Egyetemi tanrend

*Tanrendi kereső

Kérjük, írja be a keresett adat (kurzuskód címe, kódja, oktató, tanszék, szak vagy képzési program neve) első betűit.

Részletes keresési feltételek

Felfed / Elrejt

Tanterv

Képzési program:
Kód:
GERN-B-AN
Képzési forma:
Alapképzés
Tagozat:
Nappali
Képző intézet:
Kredit:
180 kredit
Félév:
6
Leírás:
A német szakirány a germanisztika alapszakon belül (a német nemzetiségi szakirány mellett) 120 kreditpontot adó BA-szintű képzés, melynek elvégzése után a tanulmányok MA-szinten folytathatók. A német szakirány általános, szakmai és kulturális alapozó modulja párhuzamosan fut a német nemzetiségi szakirány ezen moduljaival, a két képzés a nyelvi alapvizsga letétele után különül el egymástól tartalmilag. Míg a nemzetiségi szakirány a magyarországi németség kultúrájára és történetére koncentrál, addig a német szakirány a mai német nyelvű országok nyelvét, irodalmát, kultúráját és történelmét helyezi előtérbe, és emellett a magyarországi germanisztikai képzésben csaknem egyedülálló módon kiegészítő stúdiumokra is lehetőséget ad 15 kredites szakirányú modulok keretében (Idegenvezetői és idegenforgalmi ismeretek, Közgazdasági szaknyelv, A szakfordítás és tolmácsolás alapjai, Kontrasztív nyelvészet, Szövegnyelvészet és konverzációelemzés, Osztrák-Magyar Monarchia stúdiumok, A tudományos munka alapjai, Szövegelemzés és szövegalkotás.)

Német nemzetiségi specializáció felvételi kritérium:
Az 50 kreditpontos német nemzetiségi specializációt csak a germanisztika alapszak hallgatói, azon belül a német szakirány hallgatói választhatják. Túljelentkezés esetén az Intézet a jelentkezőket az első félév tanulmányi eredménye alapján rangsorolja.
Tájékoztatás:
A képzés nyelvi és nyelvészeti moduljának alapvető célja a hallgatók nyelvi készségeinek és nyelvtudományi ismereteinek fejlesztése. A nyelvművelési kurzusok nemcsak a nyelvi-kommunikációs kompetenciák fejlesztésére szolgálnak, hanem tematikájukban felölelnek a német nemzetiséget érintő kérdéseket is. A nemzetiségi modul kurzusai olyan ismereteket tartalmaznak, amelyek képessé teszik a hallgatókat arra, hogy nyelvileg és szakmailag kompetensen vegyenek részt a német nemzetiségi szervezetek munkájában és a nemzetiségi közéletben, s képesek legyenek ellátni a német kisebbséggel összefüggő értelmiségi munkaköröket.

Német fordító-tolmács specializáció felvételi kritérium:
Az 50 kreditpontos fordítás és tolmácsolás specializációt csak a germanisztika alapszak nappali és levelező tagozatos hallgatói vehetik fel. A jelentkezőknek eleget kell tenniük az intézet által támasztott feltételeknek, melyek a következők: 1. emelt szintű érettségi bizonyítvány német nyelvből. 2. A jelentkezőnek meg kell továbbá felelnie egy a Germán Filológiai Intézet által öszeállított írásbeli és szóbeli vizsgán, mely az írásbeli részre nézve a következőket foglalja magában: a) olvasott magyar szöveg tömörítése németül szótár nélkül (20 pont); b) egyszer hallott német szöveg összefoglalása magyarul jegyzetek alapján szótár nélkül (20 pont); c) fordítás magyarról németre és németről magyarra (30 pont + 30 pont). A szóbeli vizsgán való részvétel feltétele az írásbeli vizsga legalább 70 % teljesítése. A szóbeli vizsga a) bemutatkozó beszélgetésből (10 pont), b) német nyelvű szöveg magyar nyelven történő összefoglalásából (20 pont), valamint c) társalgás tolmácsolásából (20 pont) áll.
Tájékoztatás:
A képzésben bevezető kurzusok mellett mind a tolmácsolás, mind pedig a fordítás területén gyakorlati orientáltságú képzésben részesülnek a hallgatók. Országosan ismert fordítók és tolmácsok irányítják az egyes kurzusokat, amelyek felkészítenek a fordítás és tolmácsolás elméleti és gyakorlati alapjaira. Általános ismereteket közölnek az EU politikai, gazdasági és kulturális viszonyairól, és hozzájárulnak bizonyos szaknyelvek (idegenforgalom, gazdaság, zsurnalisztika, sajtónyelv, EU-kapcsolatok) elsajátításához.

