Bezár

2018

RUT

Orvostanhallgatók látogatása

Orvostanhallgatók látogatása

2018. június 01.
3 perc

Immár hagyomány, hogy a Szegedi Tudományegyetem repülőorvostan tanfolyami oktatást választó IV. és V. éves orvostanhallgatói részére az MH Egészségügyi Központ, Védelem-egészségügyi Igazgatóság, Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet (MH EK RAVGYI) bázisán működő Repülő- és Űrorvosi Tanszék az MH EK RAVGYI-val közösen szakmai látogatásra biztosít lehetőséget a Magyar Honvédség két, a repülés vonatkozásában jelentős szervezeténél: az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison és az MH EK RAVGYI-ban. Az orvostanhallgatókat Dr. Lengyel Attila ezredes intézetvezető főorvos és Dr. habil. Szabó Sándor András ezredes, tanszékvezető docens kísérte el 2018. május 09-én.

 

A lebonyolított, rendhagyó látogatás első részében a résztvevők bejuthattak a kecskeméti Repülőbázisra, a honvédség egy zárt katonai objektumába. Közvetlen közelségben nézhették meg a Magyar Honvédségnél jelenleg rendszeresített repülőeszközei közül az idén év elején érkezett A319-es Airbust, és az éppen gyakorlati feladatot végrehajtó, felszálló JAS 39C Gripen negyedik generációs könnyű, többfeladatú vadászbombázó repülőgépet. Bemutatásra került a repülés során használt pilóta védőruházat, magassági felszerelés is, mellyel kapcsolatos élettani előadásokat a Szegedi Egyetem tanfolyamain már meghallgattak a résztvevő diákok.


RUT1


A Repülőbázison Dr. Bácskai Gabriella őrnagy fogadta a részvevőket. Tájékoztatást adott egy speciális honvédségi feladatról, a MEDEVAC (légi egészségügyi kiürítés) feladatrendszeréről, amely a misszióban külföldön szolgálatot teljesítő sérült, de stabil állapotban lévő katonák hazaszállításáról gondoskodik. Megtekinthették a küldetés során használatos egészségügyi felszereléseket, eszközöket. Bepillantást nyerhettek a bázis gyengélkedőjének szakmai feladataiba is.

 

A látogatás a Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézetben folytatódott. Dr. Tótka Zsolt alezredes tájékoztatót tartott a repülő-egészségügyi vizsgálatokról, azok szerepéről, fontosságáról. Bemutatásra kerültek a magasság élettani vizsgálatok során használt egészségügyi eszközök, berendezések. A hallgatók beléphettek az országban egyedülálló magasság élettani funkciókat (pl. hypoxia tűrőképességet, azaz nagy magasságban kialakuló oxigénhiányt követő élettani reakciókat) vizsgáló barokamrába. Dr. habil Szabó Sándor András ezredes orvosszakmai felügyeletével éles felszállást is láthattak, ahol saját maguk értelmezhették a konkrét felszállás orvosszakmai történéseit, követhették a paraméterek változását.

 

A hallgatók részére a szakmai nap különlegességeket, érdekes új információkat adott, a választott szakterület elméleti ismeretanyagát kicsit közelebb hozva a mindennapi gyakorlathoz. Zárásképpen Dr. Lengyel Attila ezredes elmondta, hogy bízik abban, hogy a látogatás kellőképpen felkeltette a hallgatók érdeklődését és megerősítette őket a szakma iránti elkötelezettségükben. Olyan ismeretanyagot kaptak, melyet a további pályafutásuk során hasznosítani tudnak. Biztosította őket, hogy az intézetbe bármikor visszatérhetnek, szakmai fejlődésük során.


Fotók: Dr. Lengyel Attila ezredes

Forrás: http://aeromed.honvedkorhaz.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    jún
    27
    SZTE TIK Kongresszusi terem
    09:30 - 17:00
    SZTE TIK Kongresszusi terem
    09:30 - 17:00

Kapcsolódó hírek