Tudásportál 2017

[1] 2 
2017. november 24.

Megkezdődött a szegedi tudományos park fejlesztése az ELI-ALPS kutatóközpont szomszédságában. A tereprendezésre, az előkészítésre, valamint a tervezési munkák egy részére 2019-ig összesen 1,7 milliárd forintos támogatást nyújt a kormány a Szegedi Tudományegyetemnek.

2017. október 31.

A napenergia hasznosításának és a fenntartható vegyiparnak a lehetőségeit taglaló plenáris előadás, két kiállítás, a Bolyai ösztöndíjasok és további több mint húsz workshop. Ez a magyar tudomány ünnepén, azaz 2017 novemberében az SZTE főszereplésével a SZAB-székházban szerveződő programkínálat.

2017. október 27.

A Szegedi Tudományegyetem szakemberei a Széchenyi 2020 program keretében a Funkcionális Omikák Kiválósági Központ (MOLMEDEX-FUN-OMICS) című pályázat szakmai megvalósításához összesen elnyert 326,08 millió forint vissza nem térítendő támogatásból beszerzett új műszerek közül kettőt workshoppal egybekötött sajtótájékoztatón mutattak be.

2017. október 26.

Uniós támogatással közös kutatás-fejlesztési projektet indított a Pick és a Szegedi Tudományegyetem. A 2021-ig tartó program célja, hogy innovatív megoldásokat találjanak a hagyományos húsipari termékek versenyképességének javítására.

2017. október 25.

Sikeresen szerepelt a Szegedi Tudományegyetem az Techtogether Automotive Hungary 2017 autóipari versenyen. Az SZTE Mérnöki Kar és az SZTE TTIK hallgatói tervezői, programozói, szerelési, járműdiagnosztikai kihívásokkal szembesültek.

2017. szeptember 26.

Mind a 302 program ingyenesen látogatható a Kutatók Éjszakáján, szeptember 29-én az SZTE hódmezővásárhelyi és szegedi intézményeiben. A látogatók mobil applikáció segítségével tervezhetik meg estéjüket. Az érdeklődőket a két városban több mint 350 oktató, kutató és egyetemi hallgató várja izgalmas programokkal kora délutántól éjfélig.

2017. szeptember 22.

Újabb beruházás igazolja, hogy a Szegedi Tudományegyetem a legzöldebb felsőoktatási intézmény Magyarországon. A József Attila Tanulmányi és Információs Központ oldalánál elektromos autó töltőpontot adtak át 2017. szeptember 21-én.

2017. szeptember 21.

A Szegedi Tudományegyetem a Debreceni Egyetemmel, a Pécsi Tudományegyetemmel és a Semmelweis Egyetemmel konzorciumban diagnosztikai és terápiás eljárásokat fejlesztő projektet indított. A pályázat fő célja a gyomor-bélrendszer, szív, ér és vázizom eredetű betegségekben szenvedő páciensek életkörülményeinek javítása és élethosszának megnövelése.

2017. szeptember 20.

A laikus érdeklődők, a középiskolások és a szakma avatott ismerői számára is érdekes programokat kínál az a légi fotózással és a drónok szerepével foglalkozó program, amelyet az SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke 2017. szeptember 29-én szervez.

2017. augusztus 31.

Akadémikusok, neves tudósok mutatják be az SZTE és az MTA támogatásával dolgozó kutatócsoportok munkáját és eredményeit a Szabadegyetem – Szeged huszadik szemeszterében. A jubiláló tudománynépszerűsítő programban az ötödik szülinapját ünneplő Konfuciusz Intézet is szerepet kap.

2017. augusztus 31.

A természettudomány, a társadalomtudomány az élettudományok érdekes területeit ismerhetik meg, látványos előadások és laborlátogatások részesei lehetnek azok, akik részt vesznek az idei Kutatók Éjszakája SZTE szervezte programjain Szegeden és Hódmezővásárhelyen. Minden rendezvény ingyenes.

2017. július 10.

