Szegedi Tudományegyetem  Ahol tudás és szándék találkozik

SZTE TIK hírarchívum  --  SZTE TIK 2013. november

Tíz szegedi egyetemista kapott Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjat

Összesen száztizenegy, felsőoktatásban tanuló élsportoló részesül a 2013/14-es tanév első félében a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjban, amellyel a kormány az első diploma megszerzését támogatja.

Az új ösztöndíj azon kimagasló sporteredményeket elérő versenyzők hazai továbbtanulását segíti, akiket a Magyar Olimpiai Bizottság, valamint a sportági szakszövetségek javaslatára a sportpolitikáért felelős miniszter arra érdemesnek tart. A frissen alapított hallgatói támogatás elnyerésének egyik feltétele, hogy a pályázó 35 éves kor alatti, nemzeti válogatott kerettagsággal rendelkező sportoló legyen. További kritérium, hogy az ösztöndíjprogramban részt vevő rendelkezzen hallgatói jogviszonnyal, és teljesítse az adott felsőoktatási intézmény által előírt tanulmányi kötelezettségeket.

Az ösztöndíjról szóló oklevelek november 19-i ünnepélyes átadóján, a Művészetek Palotájában Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere bejelentette, hogy az első alkalommal kiírt pályázatra 25 sportág 193 versenyzője jelentkezett. 111 fő kapta meg az ösztöndíjat – 10 közülük a Szegedi Tudományegyetem hallgatója (8 kajak-kenus, 1-1 vízilabdás és sportlövő). A miniszter – aki Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár társaságában nyújtotta át az ösztöndíjasoknak az okleveleket – úgy fogalmazott: az ország méreteihez képest nagyon jó sporteredményekkel büszkélkedhetünk, de a célunk, hogy még jobbak legyünk, s ehhez az államnak is hozzá kell tennie a maga részét. Mint mondta, az egyik legfontosabb feladat a tehetségek felkészülésének támogatása, hiszen sok magyar sportolónak külföldre kellett mennie, mert ott jobb feltételekkel tudott gyakorolni, hangolódni a nagy versenyekre. – Ezzel a támogatással, amelyet most először adunk át, az is a célunk, hogy a tehetségeinket itthon tartsuk – így Balog Zoltán.

Az ösztöndíj összegét kategóriánként határozták meg. Az olimpiai vagy paralimpiai érmet már nyert sportolók havi nettó 204 ezer forintos támogatásban részesülnek, az olimpiai érem megszerzésére esélyesek 170 ezer forintot kapnak. A világbajnoki érmes versenyzőknek ugyancsak 170 ezer forint jut havonta, míg a vb-éremre eséllyel pályázók és az Eb-dobogón már állt sportolók egyformán 136 ezer, az Eb-éremre esélyesek pedig 104 ezer forintot kapnak.

 

A Szegedi Tudományegyetemen az alábbi sikeres sportolók részesülnek állami ösztöndíjban:

 

I/B kategóriában (olimpián éremesélyes sportoló)

Sík Márton kajak-kenu sportágban

 

III/A kategóriában (Európa-bajnokságon már éremmel rendelkező sportoló)

Kárász Anna kajak-kenu sportágban

 

III/B kategóriában (Európa-bajnokságon éremesélyes sportló)

Biatovszki Mira Zsuzsanna sportlövészet sportágba

Gémes Alexa Anett vízilabda sportágban

Horváth Alexandra Enikő kajak-kenu sportágban

Boros Gergely kajak-kenu sportágban

Császár Gergely kajak-kenu sportágban

Fekete Martin Gábor kajak-kenu sportágban

Kovács László kajak-kenu sportágban

Varga Dávid kajak-kenu sportágban

 

SZTEinfo