Német nyelvű kultúrák és Közép-Európa specializáció felvételi kritérium:
Az 50 kreditpontos német nyelvű kultúrák stúdiumát választhatják a germanisztika alapszakon belül a német és német nemzetiségi szakirány hallgatói, illetve bármilyen más szakos, német nyelvből emeltszintű érettségivel vagy államilag akkreditált középfokú (vagy felsőfokú) nyelvvizsgával rendelkező hallgató. Túljelentkezés esetén az Intézet az első félév tanulmányi átlageredménye alapján rangsorol.
Tájékoztatás:
A német nyelvű kultúrák stúdiuma specializáció kulturális és társadalmi jelenségek iránt érdeklődő, pedagógus, közéleti és publicisztikai pályára készülő hallgatók számára kínálja a különbségek és különbözőségek tanulmányozását Európa azon területén, amelyen a mai német vagy részben német nyelvű régiók és országok találhatók. A képzési tárgyak két súlypont, a történetiség (1.) és a medialitás (2.) tematikája köré rendeződnek.
1. A kultúra- és művelődéstörténet tantárgy a terület politikai, gazdasági és kulturális feltételeinek alakulásával foglalkozik a korai középkortól napjainkig. A kurzusok esemény-, mentalitás-, gondolkodás- és művészettörténeti szempontok alapján épülnek fel, s magukba foglalják az egyes korszakok képzeletvilágának, szokásrendjének, ízlésének és hétköznapjainak vizsgálatát. A múlt rekonstruálhatóságának problémája mellett fokozott hangsúly esik a kulturális azonosság és különbözőség szerepére a régió történetében.
2. A kultúra- és médiatudomány tantárgy kulturális gyakorlatokkal és intézményekkel ismertet meg, az emberi tapasztalat tárgyaival és tárgyiasulásaival irodalomban, zenében, vizuális művészetekben (színházban, filmben, képiségben) vagy más, a művészetekkel csak részben érintkező kulturális intézményekben, mint a divat, a reklám vagy az etikett. A tapasztalati formák sokféleségének tanulmányozása az adott nyelvi kultúra vonatkozásában a mai társadalom komplex folyamatainak és konfliktusainak megértéséhez nyit utat.
Speciális:
nem párosítható, nem tanári
Dátum:
2010.11.04 15:52:01
Felvételi követelmények:
középiskola
Továbbtanulási lehetõségek:
főiskola
Értékelési rendszer:
TT / KPR TE Megnevezés Szemeszter
0123456
SZD Szakdolgozat; Teljesítendő: min.4 kredit
kötelező tantárgy GERZ2 Szakdolgozat; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERZ2 Szakdolgozat; _Gyakorlat, 2 óra, _Gyakorlati jegy 4
BA Bölcsészettudományi stúdiumok; Teljesítendő: min.10 kredit
kötelező tantárgy BAFIL Filozófiatörténet; Teljesítendő: min. 2 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme BAFIL1 Filozófiatörténet; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy BATÁRS Társadalomismeret; Teljesítendő: min. 2 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme BATÁRS1 Társadalomismeret; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy BAKÖ Könyvtár- és informatikai alapismeretek; Teljesítendő: min. 2 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme BAKÖ1 Könyvtár- és informatikai alapismeretek; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy BABEVI Bevezetés az irodalomtudományba; Teljesítendő: min. 2 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme BABEVI1 Bevezetés az irodalomtudományba; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy BABEVN Bevezetés a nyelvtudományba; Teljesítendő: min. 2 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme BABEVN1 Bevezetés a nyelvtudományba; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
GER1 Germanisztikai közös tárgyak; Teljesítendő: min.49 kredit
TT / KPR TE Megnevezés Szemeszter
0123456
GERA Alapozó modul; Teljesítendő: min.27 kredit
kötelező tantárgy GERA1 Germán nyelvek és kultúrák; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERA12 Nyelvészeti előadás; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium 1
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERA11 Irodalom és kultúra előadás; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium 1
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme GERA13 Nyelvészeti szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme GERA14 Irodalom és kultúra szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy GERA2 Nyelvgyakorlat; Teljesítendő: min. 17 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERA21 Nyelvtan előadás; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 1
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERA22 Nyelvtan szeminárium 1; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERA23 Nyelvtan szeminárium 2; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERA24 Beszédgyakorlat 1; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERA25 Beszédgyakorlat 2; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 3
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERA26 Fonetika, szótárhasználat; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelező tantárgy GERA3 Kulturális ismeretek; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERA31 Kulturális ismeretek előadás; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERA32 Kulturális ismeretek szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, párhuzamosan felveendőGERA31 2
kötelező tantárgy GERA4 Alapvizsga; Teljesítendő: min. 2 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERA44 Alapvizsga; _Önálló vizsga, 0 óra, _Alapvizsga 2
GERI Irodalmi ismeretek; Teljesítendő: min.20 kredit
kötelező tantárgy GERI1 Irodalmi ismeretek; Teljesítendő: min. 20 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERI11 Bevezetés a német nyelvű irodalmak történetébe előadás 1; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 4
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERI12 Bevezetés a német nyelvű irodalmak történetébe előadás 2; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 4