Átadni – ez a kulcsszava az utazóként a világot és Magyarországot járó szegedi geográfusnak, Szilassi Péternek. „A Magyar Földrajzi Társaság 140. közgyűlése Szilassi Péter Etiópiai utazásának előadásokban, könyvben közreadott eredményeiért, a Magyar Földrajzi Múzeum támogatásáért, földrajzi közéleti tevékenységéért Teleki Sámuel érmet adományozza.” E hír hátterére kíváncsian kérdeztük munkájáról és kedvteléseiről a Teleki-érem legújabb tulajdonosát, Szilassi Péter geográfust, az SZTE docensét.

2017. július 10.

2017. július 12. és július 21. között, idén negyedik alkalommal rendezi meg a Szegedi Tudományegyetem a „Lasers in Medicine and Life Sciences (LAMELIS)” című másfél hetes nyári iskoláját, amelyen jeles külföldi és hazai előadók ismertetik meg a hallgatókkal a lézerek orvosi és élettudományi célú felhasználási lehetőségeit.

2017. július 06.

Az élő szervezetekről adatokat gyűjtő, intelligens szenzorokra épülő rendszereket fejlesztenek az SZTE kutatói. A több mint 810 millió forint támogatású projektben okos cserepet, okos karperecet és automatizált okos laboratóriumi eszközöket is kidolgoznak. Az alkalmazásokkal a növénytudományok, a pszichiátriai vizsgálatok, valamint a sejtbiológiai és gyógyszeripari kutatások területén várhatók stratégiai jelentőségű tudományos eredmények.

2017. július 03.

Spanyolország érdeklődik a szegedi ELI lézerközpont kapacitásainak hasznosítására szervezett nemzetközi konzorcium iránt, de ahhoz, hogy elköteleződjön a tagság mellett, még szükség van további tárgyalásokra - összegezte Pálinkás József, a budapesti Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke háromnapos madridi látogatásának eredményét az MTI-nek.

2017. július 03.

Folytatódnak a határon túli gyermekek szívműtétei a Szegedi Tudományegyetemen, a beavatkozásokat a Rotary Gift of Life - Ajándékozz életet! programja teszi lehetővé.

2017. június 29.

Több mint 796 millió 313 ezer forintot nyert a Szegedi Tudományegyetem vezette konzorcium a „Multimodális optikai nanoszkópiai módszerek fejlesztése és alkalmazása az élet- és anyagtudományi kutatásokban” című projektre, amelynek keretében modern nanoszkópiai műhely jön létre Szegeden.

2017. június 23.

A tanulási képesség életkortól, míg a felidézés és az alkalmazás képessége egyéni adottságtól függ – állapították meg a Nemzeti Agykutatási Program támogatásával működő SZTE ÁOK Élettani Intézet Szenzomotoros Kutatólaboratóriumának munkatársai. A csoport vezetőjével, Nagy Attila egyetemi docenssel beszélgetve azt is megtudtuk: a migrén a kognitív képességeket is jelentősen rontó változást okoz az agyban.

2017. június 21.

Közel 50 kormányzati és piaci szereplő, szakmai szervezet, ipari érdekképviselet és egyetem – köztük a Szegedi Tudományegyetem – részvételével alakult meg a Magyarországi 5G Koalíció. Az összefogás célja az ötödik generációs mobiltechnológia fejlesztése, annak sikeres és gyors magyarországi bevezetése.

2017. június 19.

Kizárólag sós vízben oldódó, 3D nyomtatásra alkalmas polimer előállításán dolgoznak a Szegedi Tudományegyetem kutatói. A világon egyedülálló anyagot egy drón prototípus fejlesztésében alkalmazzák majd.

2017. június 07.

Az SZTE és a Gál Ferenc Főiskola több mint 3,6 milliárd forint uniós támogatást nyert arra a több tudományterületet összekapcsoló kutatási programra, amely középpontjában az egészségállapottal kapcsolatos vizsgálatok állnak a fogantatástól kezdve egészen az időskorig.

