Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Rangos rendezvények helyszíne  --  Rendezvények 10 évben
Több mint ezer rendezvény a 10 éves Tanulmányi és Információs Központban

2004. december 9-én ünnepélyesen megnyitotta kapuit a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ. Az eltelt 10 évben nagyszabású konferenciáknak, díjátadóknak, nagy érdeklődésre számot tartó könyvtári programoknak, egyetemi nyílt napoknak, állásbörzéknek, gólyabáloknak, előadásoknak szolgált otthonul a TIK, mely méltán híres környezetbarát törekvéseiről és jótékonysági rendezvényeiről is.


A 2014-ben 10 éves SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK) számos nagyszabású nemzetközi konferenciának, tanácskozásnak, díjátadónak és üzleti rendezvényeknek adott otthont.


 

Rangos díjátadók és konferenciák helyszínhelye a TIK


diabetes-kiemeltAz SZTE TIK-ben rendezett már kongresszust a Magyar Szemorvos Társaság, a Magyar Urológus Társaság, a Magyar Diabetes Társaság. Itt tartották a Szabad Szoftver Konferenciát és a Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferenciát is. Ülésezett itt az Euro-Mediterrán Kutatási Együttműködési Monitoring Bizottság, gyűltek már össze a Központban az orvosi szakma legkiválóbbjai is a diabétesz helyzetének vagy a paro-implantológia és az esztétikai fogászat témáinak megvitatására. Országos Tudományos Diákköri Konferencia megnyitóünnepségének is helyet adott az intézmény.



presztizs_dij_kiemeltMiden évben az SZTE TIK-ben tartják a Délmagyarország és a Szegedi Tudományegyetem Gazdasági Presztízs Díj ünnepélyes átadóját, ahol a szegedi gazdasági és üzleti életben elért sikereket ismerik el. Szintén visszatérő rendezvény a novemberi Egyetem Napja ünnepség. November 11. napja több szempontból is jeles nap a Szegedi Tudományegyetem történetében, szokás szerint minden esztendőben a november 11. napjához közel eső szombaton tart ünnepi ülést a Szegedi Tudományegyetem Szenátusa a József Attila Tanulmányi és Információs Központban.


A rendezvényen adják át a Szegedi Tudományegyetem rangos kitüntetéseit, díjait, a Doctor Honoris Causa kitüntető címet és a Senator Honoris Causa kitüntető címet. Az eseményen a Pro Universitate díjat, a Kristó Gyula-díjat, a Klebelsberg Kunó-díjat, a Klebelsberg Kunó-díj emeritus fokozatát és a Professor Emerita/Emeritus kitüntető címet is átnyújtják.


 

Kilenc Nobel-díjas tudós a Tanulmányi és Információs Központban


Nobel-dijasok22012 márciusában kilenc Nobel-díjas tudós tartott előadást a központban azon a nemzetközi konferencián, melyet a Szegedi Tudományegyetem egykori rektora, Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulója alkalmából rendeztek. A nagyszabású rendezvényen a kilenc Nobel-díjas tudós mellett több száz nemzetközi rangú kutató és több mint ezer szakember gyűlt össze a TIK-ben. A plenáris előadások mellett hat szakterületen – a kardiológia, a gasztroenterológia, az immunológia és gyulladás, a molekuláris biológia és genetika, az idegtudomány, a tuberkulózis – a legújabb tudományos eredményeket mutatták be. A rendezvényen vette át az SZTE díszdoktori oklevelét Andrew V. Shally Nobel-díjas kutató.


A Szent-Györgyi Konferencia után, 2012 októberében az ifjú tudóspalánták gyűltek össze az SZTE Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében és mérték össze tudásukat a Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versenyen. A verseny show-szerű fináléjában hat középiskolás csapat mérette meg magát, végül debreceni diadal született.


 

A TIK és a „legzöldebb egyetem” cím


napkollektor_tikAz SZTE TIK a természeti és társadalmi környezet megóvásának elkötelezett híve, nagy hangsúlyt fektet a környezettudatosságra, a fenntartható fejlődésre, a társadalmi felelősségvállalásra. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a Szegedi Tudományegyetem a „legzöldebb” magyar egyetem cím birtokosa és 35. a Zöld Egyetemek toplistáján. Ehhez az eredményhez nagymértékben hozzájárulnak az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ zöld törekvései és környezetbarát programjai.



Föld Napja 2011Az egyetemi központ 2007. április 22-én csatlakozott először a Föld Napja mozgalomhoz. E napon azóta is színes programokkal, kerékpártúrával, filmvetítéssel, interaktív játékkal, hulladékból készíthető tárgyak kézműves szakkörével, zöld társasjátékokkal, kvízzel és kazántúrával várják a környezetbarátokat.


