boritokep

Kari Tanácsülésen adtuk át az idei egyetemi ösztöndíjakat az SZTE Mezőgazdasági Kar két kiváló hallgatójának

Afiqah Izzati Binti Sundusin, Karunk III. évfolyamos mezőgazdasági mérnöki szakos hallgatója nyerte el a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat, amely 10 hónapon át havi 40 ezer forint ösztöndíjat jelent a díjazott számára. Afiqah jó tanulmányi átlagának, a közösségi életben való aktív részvételének, illetve a nemzetközi konferenciákon való sikeres szereplésének köszönheti, hogy elnyerte a támogatást.


IMG_2736


„Nyitottan és büszkeséggel fogadtam az elismerést, amelyért rendkívül hálás vagyok, és amelynek jó hasznát veszem majd, hiszen még három félévem van hátra a tanulmányaimból” – mondta Afiqah Izzati Binti Sundusin.


IMG_2738


A díjazott hozzátette, a Kar Gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézeténél demonstrátorként is tevékenykedik majd a következő időszakban, ahol asszisztensként segíti a nemzetközi hallgatók oktatását. Emellett kutatásokat végez a szegedi Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft.-nél.


Terveiről szólva Afiqah hozzátette, BSc tanulmányai befejeztével a Cornell Egyetemen tanulna tovább mesterképzésen, a Scholarship program támogatásával, ugyanis az Amerikai Egyesült Államok egyik legnagyobb kutatóegyetemének hollandiai részlege a legjobb agrárbázis a világon.


Ha nem sikerül a felvételi, van „B” terve is, visszatér Malajziába, ahol a mezőgazdaság területén kutatással vagy a hatósági engedélyezéssel szeretne foglalkozni. Hozzátette, nincs hagyománya a családjában az agrártevékenységnek, édesapja a maláj Egészségügyi Minisztérium munkatársa, édesanyja pedig egy cégnél regionális menedzser, így ő lesz az első, aki mezőgazdasági végzettséget szerezhet.


A Kari Tanácsülésen SZTE Start Ösztöndíjat vehetett át Phoutthasone Soumphonphakdy I. évfolyamos mezőgazdasági mérnöki szakos hallgató. Az ösztöndíjat az a külföldi, önköltséges hallgató kaphatta meg, aki jól teljesített a felvételin. Az egyszeri, 500 eurós ösztöndíjat a tanulási és megélhetési költségeire fordítja majd a laoszi hallgató.


IMG_2739


„Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy én vagyok a díjazott. Amikor a továbbtanulást terveztem, eleve a magyar egyetemek között keresgéltem, és a Szegedi Tudományegyetemre esett a választásom, azon belül is erre a Karra, mert az agrárium érdekel, erről szeretnék tanulni” – mondta Phoutthasone Soumphonphakdy.


IMG_2740


A fiatalember egyébként a vásárhelyi kari kollégium lakója, aki nem tagadta, hogy a hosszú utazás és az adminisztráció nehézségeket okozott neki, ugyanakkor meghatotta az itt tanuló külföldi diákok segítőkészsége. Két másik felsőbb éves laoszi hallgató a Karról és más külföldi társai is segítettek neki beilleszkedni. Korábban kétszer járt már Európában, Franciaországban és Olaszországban, de egy néhány hetes nyaralás sokban eltér attól a helyzettől, amikor hosszú távon kell berendezkedni egy idegen környezetben, egy új, ismeretlen országban.


Az SZTE Mezőgazdasági Karon új tudásra és tapasztalatokra szeretne szert tenni, amelyet hazájában kamatoztatna az egyetem elvégzése után. A családjában nagy hagyománya van a mezőgazdasági tevékenységnek, azon belül is az állattenyésztésnek, saját földterületen gazdálkodnak, így az sem elképzelhetetlen, hogy a családi gazdaságban dolgozik majd a jövőben.


IMG_2743