Bezár

Hírek

emlekules-03-min

Prof. Dr. Nagy Ferencre emlékeztek az SZTE Állam- és Jogtudományi Karon

Prof. Dr. Nagy Ferencre emlékeztek az SZTE Állam- és Jogtudományi Karon

2023. június 26.
5 perc

2023. június 23-án emléküléssel egybekötött, emlékszoba avatóval tisztelgett Prof. Dr. Nagy Ferenc munkássága előtt a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézete és a Magyar Jogász Egylet.

Prof. Dr. Görög Márta, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar dékánja, a Magyar Jogász Egylet Csongrád-Csanád Megyei Szervezetének elnöke köszöntőjében először ismertette Prof. Dr. Nagy Ferenc, büntetőjogász életútját, kiemelte, hogy mennyire fontos volt a kar egykori professzorának, kutatójának és dékánjának szülővárosa, Kiskunfélegyháza és, hogy miként alakította személyiségét a származása. Majd a szegedi jogi karon betöltött, ikonikus szerepéről beszélt.

 

emlekules-06-min


– Prof. Dr. Nagy Ferenc személye emblematikus alakként szolgál a szegedi jogi kar életében. Ezt jól bizonyítja az is, hogy miután a Bűnügyi Tudományok Intézetének élére lépett, a fejlődés szemmel is jól láthatóvá vált. Világosan meghatározta a célkitűzéseit, ezekhez világosan hozzárendelte a tudományos eszközöket, és a humánerőforrást is. Büszke lehetett tanítványaira, akik közül kilencen doktori fokozatot szereztek, és ma már a magyar felsőoktatás meghatározó büntetőjogi iskoláinak szereplői. Büszke lehetett a családjára is, akik mindvégig támogatták karrierje építésében. Nagy Ferenc professzor úr hűséges típus volt. Hű volt az értékrendjéhez, a gondolataihoz, a hivatásához, a szegedi jogi karhoz. Tisztán látott és fogalmazott, a vele töltött percek értéknek számítottak. Mindig tudta, hogy mit kell mondania, élesen megfogalmazva, lényegre törően. Érték- és mértéktartó volt. Nem véletlen, hogy a mai esemény társrendezője a Magyar Jogász Egylet, hiszen azok a jogászok között, akiket az egylet összefog és képvisel, nagyon sok olyan szakember van, akiket Nagy Ferenc vezetett be a büntetőjog világába. A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar a 2022/23-as tanévben ünnepli kolozsvári alapításának 150. évfordulóját. Ezen évforduló kapcsán sokszor eszembe jut, mekkora felelősség is ül a vállunkon. Az elmúlt 150 évben ránk maradt örökség továbbadása, köztük Nagy Ferenc munkásságának továbbadása is, egy nehéz feladat, de emlékeztet bennünket arra, hogy mindig tiszteletben kell tartanunk az értékeinket és a hitvallásunkat – összegezte gondolatait Prof. Dr. Görög Márta, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar dékánja.

 

Az eseményen Prof. Dr. Trócsányi László, a Magyar Jogász Egylet elnöke sajnos nem tudott részt venni, üzenetében megfogalmazott gondolatait Prof. Dr. Karsai Krisztina osztotta meg. Prof. Dr. Trócsányi László előbb megemlékezett a jogtudomány azon neves képviselőiről, akik munkásságukkal nyomot hagytak a magyar tudomány mívelésében, majd ismertette, hogy milyen volt a munkakapcsolata Nagy Ferenccel.

 

emlekules-12-min


A Magyar Jogász Egylet elnöke szerint Prof. Dr. Nagy Ferenc igényes tudós volt. Szakmailag megalapozott, néha szenvedélyes hozzászólásaival mindenkor a Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar szakmai színvonalának erősítése érdekében szólalt fel a Kari Tanács és a bizottsági üléseken, gondolatait érdemes volt mindenkor megfontolni. Viszonylag rövid ideig volt a Kar dékán-helyettese, illetve dékánja, ez azt is tükrözi, hogy Nagy Ferenc nem kívánt egyetemi vezetői szerepeket betölteni, de ha kellett részt vállalt abban is. Ő inkább a maga szerénységével a tudománynak szentelte idejét. E téren nem kívánt soha kompromisszumot kötni, nézeteiért mindenkor határozottan kiállt. Fontosnak tartotta a fiatalok útnak indítását és tehetséggondozást. Az általa biztosított alkotói légkör és támogató szemlélet lehetővé tette, hogy a büntetőjogtudomány jeles reprezentálásai közül ma többen is a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karon oktathatnak, kutathatnak. Nagy Ferenc tudományos munkásságát számos elismerés övezte.

