Szegedi Tudományegyetem

*
*

«||»
gyerekkor_szines

Kisújszállási gyermekkor

„Az iskolai évek alatt létrejött kapcsolatok őszinték, érdek nélküliek és életre szólók.”


Karikó Katalin Szolnokon született 1955. január 17-én, de Kisújszálláson nőtt fel.


Egy szegény, de keményen dolgozó, kiegyensúlyozott, örömökre fogékony családban élte gyerekkorát. Karikó János kocsmáros és hentesmester, valamint könyvelő felesége a két kislányukkal, Zsuzsival és Katival egy nádfedeles, egyszobás házban lakott.


Az élővilág megismerésének vágya már akkor feltámadt Karikó Katalinban, amikor az édesapja a disznóvágáskor segítkező lányának megmutatta a szívet, a beleket. A természet közelségéből adódó élményeket kiegészítették a kisújszállási általános iskolai és gimnáziumi tanulmányok, tapasztalatok. Példaképe volt édesanyja is, akitől az információk rendszerezésének fontosságát tanulhatta.


Az Arany János Általános Iskola 8. osztályos diákjaként biológiából a tanulmányi verseny megyei fordulóját megnyerte, az országos döntőben harmadik lett. A tehetséges kisdiákra felfigyelt a karizmatikus Tóth Albert, a kisújszállási gimnázium biológia tanára, és meghívta szakkörébe. A Móricz Zsigmond Gimnáziumban, 1969-1973 között, a Jermy Gusztáv Bioszféra Szakkör tagjaként Karikó Katalinnak meghatározó olvasmányélménye lett Selye János: Életünk és a stressz című könyve. Nagy hatást gyakorolt rá, hogy a szakkör levelezett Selyével, és a Nobel-díjas Szent-Györgyi Alberttel.


Képek gyermekkorából

Fürdés a családdal
A galéria megnyitásához kérjük kattintson a képre.


Elsőként nyerte el a Móricz gimnázium biológia szertárát alapító Jermy Gusztávról elnevezett díjat.


Gimnáziumi hallgatóként

1973_februar_Kariko_Katalin_gimnazista_j
Nagyításhoz kérjük kattintson a képre!

*

További információért, kérjük, kattintson ide!