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERI13 Bevezetés a német nyelvű irodalmak történetébe szeminárium 1; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERI14 Bevezetés a német nyelvű irodalmak történetébe szeminárium 2; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERI15 Bevezetés a német nyelvű irodalmak történetébe szeminárium 3; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERI16 Bevezetés a német nyelvű irodalmak történetébe szeminárium 4; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 3
GERZ Szakdolgozati szeminárium; Teljesítendő: min.2 kredit
kötelező tantárgy GERZ1 Szakdolgozati szeminárium; Teljesítendő: min. 2 kredit kurzusfelvétel előfeltételeGERA4
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERZ11 Szakdolgozati szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Minősítés, ismételten felvehető 2
MKS-TAN Minor képzés és specializáció; Teljesítendő: min.50 kredit
KKT-S_N Kémia tanári minor_N
KTT-S_N Környezettan tanári minor_N
TIT-S_N Természetismeret tanári minor_N
ENE-S Ének minor_N
BBT-S_N Biológia tanári minor_N
FFT-S_N Fizika tanári minor_N
GFT-S_N Földrajz tanári minor_N
IIT-S_N Informatika tanári minor_N (2008 előtt felvettekre)
GER-SN-NFT Német fordító tolmács specializáció_N
RAJ-S Rajz minor_N
ANG-SN-ANG Angol minor_N
ANG-SN-AM Amerikanisztika minor_N
GER-SN-NNK Német nyelvű kultúrák és Közép-Európa specializáció_N
KNK-SN-ALT Altajisztika specializáció_N
MAG-SN-FU Finnugor szakirány_N
MAG-SN-IT Irodalomtudomány szakirány_N
MAG-SN-MT Művelődéstudomány szakirány_N
MAG-SN-NL Neolatin szakirány_N
MAG-SN-NYM Nyelvmentor szakirány_N
MAG-SN-NYTE Nyelvtechnológia szakirány_N
MAG-SN-SZT Színháztörténet szakirány_N
MAG-SN-U Ügyvitel szakirány_N
MAG-SN-M Magyar minor_N
MAG-SN-ANY Alkalmazott nyelvészet specializáció_N
MAG-SN-IS Irodalmi szerkesztő specializáció_N
MAG-SN-IE Irodalomelmélet specializáció_N
MAG-SN-KMI Klasszikus magyar irodalom specializáció_N
MAG-SN-HUN Magyar mint idegen nyelv (hungarológia) specializáció_N
MAG-SN-MMI Modern magyar irodalom specializáció_N
MAG-SN-NYTU Nyelvtudomány specializáció_N
MAG-SN-NYTO Nyelvtörténet specializáció_N
MAG-SN-RB Reneszánsz és barokk kultúra specializáció_N
MAG-SN-T Textológia specializáció_N
KOM-SN Kommunikáció és médiatudomány minor_N
NEPR-SN-TA Táncantropológia specializáció_N
NEPR-SN-N Néprajz minor_N
ONK-SN-L Latin minor_N
ONK-SN-G Ógörög specializáció_N
RFR-SN-FRK Francia nyelv és kultúra felzárkóztató specializáció_N
RFR-SN-FRH Francia nyelv és kultúra (középhaladó) minor_N
RFR-SN-FORD Francia fordítói specializáció_N
ROL-SN-OL Olasz nyelv és kultúra minor_N
ROL-SN-P Portugál nyelv és irodalom minor_N
RSP-SN-S Spanyol minor_N
RSP-SN-K Katalán specializáció_N
RRO-SN-RO Román nemzetiségi minor_N
RRO-SN-RK Román kezdő specializáció_N
SZB-SN-F Filozófia minor_N
SZB-SN-ET Etika minor_N
SZB-SN-ES Esztétika minor_N
SZB-SN-FILM Filmelmélet és filmtörténet minor_N
SZB-SN-V Vallástudomány minor_N
SLA-SN-SLA Szlavisztika specializáció_N
SLABO-SN-BO Bolgár minor_N
SLACS-SN-CS Cseh specializáció_N
SLAOR-SN-OR Orosz minor_N
SLAOR-SN-U Orosz üzleti nyelvi szakreferens specializáció_N
SLAOR-SN-S Orosz nyelvű sajtóreferens specializáció_N
SLAOR-SN-I Idegenforgalom - orosz nyelvű idegenvezető specializáció_N
SLASE-SN-SE Szerb nemzetiségi minor_N
SLASL-SN-SL Szlovák nemzetiségi minor_N
SLASL-SN-U Szlovák üzleti nyelvi szakreferens specializáció_N
SLAUK-SN-UK Ukrán minor_N
SZOC-SN Szociológia minor_N
TOR-SN-T Történelem minor_N
TES-S Testnevelő-edző minor_N
REG-S Rekreációszervezés és egészségfejlesztés minor_N
TECH-S Technika minor_N
MAG-SN-OHIK Összehasonlító irodalom- és kultúratudomány specializáció
TTN-S Társadalmi tanulmányok tanári előkészítő_N
MUV-S Andragógia tanári előkészítő_N
GER-SN-NNS Német nemzetiségi specializáció_N
HITTA-S_N Hittanár-nevelő tanár BA minor_N
RSP-SN-SAT Spanyol-amerikai tanulmányok specializáció_N
INFK-SN-IM Információmenedzsment szakirány_N_2009
INFK-SN-KG Különgyűjtemények szakirány_N_2009
INFK-SN-KI Kiadói ismeretek szakirány_N_2009
INFK-SN-EU Európai uniós könyvtáros szakirány_N_2009
INFK-SN-KT Könyvtörténeti szakirány_N_2009
INFK-SN-NY Nyilvános és iskolai könyvtáros szakirány_N_2009
INFK-SN-TS Tartalomszolgáltatás szakirány_N_2009
INFK-SN Informatikus könyvtáros specializáció_N_2009
PED-SN Pedagógia minor_N_2010
MMT-S_N Matematika tanári minor_N_2010
MKS-SZV Választható tárgyak; Teljesítendő: min.10 kredit
kötelezően választható tantárgy BAVÁL Választható bölcsészettudományi stúdium; Teljesítendő: min. 2 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelezően választható tárgyeleme BAVÁL1 Választható bölcsészettudományi stúdium; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, ismételten felvehető 2
kötelezően választható tantárgy kötelezően választható tárgyeleme BAVÁL2 Minor képzés nyelvi előkészítése; _Szeminárium, 6 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 6
BT_ELOK BA/BSc Tanári előkészítő
BSZ_VAL BA/BSc Szabadon választható
GER2 Német szakirány tárgyai; Teljesítendő: min.57 kredit
TT / KPR TE Megnevezés Szemeszter
0123456
GERT Törzsmodul; Teljesítendő: min.42 kredit
kötelező tantárgy GERT1 Nyelvi modul; Teljesítendő: min. 11 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERT11 Nyelvtan szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERT12 Tudományos munka prezentálása; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERT13 Beszédgyakorlat; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy GERT2 Nyelvészeti ismeretek; Teljesítendő: min. 18 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERT21 Nyelvészeti előadás; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, ismételten felvehető 4
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERT22 Nyelvészeti szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy GERT3 Kultúra- és médiatudományi ismeretek; Teljesítendő: min. 9 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERT31 Kultúratudományi alapismeretek előadás; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 3