A TIK 2009-ben hagyományteremtő célzattal csatlakozott a Föld Órája nemzetközi kezdeményezéshez is, azért, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozásra és annak veszélyeire. A világ legnagyobb klímavédelmi eseményén az SZTE Tanulmányi és Információs Központban egy órára lekapcsolják a világítást. Ebben az egy órás „sötétségben” különböző programokkal, filmvetítéssel, társasjátékokkal várják a látogatókat.


Polar_plakatA központ nagyon fontos feladatnak tartja, hogy látogatói figyelmét is felhívja a környezetvédelem fontosságára, erősítse a környezettudatos magatartást, gondolkodást. Ezért is adott otthont a Zöld Iroda vándorkiállításnak és képzésnek 2011 januárjában, melynek célja a környezet- és emberbarát munkahely kialakításának bemutatása.


2011 májusában globális felmelegedés elleni kampányt indított a TIK. A globális felmelegedés okait és következményeit mutatták be a zöld filmklubban vetített filmek, a mindennapi életben alkalmazható tippeket kaptak a látogatók a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez és kazántúrák várták a látogatókat, ahol megismerhették azokat a gépeket, melyek a központ folyamatos fűtéséért és hűtéséért felelősek. A legbátrabbak pedig a központ tetején megnézhették a használati meleg vizet előállító 50 négyzetméteres napkollektor mezőt is. Az SZTE TIK Facebook-oldalát vagy központi honlapját követők hat témakörben – mindennapi közlekedés, hosszabb utazás, vásárlás, otthon, munkahely, szórakozás – kaptak hétről-hétre hasznos tippeket arról, mit tehetnek maguk is a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében.


vizvilagnapjaplakat_A3-1A vízkészlet csökkenés fokozatosan globális méretűvé váló problémájára hívta fel a figyelmet a TIK 2013 márciusában rendezett Víz Világnapi programja. A beléptető kapuk előtt felállított standnál az érdeklődők egész nap érdekes programokon vehettek részt, látványos infografikákat értelmezhettek, melyek a vízhasználat mérséklésére hívták fel a figyelmet, megtekinthették a szódásszifon-kiállítást, kóstolhattak különböző vizeket és ásványvizeket és kipróbálhatták a Mennyi víz kell egy csésze kávéhoz? című párosítós játékot is.

 


Zöld standdal a Szegedi Ifjúsági Napokon


SZIN-TIKSzeged „egyetemi zöld intézményként” az SZTE Tanulmányi és Információs Központ már kétszer részt vett a Szegedi Ifjúsági Napokon. A SZIN Zöld Placcán az intézmény munkatársai érdekes előadásokkal, beszélgetésekkel és tesztekkel oktatják a környezettudatosságot, és buzdítják a fesztiválozókat arra, hogy merjenek zöldek lenni. Emellett keresték a fesztivál „legzöldebb arcát” is.


A fiatalok rendezvényén nagy népszerűségnek örvendett az Ígéretfa, mely a környezeti terhelés csökkentése érdekében megtett fogadalmakat gyűjti össze. „Biciklivel járok.” „Nem dobom el a csikket.” „Ígérem, hogy 4 napig repohárból iszom.” Ilyen és ehhez hasonlókat fogadnak meg a fesztiválozók a Zöld Placcon, a TIK Ígéretfájánál.

 


Környezetbarát tippek az egyetemi rendezvényeken is


Tanevkezdes-zold_tikNem csak a Szegedi Ifjúsági Napokon, hanem a Kutatók Éjszakáján is Zöld Standdal és Ígéretfával várta a látogatókat az SZTE Tanulmányi és Információs Központ. A standon változatos feladatokkal ellenőrizhették az érdeklődők a környezet tudatosságukat és jártasságukat minden korosztályban. A látogatók zöld kvízt tölthettek ki, kiszámolhatták ökológiai lábnyomukat, amely megmutatja, hogy az életvitelük fenntartásához mekkora termőterületre van szükség a Földön, illetve ellenőrizhették jártasságukat a szelektív hulladékgyűjtés szabályait illetően is. Az Ígéretfa a Kutatók Éjszakáján is várta a környezeti terhelés csökkentése érdekében tett fogadalmakat. Az esten megrendezték a híres kazántúra éjszakai változatát, a kongresszusi teremben pedig a Zöld Filmklubban rövidfilmeket vetítettek a vendégek számára a klímaváltozás és környezeti terhelés témaköreiben.


A TIK zöld törekvéseivel az újdonsült elsőéveseket is várja a beiratkozási héten. Az egyetemi szemeszter első két hetében több mint húszezer hallgató fordul meg a Tanulmányi és Információs Központban, hogy felvegye a diákigazolvány matricát és az ingyenes utazásra jogosító bérletet. A gólyák, várakozás közben, a TIK Zöld Standjánál tudhatnak meg hasznos információkat a Központról, és környezettudatos törekvéseiről.

