Honlapra_2_35

Újabb összevetésben lett a legjobb hazai egyetem az SZTE

A 22. EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon mutatták be az UNI 2022 Egyetemek rangsora című kiadványt Budapesten. A kötet az elmúlt három év nemzetközi rangsorainak összevetésével kíván hiteles képet adni a magyar felsőoktatás szereplőiről.

A kiadványban a Quacquarelli Symonds (QS) és a Times Higher Education (THE) eredményeit vették figyelembe. A rangsorok összesítésénél a Szegedi Tudományegyetem került ki győztesként.


Egyre többen veszik figyelembe a továbbtanulás során, hogy hol állnak a magyar egyetemek a nemzetközi rangsorokban. Az UNI in&out 2022 a legjobb magyar felsőoktatási intézményeket mutatja be úgy, hogy a korábbi évek nemzetközi felsőoktatási rangsoraiban elfoglalt helyeit összesítve vizsgálja. A kiadvány készítői intézményi és képzési területi rangsorokat is összevetettek, amihez nemzetközi és hazai felsőoktatási rangsorok eredményeit használták fel.


Az összehasonlításból kiderült, hogy mindhárom évben volt abszolút győztes: a QS rangsorában a Szegedi Tudományegyetem, a THE rangsorában pedig a Semmelweis szerepelt a legjobb helyen. A két rangsor elmúlt három évben megjelent listáiban elfoglalt pozícióit összesítve a Szegedi Tudományegyetem az abszolút győztes, hiszen ez az intézmény a QS világrangsorban folyamatosan az első helyen áll a magyar intézmények között, miközben a Times Higher Education listáján is jó pozíciókat ér el, ezzel a legjobb helyen áll a hazai felsőoktatás szereplői között.


A Szegedi Tudományegyetem továbbá figyelemre méltó helyezést vívott ki magának a regionális nemzetközi rangsorokban, a QS európai és közép-ázsiai egyetemeket vizsgáló rangsorában (QS EECA) a 2020-as kiadásában még a 33., a legfrissebb, 2022-es listán a 29. helyen áll.


A kiadvány készítői a 2021-es jelentkezőszámok és hallgatói kiválósági adatok, valamint a legfrissebb DPR (Diplomás Pályakövetési Rendszer Adminisztratív Adategyesítés 2020) adatait is vizsgálták. Az UNI 2022 adataiból az is kiderült, hogy az ápolás- és betegellátás szakon a DPR adatbázis legfrissebb adatai szerint az SZTE-ETSZK végzett hallgatók számíthatnak a legjobb diplomás kezdőbérre az országban.


A kiállításon debütáló UNI 2022 Egyetemek rangsora című kiadvány a tervek szerint évente kétszer megjelenő magazin lesz. A kiadvány célja, hogy megszólítsa és segítse az egyetemválasztás előtt álló fiatalokat és a diplomához közel járó végzős hallgatókat, és családjaikat, illetve támogassa őket a magyarországi felsőoktatási intézmények összehasonlításával, bemutatásával. A döntés elősegítésében az adatsorokat interjúk és rövid szakmai cikkek egészítik ki.