Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság Ahol tudás és szándék találkozik

Publikus eljárások  --  Anyag/eszköz beszerzések

Ajánlattételi felhívás SZTE/2021/PB11973


Módosított ajánlattételi felhívás - Kiegészítő információval

A Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban: Ajánlatkérő) nyílt beszerzési eljárást hirdet.

A beszerzés tárgya: Tornatermi és edzőtermi eszközök - állványok és fekpadok – három részajánlati körben
Ajánlat sorszáma: SZTE/2021/PB11973

Ajánlattételi határidő: 2021. december 08 11:00

Szállítás, teljesítés tervezett időpontja: A megrendelés kiküldésétől illetve a szerződés hatálybalépésétől számított 30 naptári napon belül

A beszerzés rövid ismertetője:
Igénylés tárgya:Tornatermi és edzőtermi eszközök - állványok és fekpadok – három részajánlati körben„- a mellékelt dokumentum szerint.

A harmadik részajánlati körre vonatkozóan ajánlattevői felvetésre a szakma kiegészítő infromációt közölt:

A fekvenyomó padhoz nem nem tartozik rúd és tárcsás súly. A specifikációban szereplő minimum 50 mm-es rúdátmérő a használt rúd tárolására vonatkozik, mivel lényeges, hogy az 50 mm-es rúd is beleférjen a tartóba.


Ajánlataikat ennek megfelelően módosíthatják, amelynek a módja az, hogy új ajánlatot töltenek fel a webra rendszerbe.

- Amennyiben az ajánlaton szerepel más termék is a specifikációban szereplőkön kívül pl. rúd és/vagy tárcsás súly, akkor a további termék ára is beleszámít az ajánlati árba és teljesítésre is kell kerüljön. Kérjük ezt figyelembe véve töltsék fel ill. módosítsák ajánataikat.


Mennyiségi adat: - a mellékelt dokumentum szerint

Igénylő egység: SZTE ETSZK

Tervezett szállítási cím: SZTE ETSZK - 6726 Szeged, Temesvári krt. 31.

Tervezett számlán szereplő cím: Szegedi Tudományegyetem, 6720 Szeged, Dugonics tér 13.

Kérjük, hogy az ajánlaton vevő címszó alatt kizárólag a SZTE kerüljön feltüntetésre (Szegedi Tudományegyetem, 6720 Szeged, Dugonics tér 13. - adószám 19308650-2-06).

Szakmai kérdésekben kapcsolattartó Kérjük, ha az eljárás alatt szakmai vagy eljárásrendi kérdésük van, akkor ezt a beszerzést intéző részére (farkas.beata@gmf.u-szeged.hu ) küldjék meg, így eljárásrendileg is megfelelő tájékoztatást tudunk közvetíteni.



Letölthető állományok:
Módosított specifikácó webárra - Tornatermi és edzőtermi eszközök - állványok és fekpadok - 3 részajánlati körben - 2973-2974-2975.docx

Bírálati szempont: legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás


További információk:

Az ajánlattevő a megadott ajánlati áron felül egyéb költségtérítést nem nyújt be az ajánlatkérő részére, az ajánlati ár fix, az összevethetőség miatt az ajánlatnak tartalmaznia kell az összes adó, illeték, szállítási vagy egyéb járulékos költségeket is - a hatályos magyar jogszabályok szerint.

Az ajánlat forintban illetve bármilyen devizanemben is megadható, de utóbbi esetben a devizában megjelölt ajánlati ár a bontás napján érvényes MNB középárfolyamon átszámított forint értékben kerül bírálatra és az árfolyamkockázatot az Ajánlattevőnek kell viselnie (a számlán szereplő devizás érték - számlázás napján érvényes MNB árfolyamon átszámított - forint értéke nem haladhatja meg a bontási jegyzőkönyvben szereplő forint értéket).

Fizetési mód: utólagosan, 30 napos átutalással tud az egyetem ezen kiírás szerint kifizetést teljesíteni - az ajánlaton szerepeltetni szükséges ennek megadását.

Kérjük, hogy a benyújtott ajánlatokhoz minden esetben tüntessék fel :

  • a nettó egységárat, nettó/bruttó rész-, és végösszegeket (a kért mennyiségre számítva) ÁFA-t is (a későbbi lehetséges számlakibocsátással egyező árat szerepeltetve a rész- és végösszeg esetében is). Az ajánlati ár a rész illetve a végösszesen tekintetében is meg kell, hogy egyezzen a teljesítés napján kiállítandó számlán szereplő összegekkel!!
  • Valamint garanciális/jótállási feltételeket (ahol a speciifkációban szerepel mint követelmény ott is kérjük az ajánlatra ráírni a garanciális időt),
  • a fizetési határidőként a 30 napos utólagos átutalási határidőt,
  • a szállítási határidőt,
  • a termék adatait, típusát és gyártmányát, a specifikációnak való megfelelőségét mutató (szükség esetén gyártó által is igazolható) jellemzőit,
  • a termék mennyiségét a kiírásban szereplő mennyiségi követelménynek való megfelelőségét mutatva.


A felsorolt termékekre külön-külön részajánlati körönként tehető ajánlat, a részajánlati körökön belül a meghatározott mennyiségekre szükséges ajálnatot adni.

Egyszerre több részajánlati körre benyújtott ajánlat esetén, kérjük a részajánlati köröket külön fájlban, külön ajánlatként feltölteni a webra felületre.


