1170_430_honlap_7

Mit várnak el a Z generációs tehetségek a munkahelyektől? – Vizi Noémi ÚNKP-ösztöndíjas kutatása

Vizi Noémi, az SZTE GTK hallgatója, maga is tehetség. Hét féléven keresztül elnyerte a GTK Tehetsége Ösztöndíjat, melyet a kar alapított a hallgatók támogatására. Emiatt kezdett a tehetségekkel foglalkozni, először városfejlesztési szempontból, majd miután érdeklődése új irányba terelte, már a humánerőforrás oldaláról. Kutatási témájával 2020-ban Új Nemzeti Kiválósági Program kutatói ösztöndíjat nyert.

Hatalmas álma volt, hogy orvos vagy ügyvéd legyen, végül mégis a közgazdaságtan nyerte el a szívét. Vizi Noémi az SZTE GTK gazdálkodás és menedzsment alapszakja után rögtön el is kezdte ugyanitt a vállalkozásfejlesztés mesterképzést, amelyet idén februárban fejezett be. Most pedig egyenes út számára a GTK PhD képzése. A fiatal kutató tehetségét és elköteleződését mutatja, hogy hét féléven keresztül elnyerte a GTK Tehetsége Ösztöndíjat és a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban is részesült. Versenyeken is indult, 2019-ben a K&H diákkupán csapatban harmadik helyezést ért el, emellett OTDK különdíjazott is volt.


Vizi Noémi jövője a középiskola választásnál dőlt el. – Amikor középiskolát kellett választani, úgy döntöttünk, hogy a megye legjobb középiskolájába jelentkezek, ami, Békéscsabán akkor a Közgé (Békéscsabai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola) volt – kezdte az SZTE GTK hallgatója. – Nagyon hamar rájöttünk, hogy közel áll hozzám a közgazdaságtan, és jól is megy, ezután pedig egyenes volt az út a közgazdász pálya és a gazdálkodás és menedzsment alapszak felé. Középiskolában azért még annyira nem láttunk bele ebbe a tudományágba, csak elméleti és üzleti gazdaságtant tanultunk. Az egyetemen aztán hamar kiderült, hogy nemcsak a mikro- és makroökonómiáról szól a közgazdaságtan – tette hozzá.


img_3824_450x330


Az SZTE GTK tehetséges hallgatója többször is indult a kari TDK-n, melyekről az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) is tovább jutott. – 2019 áprilisában az OTDK-n még A városfejlesztés új kihívása: Tehetségek vonzása és megtartása című dolgozatommal indultam, amivel Wizzair különdíjat nyertem. 200 euró értékben kaptam repülőjegyet, amit bárhova felhasználhattam, úgyhogy a barátaimmal utaztunk el Barcelonába, négy napra. Sokkal jobban éltem meg ezt a különdíjat, mintha egy OTDK első helyet kaptam volna, mivel ez azt jelentette, hogy az én kutatásom egy picit más, mint a többi, picit különlegesebb, és semmi mással nem összehasonlítható – mesélt különdíjáról az OTDK díjazott.

A fiatal kutatót sokáig a városfejlesztés érdekelte, melyből TDK, később pedig OTDK-dolgozatot is írt. Egy éles váltás után azonban a munkahelyek felé kezdett orientálódni. Kutatásainak középpontjába így már az került, hogy hogyan és mitől lehet vonzó egy munkahely. A közös pont a két téma között a tehetségek voltak, illetve az ő elvárásaiknak a vizsgálata.


Az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíj pályázatára már új kutatásának témavázlatát adta be, melyben azt vizsgálta, hogy Mitől válhat vonzóvá egy munkahely a tehetségek számára? Ezzel végül Vizi Noémi elnyerte az ÚNKP kutatói ösztöndíját is.


unkp2019logo_450x330


Udvari Beátánál írtam az ÚNKP kutatásomat, és egyben mester szakdolgozatomat is. Ő egyébként nemzetközi fejlesztést és segélyezést tanít, így viszonylag kevés a kapcsolódási pont a HR-hez, de látott a kutatásban lehetőségeket, így elkezdtük a közös munkát. Korábban 3 évig egy egyesületben dolgoztunk együtt, most pedig egy általa alapított új egyesületben, ahol én végzem a marketinget. Így a korábbi ismeretségből adódóan őt választottam a témavezetőmnek. Ennek a dolgozatnak a témavázlatát adtuk be ÚNKP-ra, amiben a tehetségek vonzását és megtartását kutattam a munkahelyeken – emlékezett vissza kutatásának indulására az ÚNKP kutatói ösztöndíjas hallgató.


Vizi Noémi kutatásából kiderült, hogy a Z generáció számára sokkal fontosabbak a nem anyagi tényezők. A munkahelynek olyan környezetet kell biztosítania, ahol jól érzik magukat, jó a közösség, jó a környezet, motiváló a felettes, és, ahol lehetőség van a tanulásra, fejlődésre. A kutatás során egy top 6-os listát is felállítottak, melyen a Z generációnál csak a 6. lett a versenyképes fizetés, miközben az X és Y generációnál ez a 3. helyen állt. Sokan mondják, hogy számukra a munka-magánélet egyensúlya az elsődleges. Noémi kutatásából azonban kiderült, hogy az X és Y generáció számára ez tényleg az első helyen szerepel, viszont a Z generációnál már nem. A top 6-os listájukon „csupán” a harmadik. Számukra inkább az a fontos, hogy olyan környezetben legyenek, ahol jól érzik magukat, elismerik a munkájukat és rugalmas a munkavégzés. Ez alatt elsősorban a home office-t, és az ezzel járó „szabadságot” kell érteni, vagyis, hogy legyen rá lehetőség, és ha lehet, ne csak hetente egyszer.


– Most leginkább a humánerőforrás az a terület, ami nagyon motivál, és amiben hosszú távon el tudnám magam képzelni. A doktori képzésem majd szeptemberben indul. Mivel addig van egy félév szünetem, megpróbálok elhelyezkedni valamilyen vállalatnál HR-s területen, hogy lássam, hogyan is működik ez a gyakorlatban. Utána majd meglátom, hogy a doktori képzés mellett tudok-e hasonló területen dolgozni, vagy más irányba terelődöm. Ha a PhD-t is elvégeztem, szeretnék valamilyen fokon a GTK-n tanítani, mellette pedig egy kicsit belekóstolni a vállalkozói-, tanácsadói létbe is – vázolta fel jövőbeni terveit Vizi Noémi.

 

Kocsis Bernadett

Fotó: Bobkó Anna

Forrás