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERT32 Kultúratudományi alapismeretek szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERT33 Médiatudományi alapismeretek előadás; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERT34 Médiatudományi alapismeretek szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 2
kötelező tantárgy GERT4 Irodalmi ismeretek; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERT41 Irodalom szeminárium 1.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERT42 Irodalom szeminárium 2.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
GERS Szakirányú törzsmodul; Teljesítendő: min.15 kredit
kötelezően választható tantárgy GERS1 Idegenvezetői és idegenforgalmi ismeretek; Teljesítendő: min. 15 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS11 Kontrasztív országismeret; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS12 Turizmusföldrajz; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS13 Művészettörténet; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS14 Idegenvezetési és rendezvényszervezési ismeretek; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS15 Üzleti kommunikáció; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 3
kötelezően választható tantárgy GERS2 Közgazdasági szaknyelv; Teljesítendő: min. 15 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS21 Bevezetés a szaknyelvbe és a szaknyelvi kommuniációba szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS22 Szakszöveg elemzés szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS23 Szakfordítás és szakszótár használat szeminárium 1; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS24 Szakfordítás és szakszótár használat szeminárium 2; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS25 Gazdasági ismeretek szeminárium 1; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 2
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS26 Gazdasági ismeretek szeminárium 2; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 2
kötelezően választható tantárgy GERS3 Szakfordítás és tolmácsolás alapjai; Teljesítendő: min. 15 kredit kurzusfelvétel előfeltételeGERA4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS31 Szóbeli és írásbeli kommunikációs gyakorlatok; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS32 Bevezetés a fordításba; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS33 Fordítástechnikák; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS34 Bevezetés a tolmácsolásba; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS35 Tolmácsolási technikák; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy GERS4 Kontrasztív nyelvészet; Teljesítendő: min. 15 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS41 Tipológia és kontrasztív nyelvészet előadás; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS42 Tipológia és kontrasztív nyelvészet szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS43 Nyelvi struktúrák és fordítás szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS44 A valencia kontrasztív vizsgálata szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 4
kötelezően választható tantárgy GERS5 Szövegnyelvészet és konverzációelemzés; Teljesítendő: min. 15 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS51 Gyakorlatorientált szövegfajták szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS52 Zsurnalisztikai szövegfajták előadás; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS53 Zsurnalisztikai szövegfajták szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 2
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS54 Tudományos szövegfajták szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS55 Bevezetés a konverzációelemzésbe szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 3
kötelezően választható tantárgy GERS6 Osztrák-Magyar-Monarchia stúdiumok; Teljesítendő: min. 15 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS61 Az Osztrák-Magyar-Monarchia története szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS62 A Monarchia kulturális élete szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS63 A Monarchia irodalma szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS64 Osztrák-magyar kapcsolatok a Monarchiában szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 4
kötelezően választható tantárgy GERS7 A tudományos munka alapjai; Teljesítendő: min. 15 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS71 A tudományos munka alapjai szeminárium 1; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS72 A tudományos munka alapjai szeminárium 2; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS73 A tudományos munka alapjai előadás; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS74 A tudományos munka alapjai szeminárium 3; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 4
kötelezően választható tantárgy GERS8 Szövegelemzés és szövegalkotás; Teljesítendő: min. 15 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS81 Műfajok és szövegfajták előadás; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS82 Műfajok és szövegfajták szeminárium 1; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 2
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS83 Műfajok és szövegfajták szeminárium 2; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS84 Műfajok és szövegfajták szeminárium 3; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS85 Műfajok és szövegfajták szeminárium 4; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA44 3
Jelmagyarázat: MK - mérföldko; TT/KPR - tantárgy vagy becsatolt képzési program; TE, Tantárgyelem - tantárgy tárgyeleme; - kötelező; - kötelezően választható, - szabadon választható; Tárgyelemeknél az ikon színe a tantárgy kötelezőségét jelzi, a beleírt betű pedig a tárgyelem tantárgyon belüli kötelezőségét; : ismételten felvehető; - kurzusfelvétel előfeltétele; - párhuzamosan felveendő; - vizsga előfeltétele; 0,1,... - ajánlott félév(ek) és kredit; k: kreditpontok

