A Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány 2019. december 02-04 között rendezi meg soron következő, Nobel-díjasok és tehetséges diákok XIV. találkozója elnevezésű konferenciáját.
A rendezvény keretén belül a szélesebb egyetemi tudományos közösség számára is nyilvános előadást tart
Dr. Ole Petersen dán származású orvos és fiziológus, aki jelenleg a Cardiffi Egyetem professzora. Főbb kutatási területei a celluláris kalcium jelátviteli folyamatok, valamint a kalciumionok túlzott felvételének és leadásának káros hatásai a hasnyálmirigyben. Petersen kimutatta, hogy a kalciumionok áramlásának gyógyszeres blokkolásával csökkenthető a túlzott enzimaktivitás, így az abból következő sejthalál és gyulladás is megakadályozható a hasnyálmirigyben. Kutatásáért 2018-ban az Amerikai Élettani Társaság Walter B. Cannon díjjal jutalmazta.
Az előadás címe: The way of a scientist: A life experience
Az előadás időpontja: 2019. december 03. (kedd) 16:30-18:40 óra közötti Plenáris ülés keretében
Az előadás helyszíne: Hunguest Hotel Forrás, Juhász Gyula terem
Az előadásokon minden kedves Kollégát szeretettel látunk! Amennyiben az előadáson részt kíván venni, kérem az alábbi linkre kattintva, a kérdőív kitöltésével adja le jelentkezését.
https://www.formpl.us/form/797286090
A jelentkezések érkezési sorrendben kerülnek feldolgozásra a szabad helyek függvényében. Amennyiben a szabad helyek megtelnek, a regisztrációs link automatikusan megszűnik, ezt követően további jelentkezéseket nem tudunk fogadni, ez ügyben szíves megértésüket kérjük!
Üdvözlettel,
Dr. Buzás Norbert
operatív igazgató
Szegedi Orvosbiológiai Kutatások
Jövőjéért Alapítvány