2022. szeptember 28., szerda
Szegedi Tudományegyetem

Szegedi Tudományegyetem


Közérthetőségi Szócikk Adatbázis

Eutanázia


Az eutanázia a gyógyíthatatlan beteg halálának meggyorsítása vagy előidézése szenvedésének megrövidítése céljából. Az eutanázia fogalmán belül megkülönböztetjük az úgynevezett „aktív eutanázia” és „passzív eutanázia” fogalmát. Az aktív eutanázia a halál tevőleges előidézését jelenti. Ezzel szemben a passzív eutanázia esetén az életmentő, életfenntartó kezelés hiányáról, vagy annak abbahagyásáról beszélünk, melynek következtében a betegség lefolyása – a beteg saját döntése következtében – a beteg halálával végződik.

 

Az eutanázia megítélése eltérő képet mutat a világ különböző nemzeteinek megítélésében, ami kulturális, vallási, erkölcsi stb. okokra vezethető vissza, és amelynek következtében jelentős eltéréseket tapasztalhatunk a jogi szabályozás tekintetében a teljes elfogadottságtól egészen a teljes tilalmazásig. Jelen sorok keretei között az Alkotmánybíróság gyakorlatán keresztül a magyar szabályozás bemutatására szorítkozunk. Az eutanázia nemzetközi megítéléséről bővebb információ elérhető az alábbi hivatkozáson keresztül.

 

Az Alkotmánybíróság eutanáziahatározatában megállapította, hogy a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő beteg döntése arról, hogy életének a fennmaradó, szenvedésekkel teli fennmaradó részét nem akarja megélni, önrendelkezési jogának körébe tartozik, ami így közvetlenül levezethető az emberi méltósághoz való feltétlen és korlátozhatatlan jogából. A testület döntése alapján tehát a saját haláláról való döntés mindenkit megillet.

 

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az élethez való jog és az emberi méltósághoz való jog egységet alkot, abszolút jellegű és korlátozhatatlan. A két jog egységes természete (és ebből következően korlátozhatatlansága) ugyanakkor csak abban a helyzetben állapítható meg, ha életet és az attól elválaszthatatlan emberi méltóságot mások korlátozzák. Az eutanázia kérdése esetén azonban az élethez és az emberi méltósághoz való jog nem elválaszthatatlan egységként jelenik meg. A gyógyíthatatlan beteg életéről történő lemondása jelenti a beteg emberi méltóságának védelmét, továbbá az eutanázia esetén nem beszélhetünk külső korlátozási szándékról, vagyis a beteg élethez és emberi méltósághoz fűződő jogát nem külső behatástól kell megóvni: a beteg állapotából adódóan az emberi méltóság sérelme azáltal következik be, hogy a beteg gyógyíthatatlan, azonban élete „nem ér véget azon a ponton, ahol a betegség elviselésével járó súlyos testi, lelki szenvedés, a kiszolgáltatottság és a reménytelenség érzése folytán kibékíthetetlen konfliktusba kerül méltóságérzetével.”

 

Az Alkotmánybíróság joggyakorlata alapján – a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően – az aktív és passzív eutanázia eltérő alkotmányos megítélés alá esik. E szerint a gyógyíthatatlan betegnek az a kívánsága, hogy orvosi – tevőleges – segítséggel vessen véget életének nem tekinthető az életével, illetve halálával összefüggő önrendelkezési joga gyakorlásának, amit törvény ne korlátozhatna. Különös tekintettel arra, hogy az aktív eutanázia egy másik személy aktív, tevőleges beavatkozását követeli meg. Erre tekintettel a magyar jog alapján az eutanázia aktív formája, mint az önrendelkezés szabadságából fakadó halálhoz való jog nem vezethető le az Alaptörvény II. cikkéből, így annak minden formája tilalmazott és megvalósulása a büntetőjog hatókörébe tartozó esetkör.

 

Passzív eutanázia alatt az életmentő orvosi beavatkozás visszautasítását értjük, amelynek további két esetkörét különböztethetjük meg: önkéntes passzív eutanázia esetén az életmentő (vagy azt fenntartó) kezelés, orvosi beavatkozás visszautasítása a beteg befolyásmentes akaratnyilvánításán alapul, míg nem önkéntes passzív eutanázia esetén a beteg nincs abban a helyzetben, hogy kinyilváníthassa akaratát, így a kérdés, hogy más személy – a kezelőorvos – döntése pótolhatja-e az akaratnyilvánításra képtelen beteg döntését az életmentő/fenntartó kezelésről. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az önkéntes passzív eutanázia összeegyeztethető az élet és emberi méltósághoz fűződő jog alkotmányos szabályozásával, a nem önkéntes passzív eutanázia nincs összefüggésben a beteg önrendelkezési jogával, ezért nem megengedett.

 

A passzív eutanázia másik, a beteg önrendelkezési jogán alapuló esete az, amelyet az egészségügyről szóló törvény az ellátás visszautasítása jogának nevez. Az egészégügyről szóló törvény, a betegjogok körében rendelkezik az ellátás visszautasításának jogáról. E szerint a cselekvőképes beteget megilleti az ellátás visszautasításának joga, kivéve, ha annak elmaradása mások életét vagy testi épségét veszélyeztetné. Az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasításának az állam életvédelmi kötelezettségéből (is) adódóan számos feltétele és korlátozása található a törvényi szabályozásban. E szerint a beteg nem utasíthatja vissza az életfenntartó vagy életmentő beavatkozást, ha várandós és előre láthatóan képes a gyermek kihordására, továbbá a beteg minden olyan ellátást, amelynek elmaradása esetén egészségi állapotában várhatóan súlyos vagy maradandó károsodás következne be csak közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban, illetve írásképtelensége esetén két tanú együttes jelenlétében utasíthat vissza.

 

Az egészségügyről szóló törvény rendelkezései szerint a betegség természetes lefolyását lehetővé téve az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül halálhoz vezet és gyógyíthatatlan. A visszautasítás ebben az esetben is csak akkor érvényes, ha háromtagú orvosi bizottság a beteget vizsgálatát követően egybehangzóan, írásban nyilatkozik arról, hogy a beteg döntését a döntés következményeinek tudatában hozta meg, továbbá, hogy a betegség jellegére vonatkozó a jogszabályban foglalt feltételek fennállnak. Ezt követően további alaki feltétel, hogy a beteg az orvosi bizottság nyilatkozatát követő harmadik napon két tanú előtt ismételten kinyilvánítsa a visszautasításra irányuló szándékát.

 

A beteg önkéntes döntése tehát az életmentő, életfenntartó beavatkozásról történő lemondásra az önrendelkezési jog hatókörébe tartozik, azonban a lemondásra vonatkozó szabályozásnak biztosítania kell, hogy a döntés a beteg befolyástól mentes akaratelhatározásán alapuljon.

 

FORRÁSOK

Sári János – Somody Bernadette: Alapjogok (4., átdolgozott kiadás), Osiris Kiadó, Budapest, 2008, 97 – 103.

Schanda Balázs – Balogh Zsolt (szerk.): Alkotmányjog – Alapjogok (második, átdolgozott kiadás), Pázmány Press, Budapest, 2015, 108 – 112.

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény, 20-23. §§

36/2000 (X. 27.) AB határozat

Magyarország Alaptörvénye, II. cikk