Mérföldkő-struktúra

Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.4 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 5
A mérföldkő tárgyaiból min.10 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
A mérföldkő tárgyaiból és a beágyazott mérföldkövek tárgyaiból min.49 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 4
A mérföldkő tárgyaiból min.27 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.20 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.2 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
A mérföldkő tárgyaiból min.50 kredit összegyüjtése.
Becsatolt Képzési Programok (84)
1. KKT-S_N - Kémia tanári minor_N
2. KTT-S_N - Környezettan tanári minor_N
3. TIT-S_N - Természetismeret tanári minor_N
4. ENE-S - Ének minor_N
5. BBT-S_N - Biológia tanári minor_N
6. FFT-S_N - Fizika tanári minor_N
7. GFT-S_N - Földrajz tanári minor_N
8. IIT-S_N - Informatika tanári minor_N (2008 előtt felvettekre)
9. GER-SN-NFT - Német fordító tolmács specializáció_N
10. RAJ-S - Rajz minor_N
11. ANG-SN-ANG - Angol minor_N
12. ANG-SN-AM - Amerikanisztika minor_N
13. GER-SN-NNK - Német nyelvű kultúrák és Közép-Európa specializáció_N
14. KNK-SN-ALT - Altajisztika specializáció_N
15. MAG-SN-FU - Finnugor szakirány_N
16. MAG-SN-IT - Irodalomtudomány szakirány_N
17. MAG-SN-MT - Művelődéstudomány szakirány_N
18. MAG-SN-NL - Neolatin szakirány_N
19. MAG-SN-NYM - Nyelvmentor szakirány_N
20. MAG-SN-NYTE - Nyelvtechnológia szakirány_N
21. MAG-SN-SZT - Színháztörténet szakirány_N
22. MAG-SN-U - Ügyvitel szakirány_N
23. MAG-SN-M - Magyar minor_N
24. MAG-SN-ANY - Alkalmazott nyelvészet specializáció_N
25. MAG-SN-IS - Irodalmi szerkesztő specializáció_N
26. MAG-SN-IE - Irodalomelmélet specializáció_N
27. MAG-SN-KMI - Klasszikus magyar irodalom specializáció_N
28. MAG-SN-HUN - Magyar mint idegen nyelv (hungarológia) specializáció_N
29. MAG-SN-MMI - Modern magyar irodalom specializáció_N
30. MAG-SN-NYTU - Nyelvtudomány specializáció_N
31. MAG-SN-NYTO - Nyelvtörténet specializáció_N
32. MAG-SN-RB - Reneszánsz és barokk kultúra specializáció_N
33. MAG-SN-T - Textológia specializáció_N
34. KOM-SN - Kommunikáció és médiatudomány minor_N
35. NEPR-SN-TA - Táncantropológia specializáció_N
36. NEPR-SN-N - Néprajz minor_N
37. ONK-SN-L - Latin minor_N
38. ONK-SN-G - Ógörög specializáció_N
39. RFR-SN-FRK - Francia nyelv és kultúra felzárkóztató specializáció_N
40. RFR-SN-FRH - Francia nyelv és kultúra (középhaladó) minor_N
41. RFR-SN-FORD - Francia fordítói specializáció_N
42. ROL-SN-OL - Olasz nyelv és kultúra minor_N
43. ROL-SN-P - Portugál nyelv és irodalom minor_N
44. RSP-SN-S - Spanyol minor_N
45. RSP-SN-K - Katalán specializáció_N
46. RRO-SN-RO - Román nemzetiségi minor_N
47. RRO-SN-RK - Román kezdő specializáció_N
48. SZB-SN-F - Filozófia minor_N
49. SZB-SN-ET - Etika minor_N
50. SZB-SN-ES - Esztétika minor_N
51. SZB-SN-FILM - Filmelmélet és filmtörténet minor_N
52. SZB-SN-V - Vallástudomány minor_N
53. SLA-SN-SLA - Szlavisztika specializáció_N
54. SLABO-SN-BO - Bolgár minor_N
55. SLACS-SN-CS - Cseh specializáció_N
56. SLAOR-SN-OR - Orosz minor_N
57. SLAOR-SN-U - Orosz üzleti nyelvi szakreferens specializáció_N
58. SLAOR-SN-S - Orosz nyelvű sajtóreferens specializáció_N
59. SLAOR-SN-I - Idegenforgalom - orosz nyelvű idegenvezető specializáció_N
60. SLASE-SN-SE - Szerb nemzetiségi minor_N
61. SLASL-SN-SL - Szlovák nemzetiségi minor_N
62. SLASL-SN-U - Szlovák üzleti nyelvi szakreferens specializáció_N
63. SLAUK-SN-UK - Ukrán minor_N
64. SZOC-SN - Szociológia minor_N
65. TOR-SN-T - Történelem minor_N
66. TES-S - Testnevelő-edző minor_N
67. REG-S - Rekreáció-,életmód- és egészségfejlesztés minor_N
68. TECH-S - Technika minor_N
69. MAG-SN-OHIK - Összehasonlító irodalom- és kultúratudomány specializáció
70. TTN-S - Társadalmi tanulmányok tanári előkészítő_N
71. MUV-S - Andragógia tanári előkészítő_N
72. GER-SN-NNS - Német nemzetiségi specializáció_N
73. HITTA-S_N - Hittanár-nevelő BA minor_N
74. RSP-SN-SAT - Spanyol-amerikai tanulmányok specializáció_N
75. INFK-SN-IM - Információmenedzsment szakirány_N
76. INFK-SN-KG - Különgyűjtemények szakirány_N
77. INFK-SN-KI - Kiadói ismeretek szakirány_N
78. INFK-SN-EU - Európai uniós könyvtáros szakirány_N
79. INFK-SN-KT - Könyvtörténeti szakirány_N
80. INFK-SN-NY - Nyilvános és iskolai könyvtáros szakirány_N
81. INFK-SN-TS - Tartalomszolgáltatás szakirány_N
82. INFK-SN - Informatikus könyvtáros specializáció_N
83. PED-SN - Pedagógia minor_N
84. MMT-S_N - Matematika tanári minor_N
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
A mérföldkő tárgyaiból min.10 kredit összegyüjtése.
Becsatolt Képzési Programok (2)
1. BT_ELOK - BA/BSc Tanári előkészítő
2. BSZ_VAL - BA/BSc Szabadon választható
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
A mérföldkő tárgyaiból és a beágyazott mérföldkövek tárgyaiból min.57 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 4
A mérföldkő tárgyaiból min.42 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
A mérföldkő tárgyaiból min.15 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.

