Honlap_34

Mi a sikeres és stresszmentes államvizsga titka?

Az államvizsga az utolsó nagy megmérettetés amely közéd és a diplomád közé áll!

Az államvizsga tényleg nagy fordulópont egy egyetemista életében, de vajon megéri idegösszeomlást kapni a végén? Gondold át, hogy mennyi minden történt, amíg megérkeztél ide. Az út valószínűleg nem volt rövid, de utólag ez is csak annyi lesz, mint távolról visszatekinteni az érettségire, kis túlzással; itt ugyanis nem történik más, mint az elmúlt évek alatt összeszedett tudás egységes prezentációja. Ha nem vagy pályatévesztő, akkor optimális esetben évek óta azt tanulod, amit szeretsz és most végre megmutathatod, hogy alkalmas vagy erre a pályára.


Az államvizsga jegy több részből tevődik össze, ennek egyik eleme a szakdolgozat, amit már az államvizsga előtt jóval le kellett adnod, és amelyhez mi is összeszedtük már nektek a fontosabb kutatási módszereket. Fontos azonban, hogy

  • tájékozódj időben a szakdolgozat formai követelményeiről,
  • a dolgozat elvárt arányairól,
  • az ajánlottan áttekintendő háttérirodalom mennyiségéről.

A konzulens elvárásait igyekezz teljesíteni a munka során – máskülönben a bírálatban viszont fogod látni azokat a kifogásokat, amelyeket elengedtél a füled mellett. Mivel a konzulenseket az esetek többségében az államvizsgára is meghívják, nem mindegy, hogy milyen kapcsolatot sikerül kialakítanod vele. Az államvizsga érdemjegyének és a szakdolgozat értékelésének folyamatában jelentős súllyal eshet latba a konzulens véleménye!


Ha a szakdolgozat már kész, hogyan kezdj neki a szóbeli felkészülésre?Az államvizsga alapos előkészítéshez hozzátartozik, hogy rendszeresen használod a konzultációs lehetőségeket. Foglald össze otthon a kérdéseidet, gyárts rövid összegzéseket, szemléltető ábrákat a felkészülés folyamatának követéséhez.


Egyszerű feladatnak látszik a szóbeli vizsgatételre való készülés, hiszen lehet alapozni a korábban átvett anyagokra, de javasolt fejben tartani a következőket:

  • Az egyetemi könyvtár véges: az „alapműveket” a többiek is pont ebben az időszakban, a rendes vizsgákra készülve kölcsönzik ki. És többnyire elfelejtik visszahozni. Ne hagyd az utolsó napokra a források beszerzését!
  • Segíthet, ha az évfolyamtársakkal szövetkezel a tételek kidolgozásában, egymásnak kölcsönözve a kijegyzetelt anyagokat. Az idő szűkössége miatt eredményesen használhatod ezeket a jegyzeteket, de ügyelj arra, hogy csak azokéra hagyatkozz teljes mértékben, akiket már jól ismersz, tudod ki, hogyan, mennyire megbízhatóan jegyzetel és dolgozza ki a tételeket. Tájékozódj az elérhető összefoglaló kiadványokról is!
  • Az együttes tanulás segítheti a homályos részek tisztázását is a felkészülés során. Itt is érvényes a szabály: azokkal vállalkozz közös tanulásra, akik korábban is beváltak. Az államvizsgára készülve különösen fontos a megbízható együttműködés, az azonos hullámhossz.
  • A vizsgát közvetlenül megelőző néhány napot érdemes pihenésre tartalékolni. A vizsgaidőszak időbeosztásáról mi is írtunk már nektek, ez mostanra is ugyanúgy érvényes: ritkán sikerül, de ajánlott lenne a készülést korábban befejezni, legfeljebb apró ismételgetést hagyni a vizsga előtti néhány napra. Ezek az utolsó napok (az utolsó éjszaka vagy a hajnali órák) nem alkalmasak arra, hogy nagy mennyiségű adatot maximális mélységben elsajátíts. A lényegre koncentrálva összegezd tudásodat.
  • Furcsán hangzik, de a próbavizsga sokat segíthet a felkészülésben. A tanulócsoportban kipróbálhatod magad vizsgázóként és vizsgáztatóként is. Ez kitűnő előkészítése az éles vizsgahelyzetnek.
Ha már ott ülsz a bizottság előtt, a legfontosabb, hogy őrizd meg a hidegvéredet. Bárki kaphat kellemetlen kérdést, még akkor is, ha maximálisan felkészült. Végy egy mély levegőt, hogy megnyugodj, és megkísérelhetsz egy áttekintő struktúrát felvázolni még a kényes kérdésekre is. Időt nyerhetsz, ha példákkal színesíted a mondanivalódat. Hacsak nem szigorúan a tényekre koncentráló, korlátozó vizsgabiztosokkal állsz szemben, ezek az egyszerű manőverek időt hagynak arra, hogy még egyszer átgondold a válaszadást.


A homályos kérdéseknél kérhetsz pontosítást, és az sem tragédia, ha nem azonnal jutnak eszedbe a válaszok. Személyes élmények, tapasztalatok hasznos szemléltető eszközt jelenthetnek a vizsgahelyzetben, de tartózkodj attól, hogy a téma körül járva csak mellébeszélj!


Hidd el, a vizsgáztatók is emberek és tévhit, hogy az a céljuk, hogy megbuktassanak az államvizsgán, ezt tarsd észben. Az valamelyest az ő kudarcuk is. Ha az elmúlt pár évben tanultál és szeretted is, akkor sima ügy lesz.


Forrás: https://magyarnemzet.hu/brand/unilife/2021/04/mi-a-sikeres-es-stresszmentes-allamvizsga-titka

Friss hírek

Friss hírek RSS

Szeptemberi_hirlevel

Középpontban az őszi Felkészítő Programok! Személyre szabott tanácsok, tippek és trükkök a sikeres pályázathoz, interaktív workshopok a készségeid fejlesztéséhez, érdekes munkaerőpiaci trendek és inspiráló előadások. Ne feledd, a jelentkezési határidő október 6.! Ne maradj le, kattints a részletekért és jelentkezz!
CheckINN_TIV24_1270x430

Szeptember 16-án ismét útjára indul a CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny! A hatodik alkalommal megrendezésre kerülő ötletverseny idén új vizekre evez, melynek középpontjában a Balaton turizmusa áll.

Honlap_54

Szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Challenge Labs programját, mely 2024-től hivatalos EIT Label képzés! Az EIT Label, mint minőségi tanúsítvány csak a legkiválóbb oktatási programoknak adható, amelyek az innovációra, a vállalkozói készségre, a kreativitásra és a vezetői képességekre összpontosítanak.