Munkafeladat
Az SZTE SZAKK steril klímaberendezéseinek tisztítás-fertőtlenítése és légoldali beszabályozása
Az SZTE Klinikai Központ épületeibe telepített klímaberendezések tisztítás-fertőtlenítése és légoldali beszabályozása szükséges az egészségügyi intézmények mesterséges levegőellátásánál a hatályos szabvány (MSZ-03-190-87) szerint a steril levegőellátás, azaz helységcsoportonként a megfelelő csíraszám biztosítása miatt.
A munka ütemezésének időpontjai előzetes egyeztetések alapján kerülnek meghatározásra, mely időpontoknak rugalmasan, a műtők igényeihez maximálisan alkalmazkodniuk kell, adott esetben hétvégi munkavégzéssel is a munka végleges lezárásáig.
A teljesítés igazolás feltétele a szabványnak megfelelő beszabályozás elvégzése, jegyzőkönyvezése, valamint a hatóság (Népegészségügyi és Élelmiszerlánc-biztonsági Főosztály) által kiadott megfelelő jegyzőkönyv.
A munka elvégzése a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ épületeiben a következő három helyszínen szükséges:
A munkavégzéshez szükséges steril szűrőket a vállalkozónak kell biztosítani.
A szerződés 12 hónapra jön létre, mely további 12 hónappal, de maximum a szerződéses összeg kimerüléséig meghosszabbodik, amennyibben az egyes egységeknél a munkavégzés időpontjait nem lehet minden esetben a tervezettnek megfelelően betartani. Elsődlegesen a műtéti program a meghatározó, amihez igazítani kell a tisztítást végző és a beszabályozást végző szakcég munkáját.
A szerződéskötést követő 12+12 hónap időszakban kell teljesíteni a szolgáltatást az egyeztetett ütemezés szerint, tekintettel arra, hogy a Vállalkozónak az ütemezési időpontok előzetes egyeztetések szerint ajánlatkérő idényeinek megfelelően, rugalmasan kell teljesíteni a szerződésben vállalt kötelezettségét a műtők igényeihez maximálisan alkalmazkodva a végleges lezárásig a nyertes ajánlatban foglaltak szerint.
Az igényelt teljesítésnek MSZ-03-190-87 szabvány szerint 1. osztályúnak kell lennie, illetve az egyéb jogszabályoknak, hatósági előírásoknak, szabványoknak meg kell felelni, valamint a rendeltetésszerű használatot biztosító terjedelemben és minőségben kell történnie.
A műtő légtechnikai berendezés (gép) komplett tisztítása, a belépő levegőtől a kilépőig, minden részelemre vonatkozik. A benne található regiszterek zsírtalanító és oxidációs mosást is el kell végezni
A befúvó- és elszívó légcsatorna komplett tisztítását, a befúvó-elszívó anemosztátok le és felszerelését, vegyszeres tisztítását és fertőtlenítését, valamint a befúvó légcsatorna komplett fertőtlenítését el kell végezni (amennyiben szükséges tisztító ajtókat is be kell építeni).
Ezután következik a légoldali ellenőrző és mérő vizsgálat, valamint a beszabályozás elvégzése a szabványnak megfelelően (MSZ 04.135/1-82, MSZ 04.135/2-83, MSZ 03-190-87).
A ködgenerátorral zárják le a fertőtlenítést a tisztítóajtókon és a gépen keresztül. A takarítás, az eredeti állapot visszaállítása és a rendszer beüzemelése után történik a hatósági (Népegészségügyi és Élelmiszerlánc-biztonsági Főosztály) mintavételi eljárás elvégzése.
A munkavégzésből adódó törmeléket, szemetet stb. kivitelezőnek folyamatosan el kell szállítania a teljesítési helyszínről, és a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelő hulladékkezelést kell alkalmazni. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a finomtakarítás költségeit is. A hulladékszállítás során a vonulási útvonalat az esetleges a hulladékszállításból adódó szennyeződéstől mentesíteni köteles a kivitelező.
A munka költségeinek összeállításánál az árképzés irányelvei szerint járjanak el, vegyenek figyelembe, a teljesítéshez szükséges minden költséget abban az esetben is, ha a költségvetés tételeinél nem szerepel, de a megvalósításhoz elengedhetetlenül szükséges (anyag, munkadíj, szállítási- és gépköltségek, közterület-használati díjak, törmelékszállítás, ideiglenes melléklétesítmények, finomtakarítás költségei, tervekben, engedélyekben szereplő előírásokat-, díjakat).
A kivitelező számlát csak a megrendelő által kiállított teljesítésigazolás után nyújthat be.
A teljesítésigazolás feltétele a negatív ÁNTSZ mintavételi eredmény, a beszabályozás elvégzése és jegyzőkönyvezése.
Az árajánlatot pdf. formátumban kérjük feltölteni, a teljes pályázati anyagot 1 dokumentumban.
A mellékletben szereplő Felolvasólapot és Átláthatósági nyilatkozatot kérjük az ajánlattal együtt benyújtani.
Az árajánlatban az összegeket nettó érték + ÁFA formában kérjük feltüntetni.
Az Egyetemnek nem áll módjában előleget kifizetni
A pályázatból kizáró okok:
A szükséges szűrők típusa és mennyisége: 10 db steril légtechnikai rendszer
Helyszín |
Típus |
Szűrőméret |
db |
Fül- Orr- Gégészeti Klinika (1-2) |
H 13 |
305x305x078 |
7 |
915x610x078 |
8 |
||
II. Kórház műtők (3-4-5-6-7) |
H 13 |
610x610x150 |
36 |
457x457x150 |
6 |
||
305x305x150 |
6 |
||
305x610x078 |
5 |
||
305x305x078 |
6 |
||
(410 ágyas) Új Klinika műtők (8-9-10) |
H 13 |
535x535x078 |
2 |
435x435x078 |
9 |
||
345x345x078 |
2 |
||
435x435x078 |
11 |
||
345x345x078 |
15 |
||
435x435x078 |
9 |
||
345x345x078 |
3 |
Kérjük Tisztelt Ajánlattevőt, hogy ha az ajánlata megtétele előtt a beszerzési eljárással kapcsolatban kérdése merül fel (az ajánlat megalapozott megtétele érdekében) telefonon vagy e-mailben keresse a szakmai kapcsolattartót:
Puskás Izabella
Tel.: (62)342-502, 30/361-8734
E-mail: puskas.izabella@gmf.u-szeged.hu
Az aktuális beszerzési eljárás visszavonásra került.
SZTE Gazdasági Szervezet
6720 Szeged, Horváth M. u. 1/B