Elvárások:
Három alkalommal, alkalmanként maximum 8 órás tréning szervezése alkalmanként 15 főre, mely az alábbi készségeket érintse:
Az ajánlattevő az alábbi célokat vegye figyelembe:
A Tanulmányi Osztály és Dékáni Hivatala munkatársainak és vezetőjének támogatása, annak felismerésének elősegítése, hogy lényegében – de legalább részben – a szervezeti egységek és a munkatársak sales-es feladatokat látnak el. A változó feladatokra való felkészülés támogatása a személyes készségek fejlesztésén, a szervezeti működés szükséges korrekcióján keresztül.
Tréninghez kapcsolódó feladatok:
Produktum: Egyéni és szervezeti visszajelzés a viselkedési kompetenciák vizsgálata alapján, fejlesztő javaslatok megfogalmazása.
A Tanulmányi Osztály munkatársainak fejlesztési folyamatai, tanulmányi apparátushoz kapcsolódó fejlesztés lényege:
A Szegedi Tudományegyetem GTK Tanulmányi Osztály (TO) munkatársainak és vezetőjének támogatása, a változó feladatokra való felkészülés támogatása a személyes készségek fejlesztésén keresztül. A fejlesztési folyamat segítségével értékelhető legyen, hogy a tanulmányi osztály munkatársai egyénileg hogyan dolgoznak, illetve tevékenységük milyen módon fejleszthető. A tréning, illetve a fejlesztési folyamat csoportosan és egyénileg is foglalkozzon a munkatársakkal, illetve adjon visszajelzést a fejlesztendő kompetenciákról.
Fontos, hogy a lemorzsolódás csökkentéséhez kapcsolódjon a tréning, mivel a tanulmányi osztály egyik fő feladata a hallgatókkal való kapcsolattartás és a megfelelő kommunikáció.
Ennek hiányában a hallgatók nem kapnak hasznosítható és egyértelmű tájékoztatást, amely a tanulmányaikhoz szükséges. Továbbá fontos, hogy a tanulmányi osztály munkatársai egymással is zökkenőmentesen cseréljenek információt, amellyel hozzásegítik egymást a gördülékeny munkavégzéshez. Célunk, hogy a hallgatók átfogó, mindenre kiterjedő információval rendelkezzenek, amely a tanulmányaikat illet. Ebben kell, hogy segítséget nyújtson a tréning a tanulmányi osztálynak.
Képzés ideje:
Az órák 60 percesek legyenek, az órák között min. 5 perces szünetekkel, min. 40 perces ebédszünettel. A képzés kezdési időpontja délelőtt 08:00 óra, a befejezés az igényelt szünetek alapján körülbelül 16:00 óra legyen.
A képzések idejére Ajánlatkérő nem biztosít szállást és étkezést. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell minden egyéb, a szolgáltatással kapcsolatos költséget.
Pályázati forrás: EFOP-3.4.3-16-2016-00014, „A Szegedi Tudományegyetem oktatási és szolgáltatási teljesítményének innovatív fejlesztése a munkaerőpiaci és a nemzetközi verseny kihívásaira való felkészülés jegyében” projekt.
Bírálati szempont: legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás. Az ellenszolgáltatás összegét a csatolt Felolvasólap beárazásával kérjük megadni.
Ajánlatkérő a mindösszesen megadott bruttó árakat fogja értékelni a bírálat során.Fizetési mód:
Vállalkozó a képzések teljesítése után, teljesítésigazolást követően, 1 db számla benyújtására jogosult, melyet a SZTE a számla kézhezvételétől számított 60 napon belüli fizetési határidővel, átutalással egyenlít ki.
Az ajánlat benyújtásához szükséges dokumentumok:
Nyertes ajánlattevő: Qualitas T&G Tanácsadó és Szolgáltató Kft., 6728 Szeged, Alkotmány u. 104.
Nyertes ajánlati ár: 1 080 000,-Ft+ÁFA
SZTE Gazdasági Szervezet
6720 Szeged, Horváth M. u. 1/B