Bezár

Szakirányú továbbképzés

Angolszász jogi és angol jogi szakfordítói szakjogász

Angolszász jogi és angol jogi szakfordítói szakjogász

2010. március 22.
2 perc
 

szakirányú továbbképzés


 Képzési terv


A képzés célja

 A szakirányú továbbképzés résztvevői elsősorban az amerikai jogrendszerrel, annak legfontosabb jogágaival és azok nemzetközi vonatkozásaival ismerkedhetnek meg, elméleti és gyakorlati tapasztalatokat szerezve, új gondolkodásmódot és érvelési képességet elsajátítva. Ebben jelentős segítséget nyújtanak az amerikai partneregyetemekről (University of Toledo, University of Baltimore) érkező külföldi vendégprofesszorok, valamint a jelentős szakmai tapasztalatokkal rendelkező egyéb vendégoktatók (akik a salzburgi székhelyű Center for International Legal Studies elnevezésű non-profit szervezet által koordinált „Senior Lawyers Program” keretében megítélt oktatói ösztöndíj segítségével tartózkodnak Szegeden).

A szakirányú továbbképzés keretén belül ugyancsak jelentős hangsúlyt kapnak az Idegennyelvi Lektorátussal közösen kidolgozott, és a jelentős szakmai tapasztalatokkal rendelkező lektorátusi oktatók által tartott nyelvi és szakfordítói órák, amelyek keretében a résztvevők elsajátíthatják az angol nyelvről, illetve nyelvre történő fordítás elméleti és gyakorlati alapjait, ezzel is biztosítva, hogy az alapozó tárgyak során megszerzett szókincsüket hatékonyan alkalmazhassák munkájuk során.

A képzés ily módon ötvözi az angolszász jogrendszerek, azon belül az amerikai jogrendszer analitikus, gyakorlat közeli szemléletmódjának, másrészt a hazánkban továbbra is keresett jogi szakfordítói képzésnek az előnyeit. Ennek eredményeként a képzés a hazai piacon hiánypótló szerepet tölt be, és a jogász végzettségű résztvevők számára az angol jogi nyelv alkalmazását (bármilyen formában) megkövetelő munkalehetőségek nyílhatnak meg.

A képzés szakmai vezetője

Dr. Mezei Péter, egyetemi docens

Oklevélben szereplő

végzettség

Angolszász jogi és angol jogi szakfordítói szakjogász

(Basics of Common Law and English Legal Translation)

A képzési idő

4 félév

Képzés jellemzője

levelező tagozatú képzés, őszi-tavaszi féléves rendszerben,

a képzési hely: Szeged

a tanórák időpontja félévente kb. 7-8 hétvége, jellemzően péntek délután és szombat délelőtt.

Önköltség jelenlegi összege

180.000.- Ft/félév

A részvétel feltétele

Állam- és jogtudományi oklevél, jogász szakképzettség.

államilag elismert „C” típusú nyelvvizsga-bizonyítvánnyal igazolt, minimum középfokú angol nyelvismeret.

Jelentkezési határidő

Jelentkezés módja

A képzés kezdete

2024. augusztus 20.

Modulo űrlapon

2024. szeptember

Csatolandó dokumentumok

oklevélmásolat, valamint nyelvvizsga-bizonyítvány

Kapcsolattartó/szakfelelős

SZTE ÁJK Összehasonlító Jogi Intézet

Kapcsolattartó és szakfelelős:

Dr. Harkai István

6721 Szeged, Bocskai u. 10-12.

tel./fax.: +36 62/544-300

e-mail: oji@juris.u-szeged.hu

Egyéb információk

A költségtérítés összegét a jogszabályok keretei között a Kar évente állapítja meg.

Jelentkezés

Modulo űrlapon

Modulo űrlap kitöltési útmutató

 


 




Aktuális események

Kapcsolódó hírek