A kapuzárási pánik széles körben ismert fogalom: ahogy az angol nevéből (mid-life crisis) is következik, életközépi válságot jelent, amit sokan átélnek a kor előrehaladtával. Ilyenkor az ember úgy érzi, egyre kevesebb ideje van és egyre kevesebb lehetősége, hogy megvalósítsa önmagát és ez szorongáshoz, depresszióhoz vagy sok esetben tényleges pánikhoz vezet.

A kapunyitási pánik sem különbözik túl sokban ettől; ugyanúgy egyfajta szorongásról beszélhetünk, de ez esetben az indok nem a lehetőségek beszűkülése, hanem pont az ellenkezője: a túl sok választási lehetőség, a megfelelési kényszer és a jövőtől való félelem. Ezt a szakirodalom quarter-life crisisnak, azaz életnegyedi krízisnek nevezi.

Az Y generáció sajátja

A kapunyitási pánik egyértelműen a 21. század műve. A társadalmi szerepek megváltoztak, a fiatalok egyre tovább tanulnak, halogatják a letelepedés, a munkavállalás, a házasság és a gyermekvállalás idejét, hiszen ma már az az elvárás, hogy legyen minimum egy, de inkább több diploma, de közben az embernek 25 éves korára már legyen több év tapasztalata egy adott területen, amiben pár év alatt irtó sikeresnek is kell lennie, különben lemarad. Közben állandó párt is kéne találnia, akivel össze lehet költözni, majd összeházasodni, aztán még 30 éves kor alatt gyereket is kéne szülni, mert utána már kockázatos. Mindeközben a közösségi médiából ömlik rá mások tökéletes élete, amire az övé egy kicsit sem hasonlít. Ez az élethelyzet bárkinek nehézséget okozna.

A kapunyitási pániknak több formája van

Vannak azok a fiatalok, akik a diploma megszerzése után azonnal munkába állnak és az életük látszólag sínen van. Pár év után azonban csökken a lelkesedés és átveszi a helyét egyfajta bizonytalanság a felnőtt élettel kapcsolatban. Ilyenkor teszik fel maguknak sokan a kérdést, hogy: Tényleg ennyi az egész élet? Ezt fogom csinálni még 40 éven keresztül?

Ez a felismerés akkora sokkot okoz, hogy az ember azonnal gyökerestül meg akarja változtatni az egész életét. Sokan ilyenkor döbbennek rá, hogy nem azt tanulták az egyetemen, amit szerettek volna és nem azzal foglalkoznak, amivel tényleg kellene, csak próbáltak megfelelni az elvárásoknak, sok pénzt keresni és sikeresnek lenni. Sokan ilyenkor kezdik elölről az egészet és pályát módosítanak vagy kiköltöznek külföldre egy jobb élet reményében.

A fentieknek az ellentettje, amikor valaki nem áll munkába, mert fogalma sincs, hogy milyen irányba induljon el és a rengeteg lehetőség egy akkora nyomásként nehezedik rá, hogy egyszerűbbnek tartja, ha inkább nem is csinál semmit. Gyakran ilyenkor kezdenek neki a második vagy harmadik diploma megszerzésének vagy csak élvezik a mamahotel szolgáltatásait.

Sokan akár 30 éves korukig is a szüleiknél élnek, mert reménytelennek látják, hogy annyi pénzt keressenek, hogy saját lakásba tudjanak költözni, nincsen állandó párkapcsolatuk és szoronganak annak a gondolatától, hogy döntéseket kellene hozniuk az életükről. Ezek a fiatal felnőttek megrekednek egy serdülő szintjén; bár fizikailag és pszichológiailag már megfelelnek a felnőttség kritériumainak, szociális értelemben még nem váltak azzá. Ezt a fiatalkor és felnőttkor közé beékelődő életszakaszt posztadoleszcenciának nevezik.

Kapunyitási pánik

Mit lehet tenni ez ellen?

Bár leginkább azokat foglalkoztatja ez a témakör, akik már saját maguk is ezzel a problémával küzdenek, mégis az egyik legjobb módszer a megelőzés. Ha egy gyereket hagynak a szülei, hogy azzal foglalkozzon, amit igazán szeret, és nem kényszerítik egy olyan pályára, amivel majd sokat fog keresni vagy amivel társadalmilag elismert lesz, sokkal kevesebb esély lesz arra, hogy felnőttként bizonytalan legyen a szakmáját vagy a döntéseit illetően.

Viszont ha már megtörtént a baj, akkor sem visszafordíthatatlan a probléma. Mindig lehet változtatni, korrigálni, pályát módosítani. A mai világban már nem az a kihívás, hogy megtaláljuk a lehetőséget, hanem az, hogy kiválogassuk a számunkra releváns lehetőségeket és céltudatosan abba az irányba haladjunk. A legnagyobb feladat az, hogy megtaláljuk, mi érdekel bennünket igazán, mivel szeretnénk foglalkozni, mi tenne boldoggá és utána ne kapkodjunk, ne hezitáljunk és ne csapongjunk a lehetőségek között, hanem próbáljunk meg azon az úton haladni, amit kijelöltünk magunknak.

Az is segít ilyenkor, ha próbálunk jó kapcsolatot kialakítani a kollégáinkkal, hiszen nincs is fontosabb annál, mint hogy egy támogató közeg vegyen minket körül. A kapunyitási pánik egyik legbénítóbb aspektusa, hogy minden problémánkon felül még a stabil – vagy legalábbis annak hitt – baráti társaság is szétszéled, hiszen ma már az a legritkább, hogy valaki a szülővárosában telepedjen le. Legkésőbb az egyetem végével a közeli barátok eltávolodnak, elköltöznek, családot alapítanak és megkezdik a felnőtt életüket, ami ha velünk nem történik meg, az szintén okot ad a szorongásra és arra a félelemre, hogy valami nem stimmel velünk. Ha új barátokat találunk, az ismét célt adhat és könnyebben megtalálhatjuk a helyünket az új közegben.

A legjobb, ha már az egyetem alatt elkezdünk dolgozni, különböző diákmunkákat, gyakorlatokat csinálni. Ez betekintést enged a munka világába anélkül, hogy egyből a nyakunkba szakadna az összes felnőttséggel járó felelősség. Ha valami nem olyan, mint ahogy elképzeltük, könnyebben tudunk változtatni és kipróbálni valami újat. A legfrissebb diákmunkákat itt találjuk!

Készítette: Profession.hu