 


Jótékonykodjunk közösen!


jotekonysagi_mikulasAz SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ megnyitása óta – a környezet megóvása mellett – nagy hangsúlyt fektet a jótékonykodásra, a rászorulók, a hátrányos helyzetű és sérült gyermekek támogatására.


A Szegedi Tudományegyetem és a Szeged Első Lions Club rendszeresen közös jótékonysági bált szervez a TIK-ben. A Tisza-parti universitas és a Rotaract Club Szeged Egyetemi Jótékonysági Mikulás pedig több száz hátrányos helyzetű, állami gondozásban nevelkedő és fogyatékkal élő gyereknek kedveskedik ajándékcsomagokkal.


Mikulás járt a TIK-benA Tanulmányi és Információs Központ több alkalommal hirdetett „Csatlakozz Te is a gyűjtéshez” nevű karácsonyi gyűjtést a nagyszalontai Gyermekvédelmi Központ részére és az Ágota Alapítványnak, de arra is volt már példa, hogy közvetlenül karácsony előtt az intézmény munkatársai otthon elkészített bejglit, muffin-t és egyéb süteményeket ajánlottak fel a szegedi hajléktalanszállók lakóinak.


Az elmúlt években december elején nemcsak a TIK-be, hanem a TIK-et is meglátogatta a Mikulás: ajándékcsomagokat rejtett el a látogatók által használt helyiségekben, a ruhatárolókban, számítógépes kabinetben, az egyetemi kávézóban. A TIK szerencsés látogatóit ilyenkor nemcsak elrejtett ajándékok, hanem egy-egy jó tanács is várta, amely a környezeti terhelés csökkentéséhez adott tippeket.

 


Évente több hallgató gyűlik össze egy-egy rendezvényen a TIK-ben


SZTE Tanévnyitó 2010Minden szeptemberben az SZTE TIK-ben tartja országos felsőoktatási tanévnyitó ünnepségét a Szegedi Tudományegyetem. Az universtias professzorainak díszes menetével kezdődő ünnepség a központ kongresszusi termében az első éves hallgatók eskütételével zárul.


Hagyományosan a Tanulmányi és Információs Központ aulájában rendezik meg minden év tavaszán és őszén az SZTE Karrier Iroda által szervezett Állásbörzét, melyre több ezren látogatnak el. Az eseményen számos helyi és országos vállalat kínálja gyakornoki és álláslehetőségeit a friss diplomások számára. A látogatók életmód tanácsadáson, grafológiai elemzésen és nyereményjátékokon vehetnek részt, lehetőségük van regisztrálni álláskereső portálok standjainál is. A rendezvényhez szorosan kapcsolódó Állásbörze Felkészítő Napoknak – melyen a részvevők elsajátíthatják a figyelemfelkeltő önéletrajz és motivációs levél készítésének módszereit, karrier és személyiség teszteket tölthetnek ki, HR-tanácsadók által levezényelt próbainterjúkon vehetnek részt – szintén a TIK ad helyet.


Nyilt_nap_2014._november_27_galeria

Az évente megrendezett egyetemi nyílt napokon is több ezren látogatnak el a TIK-be. Az őszi, hagyományos központi nyílt nap képzési kiállításán a leendő hallgatók közvetlenül a karok képviselőinek tehetik fel kérdéseiket, valamint három helyszínen óránként kari tájékoztató előadásokon ismerhetik meg mélyebben a szegedi universitas képzési kínálatát. Az összevont felvételi előadáson mindent megtudhatnak a felvételi eljáráson felmerülő legfontosabb kérdésekről, friss információkat kapnak a továbbtanulásról szóló döntés meghozatalában.


Hagyományosan minden év novemberében veszi kezdetét a báli szezon. A nagy érdeklődésre számot tartó, vacsorával egybekötött összegyetemi gólyabál mellett több kari gólyabálnak is az SZTE Tanulmányi és Információ Központ ad helyet, ahol a gólyaeskü és a köszöntők után több helyszínen népszerű, országos hírű zenekarok és DJ-k szórakoztatják a bálozókat.

 


Az egyetemi bibliotéka rejtelmei


Egyetemi KönyvtárAz SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ szerves részét képező egyetemi könyvtár 2012-ben tartotta névadóját és a névváltoztatása alkalmából készített Klebelsberg-relief felavatására rendezett ünnepséget. A rendezvényen Szabó Gábor, az Szegedi Tudományegyetem rektora így fogalmazott: „Nem az a kérdés, miért nevezték el az egyetemi bibliotékát Klebelsbergről, hanem sokkal inkább az, miért nem viselte még eddig semmilyen intézmény az egykori kultúrpolitikus nevét”. Az ünnepségen előadásokkal is emlékeztek a kultuszminiszterre, majd a rendezvény méltó lezárásaként felavatták a Fritz Mihály szobrászművész által készített Klebelsberg-reliefet.