2017. június 01.

A fémvegyületek kémiai sajátságait és biológiai szerepét több tudományág szemszögéből is tanulmányozzák a Szegedi Tudományegyetem kutatói. A daganatos betegségek, továbbá az idős kori elbutulással járó biológiai leépülés, illetve a genetikai rendellenességek gyógyításában a fémionok alkalmazásának hatásosságát javítja, módszereit fejleszti az SZTE által irányított projekt, amelyet a Széchenyi 2020 program több mint 878 millió 900 ezer forinttal támogat.

2017. május 30.

A Szegedi Tudományegyetem és a Gál Ferenc Főiskola együttműködésével megvalósuló EFOP-3.6.1-16 - Intelligens szakosodást szolgáló intézményi fejlesztések intelligens élettudományi technológiák, módszertanok, alkalmazások fejlesztése és innovatív folyamatok, szolgáltatások kialakítása a szegedi tudásbázisra építve című projekt nyitó rendezvényét 2017. június 6-án 11 órától rendezik meg az SZTE Rektori Hivatalban.

2017. május 30.

Négy kategóriában adták át a Szegedi Tudományegyetem Innovációs Díjait 2017. május 30-án. A díjazott pályamunkák - többek között - mesterséges intelligencia kutatással, a sertéstenyésztés aktuális problémáival és a sebkezelés új lehetőségeivel foglalkoznak.

2017. május 26.

A rendkívül gyors kémiai, biológiai és fizikai folyamatok megfigyelésére ad lehetőséget az ELI-ALPS, az attoszekundumos fényimpulzus forrás. A szegedi egyetemhez is ezernyi szállal kapcsolódó kutatóközpont épületének átadó ünnepségén a speciális fény, a lézer alkalmazásának lehetőségeit, köztük a tumoros betegségek korai felismerésére és kezelésére esélyt adó innovatív módszerekhez vezető utat is bemutatta Krausz Ferenc fizikus, a Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója.

2017. május 23.

„A szegedi lézerközpont Magyarország modern kori történetének legnagyobb tudományos beruházása” – jelentette ki Orbán Viktor a kutatóközpont épületkomplexumának átadásán, 2017. május 23-án. A miniszterelnök azt mondta: a kutatóközpont nem olyan beruházás, mellyel felzárkózhatunk Európához, hanem olyan, mellyel Európa felzárkózik a világhoz.

2017. május 18.

Milyen új molekulák, reakciók, szemléletek jelentek meg a gyógyszertervezésben és a rákkutatásban? Többek között erre a kérdésre is választ keresnek az MTA legújabb Szegeden dolgozó Lendület kutatócsoportjai. A nyertesek közül összesen hatan kötődnek Szegedhez, a Szegedi Tudományegyetemen Maléth József kutatóorvos és Szilágyi István vegyész folytatja a munkáját a Lendülettel.

2017. május 11.

A napfényt használja olyan kémiai reakcióra, amellyel a szén-dioxidot alakítja át tüzelőanyaggá Janáky Csaba. Az SZTE kutatója, munkatársaival együtt, a folyamatban döntő szerepet játszó foto-elektródok működésének optimalizálásához talált új módszert. Az eredményeiket bemutató cikk a napokban jelent meg a rangos Journal of the American Chemical Society folyóiratban.

2017. május 09.

Gyomnövény, nem pedig „új gyógynövény” a parlagfű: elfogyasztása károsíthatja az egészséget, mert olyan vegyületeket is tartalmaz, amelyek sejtmérgező hatását korábban már kimutatták. A Szegedi Tudományegyetem kutatói elsőként vizsgálták meg a parlagfű tartós alkalmazásának veszélyeit. Az eredményeiket bemutató cikk 2017 májusában jelent meg a PLoS One tudományos folyóiratban.

2017. május 03.

2017. májusától az SZTE-n is elérhetővé vált a SciVal adatbázis, mellyel a szegedi kutatók eredményei nagyobb nyilvánosságot kaphatnak, újabb nemzetközi tudományos együttműködések alakulhatnak. Az adatbázisról 2017. május 10-én, szerdán 10:00 és 12:00 között előadást tartanak a Rektori Hivatal dísztermében.

2017. április 28.

Dr. Janka Zoltán professzor, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Pszichiátriai Klinika egyetemi tanára vehette át a Jancsó Miklós Emlékérmet és Jutalomdíjat.

2017. április 26.

Mobiltelefonos applikációt fejleszt az SZTE Mezőgazdasági Kara az egyetem Informatikai Intézetével közösen a tejtermelés hatékonyabbá tétele érdekében. A Buu elnevezésű fejlesztés segítségével például könnyebben eldönthető lesz, hogy az adott telepen az adott tehenet érdemes-e tovább tartani. Az SZTE Tangazdaság Kft. tejelő szarvasmarha telepén egy újfajta fejőrendszert is üzembe helyeztek. A technológia lényege, hogy a rendszer a borjú szopását utánozva a tehenek számára természetszerűbbé teszi a fejést.

2017. április 25.

A Szegedi Tudományegyetem volt a 49. Országos Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny döntőjének házigazdája. A megmérettetésen csaknem kétszáz kilencedik és tízedik osztályos középiskolás vett részt.

2017. április 24.

Az egyetemi tudományos közösség és a hallgatók számára nyilvános előadást tartott Arthur Konnerth Agy-díjjal kitüntetett német kutató és Bert Sakmann Nobel-díjas német fiziológus április 21-én a TIK Kongresszusi termében.

2017. április 22.

Az epilepsziás rohamok elektromos kezelési elveinek feltárásáért Berényi Antal idegtudós, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) csoportvezető kutatója kapta az idei Szent-Györgyi Talentum Díjat.

2017. április 13.

Komplikált szívműtétet végeztek egy kilencéves erdélyi kislányon a Szegedi Tudományegyetem Kardiológiai Centrumában, a beavatkozást a Rotary mozgalom Gift of Life programja tette lehetővé.

2017. április 13.

A Nobel-díjas Tudósok és Tehetséges Diákok IX. Találkozóján az egyetemi tudományos közösség és a hallgatók számára nyilvános előadást tart Stefan Hell kémiai Nobel-díjas és Arthur Konnerth Agy-díjjal kitüntetett német agykutató 2017. április 21-én, 16 órától a TIK Kongresszusi teremben.

2017. március 31.

Magyarországon hiánypótló, nemzetközi szinten pedig kiemelkedő eszközparkot hoznak létre a Szegedi Tudományegyetemen. A Komplex Anyagtudományi Felületvizsgáló Központ létrehozásával új távlatok nyílnak az SZTE szakemberei számára a felfedező kutatásban. A műszerbeszerzés és a központ kialakítása a GINOP-2.3.3-15-2016-00035 azonosító számú, Komplex Anyagtudományi Felületvizsgáló Központ kialakítása projektben valósul meg.

2017. március 16.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléke és hősei előtt tisztelgő nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából állami kitüntetéseket adtak át – többek között a Szegedi Tudományegyetem két fizikusának is.

2017. március 16.

Az agy és a zene hullámhosszán. Ezzel a címmel szervezték meg az Agykutatás Hete szegedi programjait 2017. március 14-én. A Szegedi Tudományegyetemmel közösen életre hívott rendezvénynek immár 8. éve az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont ad otthont. Mi az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tanáraihoz és diákjaihoz csatlakoztunk.

2017. március 10.

„Univerzális mechanizmust találtunk, amely mind a gondolkodás, mind a térbeli tájékozódás során képessé teszi az úgynevezett hely-sejteket arra, hogy megbízható kódolást tudjanak végrehajtani” – összegezte Berényi Antal, az SZTE-MTA Lendület Oszcillatorikus Neuronhálózatok Kutatócsoport vezetője a Neuron folyóiratban 2017. március 8-án megjelent publikációjuk újdonság tartalmát.

