SZTE Közalkalmazotti Tanács 2020

Újabb négy egyetem kerülhet alapítványi fenntartásba

Értesülések szerint a Budapesti Corvinus Egyetem átalakítása után egy évvel további négy egyetem is hasonló fenntartócserén eshet át. Az érintettek között állítólag három budapesti és egy győri egyetem is szerepel. A minisztérium nem erősítette meg, de nem is cáfolta az Átlátszó értesüléseit.


Forrás: https://oktatas.atlatszo.hu/

Nőnek a felsőoktatásban az ösztöndíjak

A 2018 szeptemberi emelkedés után most további 30 százalékkal, 166 ezer forintra nőtt a hallgatói normatíva. Összesen 40 százalékkal bővült a felsőoktatási ösztöndíjakra fordítható keret, amelyre a kormány idén 3,5 milliárd forint többletforrást biztosít. Már 17 különböző ösztöndíjból választhatnak a hallgatók, tanulmányi eredményeiknek és szociális helyzetüknek megfelelően.


Forrás: https://magyarnemzet.hu/


FDSZ: Törvénymódosításra lesz szükség az egyetemi autonómia megőrzéséhez

A nemzeti felsőoktatási törvény újabb módosítása válik szükségessé a tavaszi parlamenti ülésszakon az FDSZ szerint. Ugyanis a jelenlegi törvényi

feltételek nem nyújtanak megfelelő garanciát a közalkalmazotti jogállásból, illetve az oktatói státuszból fakadó többletjog és az egyetemi autonómia tartós megőrzésére.


Forrás: http://eduline.hu/

A kormány már tavaly nyáron tudta, nem lesz kötelező a nyelvvizsga az egyetemi felvételihez, mégis mást mondott

Az adatvédelmi hatóság vizsgálatakor fény derült egy-két érdekességre. Mivel a felsőoktatás már nem az Emmihez, hanem az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM) tartozik, a szaktárca állásfoglalását is kikérték az ügyben. Az ITM képviselői kérdésre adott válaszábanfelsorolta az Emmi által is ismertetett jogi érveket, majd kitért arra: a Szél Bernadett által kért dokumentum megismerése azért került elutasításra: „mert akkor már előkészítés alatt volt az a jövőbeni döntés, amelynek megalapozását szolgálta a kért dokumentum. Ez a döntés a kormány november 6-i ülésén született meg, a vonatkozó tervezett kormányelőterjesztés a tárca számára 2019. augusztusában már ismeretes volt. E döntés szerint nem kerül előírásra bemeneti követelményként a nyelvtudás, valamint a többletpontok számítása is a jelenleg hatályos szabályok szerint

lesz”.


Forrás: https://nepszava.hu/


Csökkenő pontszámokkal nő a diákok továbbtanulási esélye

Február 15-ig lehet jelentkezni a szeptemberben induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Jövő hónaptól harmadával nő a hallgatói normatíva, s a minimális ponthatár csökkenésével számos kiemelt szakon javulnak a továbbtanulók esélyei. Az előző évihez képest a jogászképzésben négyszáznegyvenről háromszázötvenre, a gazdálkodás szakon négyszázhúszról négyszázra, a gyógyszerész szakon pedig háromszáznyolcvanötről háromszáznyolcvanra csökkent a minimum ponthatár.


Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/


Palkovics miniszter a Natról, a szakképzésről, a felsőoktatásról is nyilatkozott

Palkovics László a Népszavának adott interjújában elmondta: a gimnáziumokat és az általános iskolákat nem veszi át a tárcája, a szakképzés ITM- hez kerülése logikus volt. Azt nem tartja valószínűnek, hogy a Nemzeti alaptantervből hat verzió készült volna. A kormány végül úgy döntött neúj alaptanterv, hanem csak egy átfogó módosítás legyen. A Corvinus Egyetem konstrukciója lényegében fenntartói váltást jelentett. A négy orvosi egyetem közül a Semmelweis Egyetem lenne a következő, ahol megnézzük azt, hogy egy ilyen működési mód mit is jelent. Az oktatás mellett a betegellátást is ebbe a struktúrába kell majd beilleszteni.


Forrás: https://nepszava.hu/

A január 18-i szakmai egyeztetésen Bódis József felsőoktatásért felelős államtitkár és Szauter Ferenc, a Széchenyi István Egyetem szakszervezeti elnöke is részt vett.

Diákhitel: ha megvan a nyelvvizsga, nullára csökken a kamat

Csaknem ezer körül jár a nyelvtanulási hitelt felvevők száma. Országosan 93 ezer olyan fiatal van jelenleg, aki nyelvvizsga hiányában nem vehette még át a diplomáját. Ez a létszám ráadásul minden évben további tízezerrel nő, hiszen a felsőoktatásba felvettek átlagosan harminc százaléka még a nyelvvizsga megszerzése előtt áll. Az új diákhitel kamata 1,99 százalék, ez nullára csökken, amint az ügyfél megszerzi a nyelvvizsgáját.


Forrás: magyarnemzet.hu

Többen és kedvezőbb feltételekkel juthatnak hozzá a felsőoktatáshoz
A felsőoktatásban számos előrelépés történt: fokozatosan nőttek a tanulmányi és szociális ösztöndíjak, az egy főre jutó hallgatói
normatíva a 2018. szeptemberi 119 ezerről több mint 128 ezer forintra nőtt. Ez idén februártól további 30 százalékkal, azaz tanulónként 166 ezer forintra nő – mondta Palkovics László a 20. Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítás megnyitóján. A rendezvényen az Oktatási Hivatal munkatársai a felvételi eljárás szabályairól, a diplomások elhelyezkedési esélyeiről tájékoztatják az érdeklődőket.

Forrás: magyarnemzet.hu
A világ élvonalában a magyar egyetemek

Nyolc egyetemünk is szerepel az eddigi legsokszínűbb szempontrendszer alapján összeállított nemzetközi felsőoktatási rangsorban. A Times Higher Education 2020-as listáján a hazaiak közül a Semmelweis Egyetem áll a legelőkelőbb helyen, ami a saját szakterületén már attól sem áll túl messze, hogy világszinten a top 100-ba kerüljön.


Forrás: magyarnemzet.hu