A magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésben való részvétel feltétele, hogy a hallgatók a beiratkozás során a beiratkozási lapon írásban nyilatkozzanak a nemzeti felsőoktatási törvény által meghatározott sajátos feltételek vállalásáról.
A magyar felsőoktatási intézmények minden olyan jelentkező befogadására és képzésére nyitottak és képesek, akik megfelelő felkészültség birtokában jelentkeznek és elérik a jogszabályban meghatározott minimumpontot. A korábbi tanulmányaik alapján a legkiválóbb teljesítményt bizonyító jelentkezők számára az állam lehetőség biztosít arra, hogy állami ösztöndíjasként, térítésmentesen tanuljanak az egyetemeken és főiskolákon.