Bezár
Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

2024. november 19.
2 perc

Szegedi Tudományegyetem

Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

 

Az Egyetem utca 2. szám alatt álló hatalmas, neoromán stílusú épület ad otthont a Szegedi Tudományegyetem legnépesebb karának, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karnak.


Nevtelen_terv_19


A kar 1925-ben, pár évvel a Kolozsvárról Szegedre telepítést követően költözhetett be mai épületébe, mely az eredeti tervek szerint a Magyarországi Vasúti Központi Leszámoló Hivatalnak adott otthont. Az épület 1912. augusztus 1-re készült el, de mai formáját 1930-ban nyerte el, ugyanis ekkor építették meg (már az oktatási célok figyelembe vételével) az Auditorium Maximumot, a monumentális előadótermet, melyben minden bölcsészhallgató megfordul; ez a helyiség pedig még a történelembe is bevonult, hiszen itt alakult meg 1956. október 16-án a MEFESZ. E történelmi esemény mellett kiemelendők öregdiákjaink közül József Atilla és Radnóti Miklós is, akik ebbe az épületbe és karra jártak egyetemi tanulmányaik alatt.


Nevtelen_terv_18

A MEFESZ 1956. október 20-i nagygyűlése az Auditorium Maximumban. Az itt megfogalmazott követelések váltak később az '56-os forradalom alap pontajivá.

(Fotó: SZTE Klebelsberg Könyvtár Médiatéka)


A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar 9 intézetre és 35 tanszékre tagolódik. Az itt folytatott oktatási és kutatási tevékenységek széles spektrumot ölelnek fel: a hagyományos bölcsész szakterületek mellett (mint az irodalom, nyelvtudomány, idegen nyelvek, történelem, művészettörténet) kiterjednek a társadalomtudományokra (szociológia, filozófia) és a neveléstudományokra (pszichológia, pedagógia) is. A kar magas színvonalát az oktatók tudományos minősítése és tapasztalata garantálja. A hallgatók és az oktatók külföldi ösztöndíjak és csereprogramok segítségével bővítik tudásukat.

Nevtelen_terv_21

A kar célja, hogy hallgatóit felkészítse az alkotó értelmiségi létre, a tolerancia és esélyegyenlőség értékeinek elfogadására, a nyitott, de kritikus tudományos megismerésre.