 

Prof. Dr. Trócsányi László, mint a Magyar Jogász Egylet elnöke üzenetében kiemelte, hogy a magyar jogtudomány kiváló képviselőivel való találkozásai alkalmával mindenkor megerősítést nyer, hogy Nagy Ferenc tudományos munkásságával beírta magát a magyar jogtudomány aranykönyvébe. Ezért is tartotta fontosnak, hogy a Magyar Jogász Egylet az emlékkonferencia támogatója legyen.

 

A köszöntőket szakmai előadások követték.


Az eseményt Prof. Dr. Karsai Krisztina gondolatai zárták. A SZTE ÁJTK Bűnügyi Tudományok Intézetének vezetője megemlékezett egykori mesteréről. Ezt követően felavatták a tantermet, amelyet Prof. Dr. Nagy Ferencről neveztek el.

 

emlekules-26


– Ahogy már 2018-ban, Nagy Ferenc 70. születésnapján is elmondtam: “A hegy nem attól hegy, mert magas és nagy, hanem mert szerzetes lakik rajta. A folyó nem attól folyó, hogy mély és sodor, hanem mert sárkány lakik benne.” Nos, hölgyeim és uraim a szegedi büntetőjogi iskola sem attól az, ami, mert Szegeden büntetőjogot és annak tudományát műveljük, hanem attól, hogy soraiban Nagy Ferenc munkálkodik. Sajnos mesterünk egy váratlan betegség miatt nagyon hamar itt hagyott bennünket, minek után úgy érezhettük, hogy a hegynek sincs már szerzetese és a folyóban sem úszkál már a sárkány, de az igazság az, hogy a tanítómester örökké velünk marad; gondolkodásunkban, tudásunkban, módszereinkben. Nem kérdés számunkra Nagy Ferenc műveinek napi használata és téziseinek gyakori megvitatása; az örökség és a szellemiség itt maradt a szegedi büntetőjogi iskolában. Nem kérdés tehát, hogy az örökség ápolása a tanítványok, illetve a kollégák egymás közötti viszonyaiban tapintható, de szerettünk volna ennek egy tárgyiasult megjelenési formát is adni. A Nagy Ferencről elnevezett tanterem ettől függetlenül persze nem az a hely lesz, ahol csak és kizárólag büntetőjogi előadásokat lehet tartani. Sokkal inkább szeretnénk ezzel a kollégák számára is megmutatni, hogy milyen fontos számunkra az örökség, és mi több, büszkeséggel és alázattal munkálkodunk rajta, igyekszünk a szegedi büntetőjogi iskola szerzeteseivé és/vagy sárkányaivá válni. Ezzel is szeretnénk elérni, hogy azok, akik ismerték őt, és hasonlóan becsülték, egy pillanatra mindig megállhassanak a terem előtt és hálával, szeretettel, tisztelettel rágondolhassanak; és persze azt is szeretnénk, hogy azok figyelmét is felhívjuk munkásságára, akik nem ismerték őt – mondta Prof. Dr. Karsai Krisztina.

 

Az SZTE ÁJTK Bűnügyi Tudományok Intézetének vezetője zárásképp kifejtette azt is, hogy miért pont ezt a termet nevezték el Nagy Ferencről.

 

– Az egykori polgári iskolát 1964-ben, emelet-ráépítéssel kibővítették és az akkori büntetőjogi tanszék beköltözött az új, második emelet délkeleti sarkába. Ez volt az a hely, ahová Nagy Ferenc 1972-ben, amikor elkezdett a szegedi jogi karon dolgozni, maga is csatlakozott. Bár ma már nem úgy néz ki, ahogy akkoriban – hiszen tanteremmé alakították át a nyolcvanas évek végén – mégis ez az a hely, ahol Nagy Ferenc számára az egyetemi oktatói lét elkezdődött – zárta gondolatait Prof. Dr. Karsai Krisztina.


Pósa Tamara

Fotó: Molnár Dóra


Aktuális események

Kapcsolódó hírek