NaszaiAnna_AOK

SZTE – 100 Dr. Nászai Anna: A legtöbb esetben a családomat és a barátaimat is be tudtam vonni.


Az SZTE 100 kihívás teljesítői között akadtak, akik kiemelkedtek a többiek közül vagy a megtett kilométerek száma, vagy a közösségi aktivitásuk miatt. Őket mutatjuk be sorozatunkban. Nászai Anna az SZTEE 1. éves PhD hallgatója, a túrázók között gyűjtötte a legtöbb kilométert. A 179 kilométer jelentős részén négylábú társa, Maya is segítette.


Dr. Nászai Anna, az SZTE Általános Orvostudományi Karának Multidiszciplináris Orvostudományi Doktori Iskola 1. éves PhD hallgatója, a Sebészeti Műtéttani Intézetnél. Korábban az SZTE-ÁOK-n végezett.

Mennyiben segített az SZTE 100 ahhoz, hogy elindulj a kitűzött célod felé?


- A kihívás előtt is eljártam néha kirándulni a családommal, barátokkal, viszont sosem mértem a kilométereket. Mindig csak a természet élvezetéért és a túráért magáért mentem. Amikor megláttam a felhívást, a kíváncsiság hajtott, hogy vajon tudnék-e 100 km-t teljesíteni túrázva. Úgy döntöttem, hogy belevágok, és új szintre emelem a túrázást.


naszaianna1


Mennyire motivált, hogy egy közösség tagjaként, másokkal együtt, az ő teljesítményüket is látva teljesítheted a kihívást?


- Be kell valljam, mikor az első hét után felfedeztem a fórumot, nagyon lehangolt, mert voltak akik biciklivel már akkor teljesítették a 100 km-t, és bár tudtam, hogy teljesen más kategóriáról van szó, mégis nyomasztott az érzés, hogy nekem talán nem fog sikerülni. Utána hetekig rá sem néztem a bejegyzésekre és csak a saját kilométereimmel foglalkoztam. Talán ez az élmény is hozzájárult ahhoz, hogy minél többet és többször próbáljak menni és a saját határaimat próbáljam feszegetni. A legnagyobb löketet az adta, mikor már elkezdtem közeledni a kitűzött 100 km-s célhoz és tudtam, hogy be fogom tudni fejezni. Onnantól kezdve úgy éreztem, én sem lógok ki a csapatból és motivált a többiek élménybeszámolója is.

 

naszaianna2


 Milyen pluszt jelentett az SZTE 100 ahhoz képest, mintha „csak simán” teljesítetted volna a kilométereket?


- Magamtól szerintem sosem töltöttem volna le túra applikációt és vágtam volna bele abba, hogy a túrák élvezete mellett még sportként is felfogjam. Imádtam, hogy minden héten szervezhettem a hétvégéimet és felfedezhettem Magyarország túrahelyeit. Nagyon jó volt, hogy legtöbb esetben a családomat és a barátaimat is be tudtam vonni és láttam rajtuk, hogy ők is motiváltabbak, mert tudták, hogy segíthetnek elérni a 100 km-s célom. A szegedi utolsó körömet külön terveztem meg, csak a Tisza Lajos krt.-n nem volt ott átkelő, ahol kellett volna, hogy kerekebb legyen a szívecske.


naszaianna3


SZTEinfo - Lévai Ferenc