Kérjük, hogy csak a specifikációban meghatározott típusú-gyártmányú termékre, a meghatározott mennyiségre adjon be ajánlatot, vagy a specifikációban szereplő paraméterekkel rendelkező helyettesítő termékekre.

Amennyiben az ajánlaton nem a meghatározott paraméterekkel rendelkező termék (és nem a meghatározott gyártmány és típus) szerepel vagy nem a megadott mennyiségben, akkor az ajánlatot érvénytelennek minősíthetjük.


RÉSZLETES TERMÉKLEÍRÁSOK A MELLÉKLETKÉNT CSATOLT DOKUMENTUMBAN


„Ajánlattevő minősüljön átlátható szervezetnek az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 41. (6) bekezdésében foglaltak alapján. Ajánlatkérő az ajánlatok értékelésekor ellenőrzi, hogy az átláthatóság igazolására szolgáló dokumentum nyilvántartásában rendelkezésre áll-e, szükség esetén az átláthatósági nyilatkozatot hiánypótlásban kéri be.”

 

Jelen beszerzési eljárásban csak nettó 15 millió forint érték alatt, azaz közbeszerzési értékhatár alatt köthető szerződés. Az ezt meghaladó ajánlatok értékelése során ajánlatkérő figyelemmel lesz a közbeszerzési törvény becsült érték megállapítására vonatkozó előírásaira, és adott esetben erre tekintettel az eljárás eredménytelenítéséről határoz.

 

Ajánlati kötöttség a bontás napjától számított 30 nap. Amennyiben ez a jövő év januárjában telik le, abban az esetben is szükség lesz az árak tartására - kérjük az ajánlatadáskor ezt figyelembe venni.

 

„Az SZTE Beszerzési Igazgatóság nyílt ajánlattételi (webra) rendszer keretén belül lebonyolított beszerzési eljárásai során a beszerzési szabályzat lehetőséget nyújt az Ajánlattevők részére iratbetekintésre meghatározott feltételek mellett. A fentiek alapján tájékoztatjuk az Ajánlattevőket, hogy ajánlatukban az üzleti titkot tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatják. Az üzleti titkot tartalmazó irat kizárólag olyan információt tartalmazhat, amelynek nyilvánosságra hozatala az ajánlattevő üzleti tevékenysége szempontjából aránytalan sérelmet okozna. Ajánlattevő nem tilthatja meg nevének, címének (székhelyének, lakóhelyének), valamint olyan adatoknak a nyilvánosságra hozatalát, amelyek az értékelési szempont(ok) alapján értékelésre kerülnek, az alkalmasság igazolása körében bemutatott adatokat, továbbá az ajánlatban meghatározott áruk, építési beruházások, szolgáltatások leírását, kivéve a leírásnak azt a jól meghatározható, elkülönített elemét, amelynek nyilvánosságra hozatala az ajánlattevő üzleti tevékenysége szempontjából aránytalan sérelmet okozna.”




Ajánlat benyújtásának módja:
Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét, hogy 2015.09.01-től ajánlatot kizárólag csak elektronikus formában, - a honlapon feltöltve - fogad be az ajánlatkérő.
( A borítékban beadott ajánlat érvénytelen!)
A dokumentációban kérjük feltüntetni az ajánlati sorszámot. Ajánlatát cégszerűen aláírt pdf formátumban, az adott eljárás weboldalán a jobb felső sarokban levő "ajánlattétel" linken keresztül tudja az ajánlattevő feltölteni.

További információ kérhető:

Az ajánlatkérő hivatalos kapcsolattartója: Kuczora Attila, irodavezető-helyettes

kuczora.attila@gmf.u-szeged.hu

Az ajánlatkérő szakmai kapcsolattartója: Bánhidi-Ferger Bernadett, ügyintéző SZTE ETSZK, tel: +36 (62) 341-435

email: farkas.beata@gmf.u-szeged.hu


Az eljárás nyelve: magyar, de az ajánlatkérő angol nyelvű ajánlatot is elfogad. Jelen felhívással Ajánlatkérő olyan cégek jelentkezését várja, akik megfelelő pénzügyi háttérrel rendelkeznek valamint képesek a mielőbbi szállítására. Az ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy az ajánlattevőktől további írásbeli tájékoztatást kérjen 5 munkanapon belül, a tájékoztatási igény minden ajánlattevőnek történő egyidejű megküldésével, az érvényes jelentkezések alapján. Ezek után az ajánlatkérő elvégzi az ajánlatok értékelését, amelynek eredményéről a lehető legrövidebb időn belül értesíti az Ajánlattevőket.

Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy a jelen felhívás lefolytatásától indoklás nélkül részlegesen, illetve teljes mértékben elálljon. Az Ajánlatkérő nem vállal felelősséget az elállásból származó következményekért.

A jelen felhívás egyetlen Ajánlattevő által sem tekinthető az Ajánlatkérő által tett szerződéses ajánlatnak vagy kötelezettségvállalásnak. A felhívás és a pályázati eljárás az Ajánlatkérő belső szabályai alapján történik.

Nyertes ajánlattevő: Tar-Karma Kft.
Nyertes ajánlati ár: 311 496,-Ft+ÁFA

 

Nyertes ajánlattevő: DRENCO Kft.
Nyertes ajánlati ár: 160 000,-Ft+ÁFA

 

Nyertes ajánlattevő: DRENCO Kft.
Nyertes ajánlati ár: 300 000,-Ft+ÁFA