Szakterületi tárgyak részletes felsorolása

BA BA Bölcsészettudományi stúdiumok modul
Felelős tanszék:
BTK Bölcsészettudományi Kar
Felelős oktató:
Krémer Sándor Dr. (KRSHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
A tantárgy oktatásának célja az, hogy a hallgatók lapvető ismereteket szerezzenek az európai bölcselettörténet nagy korszakairól, a fontosabb szerzőkről, a filozófiában használatos elméletképzési, módszertani eljárásokról. Az egy féléves kurzus ezért legfőképpen a nagy filozófiatörténeti fordulatok (Szókratész-Platón, Descartes, Kant, Wittgenstein, Heidegger) bemutatása köré rendezi képzési tervét, miközben megkísérel kitekintést nyújtani a filozófia és más szellemi szférák, pl. a tudományfejlődés vagy a művészetek kölcsönös kapcsolódásaira.
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Filozófia Tanszék
Felelős tanszék:
BTK Bölcsészettudományi Kar
Felelős oktató:
Feleky Gábor dr. (FEGHACS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
A társadalomfogalmak, a társadalmi együttélés mibenléte: emberi cselekvések és társadalmi struktúrák.
A társadalom megismerhetősége, megismerésének és értelmezésének nézőpontjai (elméletek, paradigmák).
Az objektivitás problémája. Az értékek és ideológiák szerepe.
A társadalom megismerésének módszertana, megismerési és kutatási technikák.
A társadalmi struktúra és rétegződés alapkérdései.
A rendszerváltozás előtti és utáni magyar társadalom főbb vonásai.
A mai magyar társadalom strukturális viszonyai és társadalmi rétegződése, mobilitási viszonyai.
A magyar társadalom főbb csoportjai.
Társadalmi folyamatok és jelenségek a mai Magyarországon: demográfiai folyamatok; foglalkoztatottság/munkanélküliség; anyagi-jövedelmi egyenlőtlenségek, szegénység; területi-települési egyenlőtlenségek; az iskola és a tudásviszonyok egyenlőtlenségei; az értékek változása, a vallás szerepe; a devianciák alakulása.
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Szociológia Tanszék
Felelős tanszék:
BTK Bölcsészettudományi Kar
Felelős oktató:
Kokas Károly dr. (KOKHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
A tantárgy általános célja: hogy megismertesse a hallgatókat kutatásmódszertani gyakorlattal és a kutatás során adódó pragmatikus problémákkal, valamint a könyvtári informatika felhasználó szintű ismereteivel.
A tantárgy specifikus célkitűzése: a hallgatók képessé tétele konkrét tudományos munkák mind tartalmi, mind gyakorlati elkészítésére; a könyvtárhasználók ezen a területen való felkészítésére, képzésére. A megfelelő kutatásmódszertani felkészítés alkalmassá teszi a hallgatókat bonyolult információkeresési feladatokra, miközben támogatja a záró dolgozat elkészítését is.
A tantárgyhoz kapcsolódik az IHM "Virtuális Egyetem program - Infokommunikációs tananyag" 134/2005 nevű digitális tananyag, amely 2006-tól a Szegedi Tudományegyetem rendelkezésére áll.

Témakörök:

Könyvtárhasználat
Irodalomkutatás
Dokumentumtípusok
Internetes adatbázisok
Online irodalomkeresés
Multimédia ismeretek
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Könyvtár- és Humán Információtudományi Tanszék
Felelős tanszék:
BTK Bölcsészettudományi Kar
Felelős oktató:
Szőnyi György Endre dr. (SZGHBAS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
BTK Bölcsészettudományi Kar
Felelős tanszék:
BTK Bölcsészettudományi Kar
Felelős oktató:
Maleczki Márta dr. (MAMHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Általános Nyelvészeti Tanszék
Leírás:
A Bevezetés a nyelvtudományba c. kurzus tematikája
Cél: Az emberi nyelvek alapvető sajátosságainak, a nyelvtudomány főbb diszciplínáinak (fonológia, szintaxis, szemantika, pragmatika) és módszereinek bemutatása. A főbb témakörök: Fonológia, morfológia; a fonéma és a morféma meghatározása; fonológiai, morfofonológiai és morfológiai szabályok. A generatív grammatika modellje; a lexikon egységei, közvetlen összetevős elemzés (újraíró szabályok), mozgatások. A jelentés vizsgálatának újabb módszerei; igazságfeltételes, lehetséges világokat használó szemantika. A megnyilatkozások értelmezése; a beszédaktus-elmélet és a grice-i maximák. Összehasonlító nyelvészet és kontrasztív nyelvészet: az európai nyelvcsaládok; a különféle nyelvtípusok ismérvei.

