unkp

Intézményi sikerek az ÚNKP pályázaton

Az Új Nemzeti Kiválóság Program 2016-ban indult, több témakörben kiírt ösztöndíjpályázatokat magában foglaló program, melynek célja, hogy a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogassa.

Az ÚNKP olyan – alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló – hallgatókat, doktorjelölteket, valamint fiatal oktatókat, kutatókat támogat, akik a programban részt vevő felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. A fogadó felsőoktatási intézmények nyertes pályázóik ösztöndíjösszege 40 százalékának megfelelő kutatási-működési támogatásban részesülnek.


A 2022-2023-as tanévben a Fogorvostudományi Kar hallgatói, kutatói közül többen is benyújtották pályázatukat, és sikeresen elnyerték az UNKP ösztöndíját.


Díjazottjaink név szerint:


Finta Virág
FOK V. évfolyamos hallgató
Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj

Finta_Virag_UNKP



Pallós Péter
FOK III. évfolyamos hallgató
Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj


Pallos_Peter_Mark_UNKP



Ónodi Boglárka
FOK II. évfolyamos hallgató
Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj


Onodi_Boglarka_UNKP



Dr. Jakab András Gábor

ÚNKP-Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj
Témavezető: Dr. habil. Fráter Márk PhD.


Jakab_Andras


Dr. Sáry Tekla PhD

ÚNKP-"Tudománnyal fel!" Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj


Sary_Tekla


Dr. habil. Fráter Márk PhD

ÚNKP Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj


DrFaterMark_0037



Dr. Gajdács Márió PhD

ÚNKP Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj


Gajdacs_Mario_UNKP



A Fogorvostudományi Kar nevében ezúton is gratulálunk a díjazottaknak, és munkájukhoz további sok sikert kívánunk!

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *