Szegedi Tudományegyetem  Ahol tudás és szándék találkozik

Látogasson el hozzánk!



Mo.Szeged autóval

A város az M5-ös autópályán Budapestről 80 perc alatt elérhető.


Szeged vonattal

A fővárosból minden órában Intercity járatok indulnak a Nyugati pályaudvarról. Központunk a szegedi vasútállomástól 10 perc sétával vagy az öt percenként induló tömegközlekedési eszközökkel is gyorsan elérhető.


 

József Attila Tanulmányi és Információs Központ gépkocsival


szeged2
A kép nagyítása a képre kattintva érhető el.

Javasoljuk Budapest felől érkezve az M5 autópálya elhagyását a Szeged Nyugat lejárónál. Az 55. sz. főút mentén Szeged belterületén az első lámpás kereszteződésben a Móravárosi krt. irányába jobbra fordulva, majd a körút végén balra fordulva a Petőfi Sándor sgt-ra jutunk. A Petőfi sgt. mentén egyenesen haladva a belváros szívében a Vitéz utcánál jobbra, majd a Vitéz utcán haladva a Zászló utcánál szintén jobbra fordulva érhető el a József Attila Tanulmányi és Információs Központ.


A Központ mélygarázsa az épület hátsó részénél, a Batthyány utcán található. Amennyiben egyenesen ide szeretne érkezni, a Petőfi sgt. mentén a Nagykörúti kereszteződésnél jobbra, a Bécsi körútra kanyarodjon, majd az első utcánál (Alföldi utca) balra, utána egyenesen haladva a Központ hátsó részéhez jut, ahol bal oldalon található a mélygarázs lehajtó


A Központ fizetős (parkoló kártyás) övezetben helyezkedik el. Parkoló kártya Központunk Ajándékboltjában vásárolható, de sms-ben is megrendelhető, melyről a www.szepark.hu weboldalon olvasható bővebb információ.

 

József Attila Tanulmányi és Információs Központ tömegközlekedéssel


SZEGED_varosi_kozlekedes
A kép nagyítása a képre kattintva érhető el.

Központunk tömegközlekedési eszközzel könnyen megközelíthető, hiszen mind a vonat-és a buszpályaudvartól kb. 10 perces utazási távolságra található.