Kötelező és ajánlott irodalom:
Kenesei István (szerk.): A nyelv és a nyelvek. Ötödik, bővített kiadás. Akadémiai, Budapest, 2004.
Crystal, David: A nyelv enciklopédiája, Osiris Kiadó, Budapest, 1998:
14. fejezet: Nyelvtipológia és univerzálék, 111-113.
16. fejezet: Grammatika, 117-131.
20. fejezet: Diskurzus és szöveg: 154-158.
65. fejezet: Nyelvészet: 502-513.
Noam Chomsky: Generatív grammatika (Beszélgetések Mitsou Ronat-val). Európa, Budapest, 1985.
Felelős tanszék:
BTK Bölcsészettudományi Kar
Teljesítendő:
min.2 kredit
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
BTK Bölcsészettudományi Kar
_Szeminárium, nem kötelező, 6 óra / 6 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
BTK Bölcsészettudományi Kar
GERA Germanisztika közös alapozó modul modul
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Katona Tünde dr. (KATEAB.J.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Előadás, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
Felelős oktató:
Scheibl György Dr. (SCGHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.17 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
Felelős tanszék:
Német Irodalomtudományi Tanszék
Felelős oktató:
Bombitz Attila dr. (BOAHAES.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Scheibl György Dr. (SCGHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
_Önálló vizsga, kötelező, 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Alapvizsga
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
GERI Irodalmi ismeretek modul
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Horváth Géza dr. (HOGHAES.SZE)
Teljesítendő:
min.20 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
GERN Nemzetiségi német szakirány tárgyai modul
GERP Germanisztikai specializáció modul modul
GERS Germanisztika közös szak-törzsmodul modul
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Scheibl György Dr. (SCGHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.15 kredit
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Drahota-Szabó Erzsébet Dr. (FOEJABF.SZE)
Teljesítendő:
min.15 kredit
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Horváth Géza dr. (HOGHAES.SZE)
Teljesítendő:
min.15 kredit
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Bassola Péter dr. (BAPHAFS.SZE)
Teljesítendő:
min.15 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Vargáné Dr Drewnowska Ewa (VAENAEB.SZE)
Teljesítendő:
min.15 kredit
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Csúri Károly Dr. (CSKHACS.SZE)
Teljesítendő:
min.15 kredit
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Baróti Tiborné Dr. (BAGHALS.SZE)
Teljesítendő:
min.15 kredit
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Bernáth Árpád dr. (BEAHALS.SZE)
Teljesítendő:
min.15 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
GERT Német szakirány tárgyai modul
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Bassola Péter dr. (BAPHAFS.SZE)
Teljesítendő:
min.11 kredit
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Vargáné Dr Drewnowska Ewa (VAENAEB.SZE)
Teljesítendő:
min.18 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Hárs Endre dr. (HAEHABS.SZE)
Teljesítendő:
min.9 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
GERZ Szakdolgozat modul
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Horváth Géza dr. (HOGHAES.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Minősítés
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Horváth Géza dr. (HOGHAES.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Utolsó frissítés dátuma: 2017.04.07. 12:52

