Bezár

Hírek

1170x430

Laboratóriumban tanulhatják a nyomozás tudományát az SZTE hallgatói

Laboratóriumban tanulhatják a nyomozás tudományát az SZTE hallgatói

2021. november 24.
3 perc

A nyomozás tudományát segíti az a különleges kriminalisztikai oktató kabinet, amelyet a Szegedi Tudományegyetem hallgatói és a Csongrád-Csanád megyei rendőrök számára alakított ki az SZTE és a rendőrség, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Moszkvai körúti objektumában. Az elméleti tudás gyakorlatba való átültetését segítő helyiséget 2021. november 24-én, ünnepélyes keretek között adták át.

Egy hónap alatt két vagyon elleni bűncselekmény helyszínének beállított, egy-egy élet elleni bűncselekmény és rendkívüli haláleset helyszínét szemléltető termet, valamint egy bűnügyi technikai laboratóriumot alakított ki az SZTE és a rendőrség, a megyei főkapitányság Moszkvai körúti objektumában Szegeden. Két krimináltaktikai oktatóterem egészíti ki a kabinetet. Közös falsíkjukon elhelyezett detektívtükör segítségével az egyikben felismerésre bemutató helyiség, a másikban pedig egy kihallgatóiroda kapott helyet. A laboratórium a nyomozás tudományát szemlélteti A-tól Z-ig.


image00001_450x330


image00005_450x330


image00025_450x330


Dr. Polyák Zsolt, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság r. dandártábornoka, rendőrségi főtanácsos, címzetes egyetemi tanár megnyitó beszédében az október 5-én megerősített és egyúttal új elemekkel kibővített együttműködést emelte ki.


- Hosszú évek óta létező, szoros együttműködést egészített ki egy új megállapodással a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara és a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság 2021. október 5-én. Ez a megállapodás újabb mérföldkő az oktatás területén. Innovatív kezdeményezés, amely tovább erősíti az intézmények közötti munkát és bővíti a hallgatók gyakorlati ismereteit. A rendészettudomány és a jogtudomány ötvözésével létrehozott oktatási kabinet lehetőséget biztosít a kriminalisztikai gondolkodásmód megismerésére, elsajátítására. Elsődleges feladata támogatni a Szegedi Tudományegyetem jogászhallgatóinak, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem frissen végzett rendőrtiszti állományának gyakorlati képzését – összegezte a főkapitány.


image00051_450x330


Ezt követően Dr. Törőcsikné Prof. Dr. Görög Márta, az SZTE ÁJTK dékánja köszöntötte a résztvevőket.


image00039_450x330


- A mai nap bebizonyítja azt, hogy a tény felderítés, avagy a kriminalisztika egy olyan alkalmazott tudomány, amely nem csupán a rendőrség falin belül kerül hasznosításra, hanem a jogászhallgatók között is. Határokon átível, ám ennek ellenére azonos módszerekkel dolgozik. Mindezt hazánkban elősegíti ezentúl az az egyedülálló labor is, amely a mai napon átadásra kerül. Kialakítása, felszereltsége és működése kétségkívül a nyomozás tudományának elsajátítását segíti majd elő a Szegedi Tudományegyetem hallgatói körében. Az SZTE Állam- és Jogtudományi Kara eddig is, és ezt követően is elkötelezett a tudás, a gyakorlati tapasztalat, a tehetséggondozás és az együttműködések mellett – hangsúlyozta az SZTE ÁJTK dékánja.


image00015_450x330


image00017_450x330


A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Moszkvai körúti objektumában kialakított kriminalisztikai oktató kabinet átadását követően a résztvevők megtekintették a helyiségeket, majd Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektorának pohárköszöntője zárta az eseményt.


image00065_450x330


- A Szegedi Tudományegyetem és a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság régre visszanyúló együttműködése kétségkívül okot ad a pohárköszöntőre. Örülök, hogy egy újabb képzési helyszínnel gazdagodtunk. Mindig büszkeséggel tölt el, ha egy karunk vezetője ennyire aktívan részt vesz a kapcsolataink bővítésében. A rendvédelmi szervekkel való jó viszony ápolását kiemelten kezeljük. Egyrészt azért, mert a rendőrség egyet jelent a stabilitással, az elkötelezettséggel és a tisztességgel, ami egy együttműködés során hatalmas erény. Másrészt, ez morális szempontból is fontos számunkra, hiszen közvetlenül segíthetjük a rendőrök hatékony napi munkavégzését, így pedig jelentősen fokozódik a társadalmi felelősségvállalásunk is. Köszönöm dékán asszonynak, dandártábornok úrnak, valamint az egyetem és a rendőrség minden dolgozójának az áldozatos munkát – zárta gondolatait Prof. Dr. Rovó László, az SZTE rektora.


Az ünnepélyes átadón részt vett Dr. Juhász Tünde, Csongrád-Csanád megye kormánymegbízottja; Dr. Polner Eörs, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés alelnöke; Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora; Prof. Dr. Görög Márta, az SZTE ÁJTK dékánja; Prof. Dr. Karsai Krisztina, az SZTE ÁJTK Bűnügyi Tudományok Intézetének vezetője; Dr. Szakál Péter, az SZTE Oktatási Igazgatóság igazgatója; Dr. Urbán Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos; Dr. Polyák Zsolt, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság r. dandártábornoka, rendőrségi főtanácsos, címzetes egyetemi tanár.


SZTEinfo - Pósa Tamara

Fotó: Sahin-Tóth István

Aktuális események

Kapcsolódó hírek