Bezár

2020

Egyetemi_nev_griffes_hatter

DEMONSTRÁTORI PÁLYÁZAT

DEMONSTRÁTORI PÁLYÁZAT

2020. április 30.
2 perc
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Karunk arra legalkalmasabb nappali tagozatos hallgatói demonstrátori megbízással bevonhatók az oktató-nevelő munkába, a tudományos kutatómunkába, s ez által is felkészíthetők hivatásuk színvonalasabb művelésére, az oktatói (kutatói) pályára.


A pályázatot az illetékes tanszékhez, illetve intézethez elektronikusan kell benyújtani!

 

A demonstrátort - a tanszékvezető, illetve intézetvezető javaslata alapján – a Hallgatói Önkormányzat

egyetértésével, a Kar Dékánja bízza meg.


Demonstrátori megbízást a legalább 4 lezárt, kivételesen 2 lezárt félévvel rendelkező hallgató kaphat, akinek a magatartása, közösségi munkája példás, tanulmányi eredménye az előző két tanulmányi félévben legalább 3,51 (korrigált kreditindex) és a választott szakterületen jeles eredményt ért el, nem záróvizsgázó hallgató.


Egy személy csak egy pályázatot nyújthat be.


A demonstrátor közvetlen feladatát - a tanszéki/intézeti diákköri felelős véleményének meghallgatásával - a tanszékvezető, illetve intézetvezető határozza meg.

A demonstrátor tevékenységét az illetékes tanszékvezető, illetve intézetvezető minősíti a következő fokozatok figyelembevételével:

 

  • demonstrátori feladatát kiválóan látta el,
  • demonstrátori feladatát jól látta el,
  • demonstrátori feladatát megfelelően látta el,
  • demonstrátori feladatát nem látta el.


A minősítést megbízási ciklusonként kell elvégezni.


A demonstrátori feladatok ellátása olyan önkéntes tevékenység, amely – többek között – támpontot kínál a demonstrátor leendő munkáltatója számára jelentkezése kedvező elbírálásához, és segítheti a demonstrátort abban, hogy az általa kiválasztott pályára kerüljön.


A demonstrátori pályázatok benyújtási határideje (az illetékes Tanszékre/Intézetbe):

 

2020. július 06. (hétfő)

 

A pályázatot tekintettel Magyarország Kormányának veszélyhelyzet kihirdetésére vonatkozó 40/2020. (III. 1.) Korm. rendeletére, mely veszélyhelyzet fennállása a 3. § (2) bekezdésben meghatározott folyamatos felülvizsgálat eredményétől függ, a megpályázni kívánt tanszék/intézet vezetőjének küldött e-mail útján kell benyújtani.


Letölthető dokumentumok:

Pályázati_felhívás

Pályázati_űrlap

 



Szeged, 2020. április 27.

 

SZTE_AJTK_logo


#együttújra

 

 

Prof. Dr. Görög Márta
egyetemi tanár

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek