Bezár

2019

IMG_6556_cover

Szegedi Jogtörténeti Napok – a jogtörténettel foglalkozó doktoranduszok és kutatók országos „seregszemléje”

Szegedi Jogtörténeti Napok – a jogtörténettel foglalkozó doktoranduszok és kutatók országos „seregszemléje”

2019. december 19.
1 perc
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Kilencedik alkalommal került megszervezésre a kétévente megrendezendő Szegedi Jogtörténeti Napok a Szegedi Tudományegyetem Magyar Jogtörténeti Tanszéke által Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária vezetésével 2019. november 13-a és 15-e között a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában. A konferencia tematikáját színesítette, hogy az első magyar szerzői jogi törvény megszületésének 135. évfordulójára emlékezve külön szekció foglalkozott a szerzői jogi kérdésekkel, amely a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának kezdeményezésére és támogatásával valósulhatott meg. Emellett a konferencia finanszírozásához jelentősen hozzájárult az EFOP-3.6.2-16-2017-00007 azonosító számú projekt.

25858582525

A konferencia első napján az ország jogtörténettel foglalkozó doktoranduszai ismertethették legújabb kutatásaikat, amely lehetőséggel élt is tizenkét PhD-hallgató, így a fiatalok fejlődéséről átfogó képet kaphatott a szakmai közönség. A tudományos tanácskozás további két napján további 25 előadást hallgathattak meg az érdeklődők, amelyek a már említett szerzői jogi témán kívül büntetőjogtörténeti és közjogtörténeti kutatásokat ölelték fel.


A szervezők döntésének megfelelően ezúttal a „szegedi jogtörténeti iskola” tagjai csupán hallgatóságként vettek részt a konferencián, így elmondható, hogy a magyar jogtörténész szakma majdnem hiánytalanul képviseltette magát a rendezvényen, amely így a szakmai kapcsolatépítésnek is kiváló terepet nyújtott a szakmai ismeretek bővítése mellett.


A konferencia programja az alábbi linken érhető el.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek