Bezár

2021

OTDK

Két szegedi hallgató részvételével rendezték meg az első OTDK Plusz konferenciát

Két szegedi hallgató részvételével rendezték meg az első OTDK Plusz konferenciát

2021. szeptember 16.
1 perc
A Debreceni Egyetem hagyományteremtő szándékkal rendezte meg 2021. szeptember 2-án és 3-án az OTDK Plusz elnevezésű rendezvényt, amelynek célja a 2021 tavaszi OTDK tagozataiban első díjjal jutalmazott hallgatók számára lehetőséget biztosítani győztes dolgozataik bemutatására a szélesebb szakmai közönség előtt.
A diákok így az egyetemek vezető oktatói és alkotmánybírák előtt ismertethették kutatási eredményeiket. Emellett az OTDK tavaszi online lebonyolítása után külön élményt jelentett a résztvevőknek, hogy végre jelenlétben valósulhatott meg a konferencia. A rendezvény kiváló alkalmat biztosított arra is, hogy az Országos Tudományos Diákkör kiemelkedő hallgatói megismerkedhessenek egymással, amelyre a tavasszal a tagozatok párhuzamos lebonyolítása okán kevésbé nyílt lehetőség.


A Szegedi Tudományegyetemet Botos Mihály Bálint, a 2. Büntetőjogi Tagozat és Mátyus András, a Büntető Eljárásjogi Tagozat első helyezettjei képviselték. A rendezvény kiemelkedő színvonala és jelenléti lebonyolítása okán kellemes élmény maradhat minden résztvevőnek, amelyet ezúton is köszönünk a tanácskozás szervezőinek, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának.


otdk_plusz_1 otdk_plusz_2

Aktuális események

Kapcsolódó hírek