2024. március 28., csütörtök

Honlapra

Nyílt napra várja a felvételizőket a Szegedi Tudományegyetem

Több ezer középiskolást vár a Szegedi Tudományegyetem november 24-én, csütörtökön 8 órától a József Attila Tanulmányi és Információs Központba, ahol a felvételiről, az egyetem képzéseiről és a hallgatói élet mindennapjairól tájékozódhatnak a továbbtanulás előtt álló fiatalok. A kísérőprogramokon az érdeklődők megismerhetik a patikai gyógyszerkészítés titkát, a bölcsészkar ikonikus épületét, a vegyészmérnök képzés részleteit, bekapcsolódhatnak a gyógynövény- és drogismeret laborgyakorlatba, sőt, az öregségi szimulátort és az újraélesztést is kipróbálhatják.

A legfontosabb felvételi tudnivalókkal, a teljes képzéskínálattal és hasznos információkkal várják idén is az érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetem novemberi nyílt napján. Az egyetem 12 kara és Tanárképző Központja több mint 550 szakon kínál lehetőséget a továbbtanulásra nappali, levelező és távoktatás tagozaton. A nyílt nap résztvevői a képzések mellett megismerkedhetnek a különböző ösztöndíj-programokkal, hallgatói szolgáltatásokkal, sportolási lehetőségekkel és kulturális eseményekkel. A rendezvényre a felvételizők mellett középiskolai vezetőket, osztályfőnököket, pályaválasztási tanácsadókat és szaktanárokat is várnak.


Tájékoztató előadások és képzési kiállítás


A nyílt nap megnyitója után az Oktatási Hivatal képviselője tájékoztatja a középiskolásokat a felvételi eljárás menetéről, a legfontosabb változásokról. A rendezvényen bemutatkozik az SZTE Junior Akadémia, az egyetemi kollégiumok, a nemzetközi ösztöndíjakat kínáló egységek és a Mathias Corvinus Collegium is. A határon túli magyar diákokat érintő felvételi eljárásról külön előadást hallgathatnak meg az érintett fiatalok. Tájékoztatóval várja a középiskolásokat a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, a Fogorvostudományi Kar, a Gazdaságtudományi Kar, a Természettudományi és Informatikai Kar, a Mezőgazdaság Kar és az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar is.
Regisztráció a programra az SZTE nyílt nap oldalon.


Tervezett program


Kongresszusi terem:


9:00 - 9:15 – Megnyitó (Dr. Fendler Judit kancellár és Prof. Dr. Gellén Klára oktatási rektorhelyettes)

9:15 - 10:00 – Felvételi eljárás menete - Oktatási Hivatal

10:30 - 11:00 – Kollégiumok az SZTE-n

11:15 - 11:45 – Bemutatkozik az SZTE Junior Akadémia

12:00 - 12:30 – Nemzetközi ösztöndíjak az SZTE-n (Mobilitási Iroda, EUGLOH, Coursera)

12:45 - 13:15 – Hallgatói programok, lehetőségek az SZTE-n (EHÖK, SZTE+, SZTEsók)

13:30 - 14:00 – Bemutatkozik a Mathias Corvinus Collegium

14:15 - 15:00 – Felvételi eljárás menete - Oktatási Hivatal


Alagsor:


9:00 - 9:30 – Bemutatkozik a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar

10:00 - 11:00 – Felvételi eljárás menete a határon túli magyar diákoknak

11:15 - 11:45 – Bemutatkozik a Fogorvostudományi Kar

12:00 - 12:30 – Bemutatkozik a Gazdaságtudományi Kar

13:30 - 14:00 – Bemutatkozik a Természettudományi és Informatikai Kar

15:00 - 15:30 – Bemutatkozik a Mezőgazdasági Kar

15:30 - 16:00 – Bemutatkozik az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar


A József Attila Tanulmányi és Információs Központ átriumában 8 és 16 óra között a képzési kiállításon is feltehetik kérdéseiket a továbbtanulás előtt állók. Az egyetemi karok mellett standdal várja a középiskolásokat például az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat, az egyetemi kollégiumok, az SZTE Sportközpont, a Kulturális Iroda, a Klebelsberg Könyvtár, az Idegennyelvi és Kommunikációs Intézet, a Nemzetközi Mobilitási Iroda, a Nemzetközi Együttműködési és Beiskolázási Iroda, az SZTE Alma Mater, az SZTE Karrier Iroda, az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ és a Diákhitel munkatársa is.