Az SZTE Egyetemi Könyvtár 2005 óta évente várja látogatóit a Könyvtári Éjszaka programra, melyen a látogatók minden évben időutazók lehetnek. Évente egyszer, az év egy éjszakáján nem zár be a Klebelsberg Könyvtár, ha nem éppen szélesebbre tárja kapuit az érdeklődők előtt, hogy a távoli múlt egy-egy híres korszakába repítse az utazókat. A könyvtári éjszakán a látogatók valóban részesei lehetnek az időutazás élményének: más korokba, más világokba jutnak el, ahol más ruhákban mást ettek, másról álmodtak egykori elődeink. A rendezvényen, az immár hagyományosnak számító túrákon, ismerkedhetnek meg a látogatók a bibliotéka titkaival, kiállításokkal és előadásokkal elevenítik fel az adott kor sajátosságait, de az ismeretterjesztő programok mellett az önfeledt szórakozás is helyet kap. Az elmúlt években a látogatók megjárták már az ókort, a középkort, Kínát, ellátogattak a ’20-as, ’30-as évekbe, megismerték a beat-korszakot. A könyvtár munkatársai emellett rendszeresen szerveznek kiállításokat, író-olvasó találkozókat és könyvbemutatókat a Központban.


A világ 50 legszebb bibliotékája között szereplő SZTE Klebelsberg Könyvtár az egyetemre érkező vendégek és más érdeklődők – például az SZTE országos Szent-Györgyi Tanulmányi Versenye résztvevői – számára is szervez, igény szerint, könyvári túrákat.


Könyvbemutatók, kiállítások, az egyetemi könyvtár külön-gyűjteményeihez kapcsolódó programok is színesítik a TIK- beli rendezvények palettáját.

 


Előadásoktól a sanghaji egyetemeken át az Alma Mater Mikulásig


DSC_0567R1

Rendszeresen ad helyet a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi terme a Szabadegyetem-Szeged sorozat előadásainak, melyen a hallgatók, televíziónézők több alkalommal találkozhatnak a Szegedi Tudományegyetem tudósaival. Az előadássorozat egyik célja, hogy élő kapcsolat alakuljon ki a tudomány és közönsége között.


A természettudományoktól kezdve a bölcsészettudományokon át egészen a zeneművészetig tartottak már itt előadást a Tisza-parti univeristas neves tudósai, oktatói. A vendég előadók közül kiemelkedik Marsha Ivins, a NASA űrhajósa is, aki 1990 és 2001 között öt alkalommal járt a világűrben, évtizedeken keresztül a houstoni Lyndon B. Johnson Űrközpont munkatársaként vett részt műholdakkal és az űrhajós küldetésekkel kapcsolatos fejlesztőmunkában. Az amerikai pilóta „Egy hölgy az űrből” címmel tartott beszámolót a TIK- ben.


Shanghai egyetemek oktatási kiállítása az SZTE-n2013-ban 23 sanghaji egyetem, főiskola és 5 középiskola mutatkozott be a Szegedi Tudományegyetemen. Az exkluzív kiállításnak a József Attila Tanulmányi és Információs Központ adott otthont. A „2013 Education Fair Sanghai China” című kiállítást Magyarországon először a Központban rendezték meg annak érdekében, hogy tovább erősödjön a kulturális és oktatási együttműködés Magyarország és Kína között.


Hagyományszerűen minden év decemberében a TIK-be látogat az SZTE Alma Mater Mikulás, hogy az Alma Mater-tagok, korábbi szegedi egyetemi hallgatók és dolgozók családjának meglepetésekkel kedveskedjen. A rendezvényen kézműves-foglalkozásokkal, koncertekkel, szórakoztató programokkal, filmvetítéssel, fa játékokkal, rajzversennyel valamint Mikulás dalokkal várják, hogy kinyíljon a piros kabátos ajándékosztó puttonya.

 


Mennyire elégedett a látogató?


elegedettsegi_felmeresA szegedi és egyetemi polgároknak nyújtott rengeteg program után az SZTE TIK minden évben kíváncsi látogatóinak véleményére, ezért az év végéhez közeledve rendszeresen elindítja látogatói elégedettségi felmérését. A felmérést online, kérdőíves módszerrel végezik, zárt, valamint nyílt (kifejtős) kérdéseket feltéve a szolgáltatások, a színvonal és a környezettudatos megoldások megítéléséről. Az online látogatói elégedettségi felmérés minden évben igazolta: a felhasználók szeretik és elégedettek a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információ Központtal.

 

Összeállította: Gajzer Erzsébet (SZTE Média Centrum)