A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa nyilvános doktorrá avató ülést tartott 2014. június 26-án a József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében, ahol ünnepélyes keretek között 111 doktoranduszhallgatót fogadott doktorrá.
Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, hogy az eddigi évekhez hasonlóan az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja nyáron megváltozott nyitva tartással várja látogatóit.
Újabb négy évre szóló megbízatását vette át Szabó Gábor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem rektora Áder Jánostól. A köztársasági elnök 2014. június 18-án a Sándor-palotában öt állami és öt egyéb fenntartású egyetem vezetőjének adott át rektori megbízást.
A Szegedi Tudományegyetem nyivános doktorrá avató ülését 2014. június 26-án 1100 órakor
tartja a a József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében.
Június 21-ével megkezdődnek a diplomaosztók a Szegedi Tudományegyetemen.
2014. június 22-24 között kerül megrendezésre a Magyar Ortopéd Társaság és a Magyar Traumatológus Társaság 2014. évi Közös Kongresszusa a József Attila Tanulmányi és Információs Központban.
A képzőművész festményei mellett most új oldaláról ismerhetjük meg: textilművészként is bemutatkozik a nagyközönség előtt. A „Mesevilág” törzsanyaga textil-applikációk — az elmúlt időszak termései. A tárlat megtekinthető 2014. június 13-tól június 27-ig.
Az SZTE EHÖK Rendezvényszervező és Kulturális Bizottsága a nagy tanulás közepette egy kis lazításra invitál benneteket ebben a jó időben.
Idén is Panasznap! Gyere el és kapcsolódj ki a vizsgaidőszakban, találkozz kortárssegítőinkkel! Téged is szeretettel várunk a TIK melletti füves területen 2014. június 17-én, kedden 14 órától!