rendelkezésre. Emellett dolgoznak még a klinika műtőblokkján is: az várhatóan két hónap múlva lesz készen. Az átadás után összesen 14 panelműtő áll majd rendelkezésre a Semmelweis utcai épületegyüttesben.
Szintén a nagyprojekt részeként 620 millió forintból felújítják a régi véradó állomás épületét is. Ide költözik majd a dialízisállomás és a genetikai tanácsadó. Jelenleg a tervezés zajlik, az építkezés várhatóan október elején kezdődik.
TIOP-2.2.7.-07/2F/2-2009-0008