A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Tudományos Diákkörei Középiskolás Tudományos Diákköri Konferenciát szervez 2020. november 9-én (hétfő) a Társadalomtudományi Kari Tudományos Diákköri Konferencia önálló szekciójaként.
A járványhelyzet miatt tavasszal elhalasztott konferenciának a pótlása valósul meg ekkor. A konferencia célja a középiskolás diákok érdeklődésének a felkeltése a jogtudomány és a tudományos kutatás iránt. A diákok a tudományos tanácskozás alkalmával egy maximum 15 perces prezentációval kísért előadás keretében ismertethetik kutatási eredményeiket, amelyek bármely joggal és /vagy történelemmel kapcsolatos témát feldolgozhatnak.
A felkészüléshez az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar oktatói személyesen, vagy elektronikus úton segítséget nyújtanak. A zsűri a téma tudományos kifejtése mellett az előadási módot is értékeli. A járványhelyzet miatt a konferencia online formában kerül megrendezésre. A konferencia díjazottjai értékes jutalmakban részesülnek! Emellett a konferencián eredményesen szereplők jogosultságot nyernek arra, hogy 2021 tavaszán részt vehessenek a XXXV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia középiskolás versenyzőjeként.
A konferenciára jelentkezni Dr. Pétervári Máté adjunktusnál lehet a petervari.mate@juris.u-szeged.hu e-mail címen keresztül a versenyző nevének és az előadás címének megküldésével.
A konferencia jelentkezési határideje:
2020. október 31. (szombat)
A konferencia fővédnöke:
Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária, egyetemi tanár
Szegedi Tudományegyetem Magyar Jogtörténeti Tanszék
Jelentkezési feltételek:
- Bármely középiskolás diák, évfolyamtól függetlenül
- Szabadon választott téma a jogtudomány és/vagy a történelem témaköréből
- Időtartam: max. 15 perc/előadás
- Formátum: ppt, vagy prezi
A konferencia felhívás plakátja az alábbi linken érhető el.