Az álláskeresés annak megy jól és gyorsan, aki tudja annak lépéseit, és azt is tudja, hogy ezeket a lépéseket bármikor szükséges lehet megtenni. Ha emellett van megfelelő karrierterve, tisztában van az álláskeresési feladataival, az sokat segít. Majd amikor tényleg eljön az álláskeresés ideje, nekiáll, és csinálja. Elvesztetted az állásod? Van máááásik!
A karriertervezés megint olyasmi, amit nem tanítanak iskolában, ill. csak HR-es szakokon felsőoktatásban, akkor is csak céges nézetből. A gyakorlatban többé-kevésbé sikeres karrierprogramok formájában ölt testet egy-egy nagyobbacska, igényesebb cégnél ez a tudásanyag. Munkavállalói, álláskeresői, vezető-specialista-generalista, junior-medior-senior nézetekből alig létezik ilyen tudatos formában. Aki tanult is karriertervezést, képtelen adaptálni a céges nézetet a saját, egyéni, munkavállalói nézetére. Amikor álláskereső HR-es talál meg, akkor is felfedezhető ez a jelenség. Ott a tudás, de gyakorlatban, saját magára sosem használta. Sőt, felsorolni sem tudja ennek gyakorlati kellékeit magára nézve – pedig ez a szakmája! Arra tanították, hogy a cégeket szolgálja a tudásával, és a motivációs levelében is azt írta, hogy „egy sikeres csapatban szeretném kamatoztatni a tudásom”. Amikor „baj van”, azaz állást kell keresni, akkor már inkább álláskeresési stratégia részeként jelenik meg a karrierépítés, és kb. kimerül az utált „hol látod magad X év múlva” kérdésre adott válaszban. Pedig valójában ez is olyan eleme kellene, hogy legyen a szakmai életünknek, mint a folyamatos tanulás. Fura módon ez alig szól a munkahelyünkről, szakmai irányainkról, sokkal inkább saját magunk preferenciáiról, igényeiről - sokaknál mégis háttérbe szorul. Törődj magaddal! – ja, ezt is csak egy kozmetikai cég merte szlogenként kiadni, pedig elég fontos gondolat.
Karriertervezés, mint munka
Szoktam volt mondogatni, hogy az álláskeresés is munka, amit egy munkanélküli álláskeresőnek napi 8 órában kell csinálnia, az állásváltóknak pedig minden szabad percükben… De mi a helyzet az átlagos munkavállalóval, aki épp nem keres új állást? Épp dolgozik valahol, és valahogy létezik ebben. Vagy nagyon jól, vagy fásultan, de alapvetően éli a szakmai életét, remélhetőleg különösebb fájdalmak nélkül. Írtam már arról, milyen hibákat követnek el álláskereső vezetők, de bizony a karrierépítés lépéseit alig valaki csinálja akkora tudatossággal, hogy ne rezzenjen meg, ha egyszer csak közlik vele: itt a vége az állásának. Már hallom is a tiltakozó hangokat, ők ugyan nem fognak átgázolni másokon, méghogy erre tudatosság meg tervezés, hát fujj, micsoda pszichopátia/szociopátia ez! Majd meglepődve figyelnek, amikor elmondom, hogy ártani másoknak kifejezetten tilos, mert az pont nem támogatja a hosszútávú karriertörekvéseket. És akkor is lesznek ellenségeid, ha mindent korrekten csinálsz. Ártani tehát tilos, de mi mást kellett volna tenni, amit viszont szintén nem tettek? Így most álláskeresőként még kétségbeesettek, de kb. 20 perc múlva ez már megoldódik, kb. ennyi ideig tart elmagyaráznom az alábbiakat – és én is megdöbbenek, hogy ez egyébként a sikeres karriert építőknek is meglepő. Sokszor felismerjük közösen, hogy ők is csak belesodródtak a saját karrierjükbe, a sikereiket az ad-hoc jó döntéseik adták (ez is egy értékes készség!), nem a tudatos tervezés.
A karrierépítés gyakorlati lépései
Először is le kell tenned az egód, ami azt mondatja veled, hogy olyan egyedi dolgot csinálsz, amilyen másik nincs is a piacon. Pedig hányszor hallom ezt! És vitatkozom is: de bizony, van ezernyi lehetőség, van máááásik! Az adott cégnél végzendő feladatok jórésze a cég egyedisége miatt egyedi, a lexikális tudást mindig adaptálni kell az adott cég adott feladatkörére. Tehát, a következő cégnél betöltött következő pozíciód is egyedi lesz. Ezért feladatot keress, ne pozíciót, alább látni fogod, mi a különbség.