Izgalmas kísérőprogramok


A nyílt nappal párhuzamosan érdekes kari programokkal is készülnek a szervezők. A Gyógyszerésztudományi Karon bárki kipróbálhatja a patikai gyógyszerkészítés fortélyait, sőt, az érdeklődők a gyógynövény- és drogismeret laborgyakorlaton folyó munkába is betekinthetnek. A Természettudományi és Informatikai Kar Kémiai Intézet jóvoltából a fiatalok közelebbről is megismerkedhetnek a kémia, a vegyészmérnök és a molekuláris bionika mérnök képzésekkel. A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar ikonikus épületét bemutató sétára is várják a fiatalokat. Az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar vércsoport és hematokrit meghatározással, az ápoló hivatás és képzés bemutatásával, kari sétával, újraélesztés gyakorlással, öregségi szimulátorral és miniórákkal készül.


Párhuzamos programok


Patikai gyógyszerkészítés – Próbáld ki, hogyan kell egy gyógyszert recept alapján elkészíteni a gyógyszertárba


Helyszín: Szeged, Eötvös u. 6., GYTK Kari épület, 3. emelet, Tangyógyszertár


10:00 - 10:50 (max. 15 fő)

11:00 - 11:50 (max 15 fő)



Legyél Te is 40 percig gyógyszerészhallgató! – Bepillantás egy Gyógynövény- és drogismeret laborgyakorlaton folyó munkába


Helyszín: Szeged, Eötvös u. 6., GYTK Kari épület, 2. emelet, Farmakognóziai Intézet


14:00 - 14:40 (max. 5 fő)

15:00 - 15:40 (max. 5 fő)



A patkányok titkai – Előadás az állatkísérletek során alkalmazott laboratóriumi patkányokról


Helyszín: Szeged, Eötvös u. 6., GYTK Kari épület, 1. emelet, 1. tanterem


14:00 - 14:40 (max. 40 fő)



A Kémiai Intézet és az intézet által gondozott szakok bemutatása (kémia, vegyészmérnök, molekuláris bionika mérnök)


Helyszín: Szeged, Dóm tér 7. – gyülekező a TIK előtt


11:00 - 12:00

14:00 - 15:00


Létszámkorlát nincs!



Csontvázak, stúdiók és történelmi emlékhelyek egy helyen – Ismerd meg a szegedi bölcsészkar ikonikus épületét!


Gyülekező helye: TIK Café külső bejárata


11:00 - 12:00 (max. 30 fő)

14:00 - 15:00 (max. 30 fő)



Mi az, amit tudni szeretnél a véredről? Vércsoport és hematokrit meghatározás


Helyszín: Szeged, Temesvári körút 31. fsz. 11-es terem


9:00 - 10:00 (max. 30 fő)

10:30 - 11:30 (max. 30 fő)



Ismerkedés az ápolói hivatással (Az ápolói hivatás és a képzés bemutatása.)

Tarts életben! (A program során lehetőséget biztosítunk látogatóink számára a felnőtt és a gyermek újraélesztésének gyakorlására.)

Milyen érzés öregnek lenni? (A látogatóknak lehetőségük van felpróbálni az öregségi szimulátort, ami egy mozgáskorlátozó ruha kiegészítőkkel, melyek éreztetik az időskor nehézségeit.)


Helyszín: Szeged, Temesvári körút 31. I. emelet 111-es terem


10:00 - 14:00 (max. 20 fő)



"Nem vagy egyedül!" – Drámapedagógiai élmények a segítő munkában


Helyszín: Szeged, Temesvári körút 31. I. emelet 122-es terem


13:00 - 15:00 (max. 16 fő)



Menekültek, migránsok, sérülékeny társadalmi csoportok – minióra középiskolásoknak


Helyszín: Szeged, Temesvári körút 31. I. emelet 124-es terem


14:00 - 15:00 (max. 80 fő)



Séta a Karon – Ismerd meg az ETSZK-t! 1. turnus


Helyszín: Szeged, Temesvári körút 31. (gyülekezés a portánál)


8:30 - (max. 20 fő)



Séta a Karon – Ismerd meg az ETSZK-t! 2. turnus


Helyszín: Szeged, Temesvári körút 31. (gyülekezés a portánál)


11:30 - (max. 20 fő)



Séta a Karon – Ismerd meg az ETSZK-t! 3. turnus


Helyszín: Szeged, Temesvári körút 31. (gyülekezés a portánál)


13:30 - (max. 20 fő)



További információ és a kari nyílt napok az SZTE nyílt nap oldalon érhető el.


Forrás: SZTEhírek