rtszk_index

Regionális Tudástranszfer és Szolgáltató Központ

A Szegedi Tudományegyetem Dugonics téri főépülete, amely 1873-ban készült el Szkalinczky Antal tervei alapján, a közelmúltban ismét megnyitotta kapuit nemcsak az egyetemi dolgozók és hallgatók, hanem a rendezvények előtt is.


 

Az eredetileg Főreáltanodaként funkcionáló épületben, 1880-tól a Somogyi-könyvtár, három évvel később a városi múzeum, majd 1894-től az ítélőtábla kapott helyet. Az épület 1921-ben, Kolozsvárról való áttelepülésekkor vált az egyetem részévé, amelynek részeként 1925-ig a bölcsészkarnak adott otthont, ahol József Attila - a magyar költészet egyik kiemelkedő alakja - is tanult. 1940-ben, az egyetem kettéválását követően Horthy Miklós Tudományegyetem néven folytatta munkáját a tanári kar, amelynek központját képezte a Dugonics téri épület, és amelynek első rektora a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert lett. Az épület adott otthont később a József Attila Tudományegyetem Rektori Hivatalának, valamint az egyetemi integrációval 2000-ben létrejött 12 karú Szegedi Tudományegyetemnek.

 

RTSZKA nagy múlttal rendelkező épület közel két év alatt, 2,2 milliárd forintból újult meg a Szegedi Tudományegyetem által nyert „A Dél-alföldi Tudáspólus felsőoktatási infrastruktúrájának fejlesztése” (TIOP 1.3.1) című pályázatán nyert összegből. A felújítást - amely az épület eredeti állapotát volt hivatott visszaállítani - a Ferroép Zrt. végezte.

 

A Dugonics téri központi épület a felújításnak köszönhetően, igazi 21. századi épületté vált. Az épület tetején egy 50 négyzetméteres napkollektor mező található, valamint az épületben több, egymással párhuzamos vízellátó és szennyvízelvezető rendszer is működik.

 

A környezetbarát épület kulcsait az egyetem vezetése 2011 februárjában vehette át, a visszaköltözés pedig ez év április 15-én kezdődött meg. A korábbi állapotnak megfelelően az épület második emeletére költözött vissza a Rektori Hivatal, illetve a hivatalnak nagyobb ügyfélforgalmat lebonyolító egységei, az Iktató, a Pályázati Iroda, a Nemzetközi Mobilitási Iroda, a Kulturális Iroda. Az első emeleten a Természettudományi és Informatikai Kar Szoftverfejlesztési Tanszéke kapott otthont, csakúgy, mint a DEAK Zrt., az egyetem Kutatásfejlesztési és Innovációs Igazgatósága, valamint a hozzá tartozó egységek, mint a Technológia Transzfer Iroda és az Ipari Kapcsolati Iroda. Ezen a szinten rendezhette be irodáját továbbá a Kutatóegyetemi Kiválósági Központ menedzsmentje is. A földszintre kerültek az ügyfelező igazgatóságok. Itt működik az Általános Orvostudományi Kar Klinikai Kutatások Koordinációs Irodája, valamint a hallgatók nagy örömére szintén az épületben, a korábbinál nagyobb alapterületen kapott helyet a JATE Klub is.

 

A most megújult egyetemi központi épület azonban nemcsak a hallgatók és az itt dolgozók számára nyújt ideális környezetet a munkavégzéshez, illetve az ügyek intézéséhez, hiszen a felújításnak köszönhetően több rendezvényhelyszín is kialakításra került. Ennek megfelelően megújult a második emeleti, több mint kétszáz négyzetméter alapterületű díszterem, valamint a két belső udvar kapott egy-egy üvegkupolát, így ez a tér is alkalmas lehet rendezvények, kiállítások megrendezésére. Az épületbelső a finom eleganciát tükrözi, főleg a pasztellzöld és a pasztellsárga színek dominálnak, de a falakról az arany is visszaköszön. A díszteremben található zongora is teljes körűen felújításra került, így az épület magas színvonalú koncerteknek, hangversenyeknek is helyszínéül szolgálhat.

img_2103.jpg

rtszk_atrium_jobb_szeksoros_150_20_fo_b.jpg

atrium_bal_fent_lifttol.jpg

rtszk_229_korasztalos.jpg

rtszk_5._terem_ultetett_fogadas_2.jpg