Súgó

 
Ezen az oldalon az egyetem ETR tanulmányi rendszerében meghirdetett kurzusok közt kereshet és böngészhet. Az ETR-ből az adatok időszakosan kerülnek áttöltésre, ennek időpontját az „Utolsó frissítés dátuma” szövegnél ellenőrizheti. Fontos, hogy csak azok a képzések, szakok, oktatók stb. jelennek meg itt, amelyekhez (akikhez) az adott félévben már történt az ETR-ben kurzushirdetés. A teljes egyetemi szakkínálatról a felvi.hu oldalain, vagy az egyes karok honlapján tájékozódhat.
 
Először az egyetemi félévet kell kiválasztania, ez az oldal tetején a „… félév ETR-tanrend” felirat melletti balra <<<, ill. jobbra >>> mutató hármas nyílhegyekkel lépegetve lehetséges. Magán a feliraton való kattintás az oldalt alapállapotba állítja.
 
A „Tanrendi kereső” mezőbe írt szöveggel általános keresést végezhet egy lépésben a képzési programok, kurzuskódok, oktatók, szakok és tanszékek közt.
 
Ha a „Részletes keresési feltételek” dobozt a jobbra mutató kettős >> nyílheggyel kinyitja, akkor több szempontú keresést indíthat, ha a megfelelő mezőkre való kattintás után megjelenő listákból a kívánt tételeket (feltételenként egyet) kiválasztja. A lekérdezéshez kijelölt szempontokat a „Kiválasztott keresési feltételek” rész után ellenőrizheti.
 
A „Tanrendi böngésző” részben keresés nélkül, rendezett listákat áttekintve tájékozódhat a féléves tanrendben. A böngészést több kiinduló szempont szerint lehet elkezdeni (oktatók, szakok, képzési programok, tanszékek, ill. karok).
 
A böngésző és a kereső többoszlopos eredménylistái általában a különböző oszlopok szerint átrendezhetők: ehhez a megfelelő oszlopnévre kell kattintania (egyszer az emelkedő, kétszer a csökkenő sorrendhez). Az aktuális rendezettséget a fel- vagy lefelé mutató kettős nyílhegy mutatja az oszlopnévben.
 
A listák sorainak a végén található jobbra mutató kettős >> nyílhegyek rendszerint a megfelelő adat ETR-beli nyilvános adatlapját mutatják meg. Az ezen való továbblépés esetén előfordulhat, hogy egy link már védett, nem nyilvános oldalra vezet, ilyenkor az ETR-es bejelentkező képernyő jelenik meg. Ekkor vagy lépjen vissza a böngészője megfelelő gombjával, vagy jelentkezzen be az ETR-be, ahol az adatlekérést a védett oldalakon is folytathatja.
 
A „Képzési programok szerinti kurzuskódlista” képernyőn két adat rövidítetten kerül megjelenítésre. Ezek feloldása:
Képzési forma (szint)
 
Tagozat
0
Nem releváns
 
E
Esti
A
Alapképzés
 
K
Képzőhelyen kívüli
B
Bachelorképzés
 
L
Levelező
E
Egységes osztatlan képzés
 
N
Nappali
F
Felsőfokú szakképzés
 
T
Távoktatás
K
Kiegészítő alapképzés
 
 
 
M
Mesterképzés
 
 
 
P
Doktori képzés
 
 
 
S
Szakirányú továbbképzés
 
 
 
X
Egyéb képzés