A fentiek mellett rendben van a Linkedin profilod, aktualizált az önéletrajzod minden felvázolt pozícióra. Az önéletrajzaid online is eléred valami felhőből bármikor a telefonodról. Aktív a kapcsolatod fejvadászokkal Linkedinen. Szóval, EZ a karriertervezés. Márminthogy az egyik fele. Remekül keverik mindenféle cikkek a készségek, célok kijelölésével, de az egy másik téma. Az a szakmai orientáció, vagy pályaorientáció, amiről hasonló akciótervet lehetne írni, és az a lépéssor lehet előfeltétele is ennek.
A készenlét – lelki kelléktár
A karriertervezés másik fele a lelki készenlét, mert hiába a tudás, ha nincs lelkierőd végigcsinálni, amit kell. Az álláskereséshez/karrierépítéshez szükséges lelkierőt az alapozza meg, hogy megtetted a fentebb sorolt gyakorlati lépéseket, folyamatosan karban is tartod ezeket az anyagokat, és ha kell, tudod is használni őket azonnal. Ahhoz, hogy ez így menjen, pont az az éberség és józanság kell, amit régebben, a cégek lojalitást kialakító módszereiknél említettem. És persze mindezt fenntartani, karbantartani szintén munka – amit magadért teszel, nem fizetnek érte, és nyugdíjig nem fejezheted be. Mégis megéri. Nyugalom is kell a karriered felől. Ez olyan érzés, mint amikor felkészülve mész egy vizsgára, tárgyalásra. Ha a felmondásra minden időpillanatban fel vagy készülve, ez a nyugalom száll meg a váratlan(?) helyzetben. Ösztönösen konvertálod feladatokká: ezt le kell zárni korrekten és új állást kell találni. Ahhoz hasonló tanulás eredménye ez, mint amikor az önvédelmi sportokban megtanítják, hogy a támadás ne lebénítson, hanem hasznos reakciót váltson ki belőled. Ha itt még nem tartasz, és vészhelyzetként, támadásként éled meg a felmondást, ha pánikba esel, akkor legalább ahhoz mindenképpen tartsd magad, hogy időt kérj! Utána hívd az ügyvéded, mert lehet, hogy nincs jogi aggály, de ő fog tudni racionálisan gondolkodni erről a nevedben. De még inkább tanuld meg kezelni a helyzetet! Akkor már nem az jár a fejedben, hogy „úristen, mi lesz most”. Mert pontosan tudod, mi lesz.
Extremitás, vagy normális és elvárható magadtól?
Sajnos manapság még mindig extrémnek tűnik úgy gondolkodni, hogy a következő állásodon is dolgozz folyamatosan, pedig nekem volt szerencsém pár ennyire tudatos ember közelében dolgozni még karrierem hajnalán, a vadkapitalista kilencvenes években. Akkor még se internet, se Linkedin nem volt, mobiltelefon is alig, ha mégis, akkor féltéglaméretben, brutális percdíjakkal, csakis vezetőknek. És mégis: akik akkor így csinálták, azok azért így csinálták, mert fontos volt nekik, hogy milyen munkát végeznek, és milyen lesz a szakmai jövőjük. Ők látták magukat 5-10-20-25 év múlva, nem akadtak ki ezen a kérdésen. Ők voltak a rendszerváltás utáni első generáció, akik multikba csöppentek, és tudni akarták hogy megy ez. Külföldi kollégáikat faggatták ezügyben, tanulták a karrierépítést, mint munkát. Elvárták maguktól, hogy az új világban új szemléletük legyen. Manapság jóval több eszköz van e tudás megszerzésére, a kapcsolatok ápolására is. „Csak” össze kell rakni egy rólad szóló struktúrába (vázlatát lsd. fent a gyakorlati lépésekben). Ha pedig mindezt már tudatosan csinálná is mindenki, az eredmény egy mindenképpen kevésbé frusztrált társadalom lenne, amivel mindannyian nyernénk.
Cikk forrása: https://www.hrportal.hu/hrblog/jobangel/van-maaasik_----a-karriertervezes-gyakorlati-lepesei-20211025.html