2017. március 02.

Az idegrendszeri, gyulladásos és izomszövet károsodással kapcsolatos egyes betegségeknél a sejtkárosodás kialakulását vizsgálják többféle megközelítéssel a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont egy európai uniós támogatású projektnek köszönhetően. Az SZTE három karáról (ÁOK, GYTK, TTIK) 16 kutatócsoport, míg az SZBK két intézetéből három kutatócsoport vesz részt a programban.

2017. február 28.

A ritka betegségek kórfejlődésének kutatására, új diagnosztikai és terápiás eljárások fejlesztésére nyert közel 1,2 milliárd forint támogatást a Szegedi Tudományegyetem vezetésével megvalósuló uniós projekt. A támogatásnak köszönhetően többek között a ritka anyagcsere betegségek, a genetikailag meghatározott szívbetegségek és bőrgyógyászati kórképek kutatására nyílik lehetőség. A projekt eredményeként létrejövő genomszintű adatbázis felhasználása a napi gyógyításban, a családtervezésben rendkívüli mértékben növelik a terápiás biztonságot, és lehetővé teszik a pozitív családtervezést.

2017. február 24.

Sikeres a kutatást támogató uniós pályázatokon, több mint 26 milliárd forintot nyert 4 évre az SZTE. Például a GINOP révén 17,02 milliárd forint szolgálhatja a kutatási infrastruktúra fejlesztését, a laboratóriumi hálózatok erősödését és a nemzetközi együttműködést. Mérlegkészítésre az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettes Prof. Dr. Kemény Lajost kértük.

2017. február 15.

3699 érvényes pályázat érkezett 2016-ban az Új Nemzeti Kiválóság Programra, közte 458 a Szegedi Tudományegyetemről. Ezzel a programra jelentkező 22 intézmény közül az SZTE a harmadik legaktívabbnak bizonyult. Az SZTE 120 nyertes ÚNKP-ösztöndíjasa közül most Cank Kristóf ötödéves gyógyszerészhallgatót kérdezzük kutatási témájáról.

2017. február 08.

A legizgalmasabb csillagászati jelenségek így például szupernóvák, gammakitörések, fekete lyukak megfigyelésére építenek 80 cm tükörátmérőjű robottávcsövet a Szegedi Tudományegyetem Bajai Obszervatóriumába. A régióban is komoly fejlesztésnek számító eszköz hozzásegíti a magyar kutatókat a világűr hatalmas energiájú és igen gyors folyamatainak vizsgálatához.

2017. február 01.

Környezettudományi szakon végzett a Szegedi Tudományegyetemen, de a fizika alapszakon is diplomázott, majd sikerrel megvédte a PhD-dolgozatát Utry Noémi. Az MTA-SZTE Fotoakusztikus Kutatócsoportjában dolgozó posztdoktort és mentorát, a csapatot vezető Szabó Gábor akadémikust az Új Nemzeti Kiválóság Programról és arról is kérdeztük, miként lesz egy hallgatóból kutató.

2017. január 20.

A Fizika Napján látványos kísérletekkel, izgalmas előadásokkal és labortúrákkal várja az érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara január 28-án.


2017. január 16.

A matematikus Krisztin Tibor a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a dinamikus rendszerek és késleltetett differenciálegyenletek nemzetközi elismertségnek örvendő szakértője. A Szele Tibor Emlékéremmel kitüntetett professzort az első tudományos közleménye ihlette festmény alatt, egy jordániai diák vizsgáztatását követően kérdeztük problémákról és megoldásokról, mesterekről és tanítványokról, munkáról és kedvtelésekről.

2017. január 12.

Stratégiai megállapodás aláírásával erősítette meg eddigi együttműködését a Szegedi Tudományegyetem és az online mérőműszereket gyártó és forgalmazó Hobré Instruments BV. A holland vállalat támogatja az SZTE tehetséggondozási törekvéseit és részt vesz a duális képzésben is.

[1] 2