Bezár

SZTE Magazin

Mozaik

1 2 3 

Nyito_MTU_20211103

2021. november 03.
4 perc

Díjátadókkal, köszöntőkkel és előadásokkal 2021. november 3-án kezdődött meg a 18. Magyar Tudomány Ünnepe (MTÜ). Az ismeretterjesztő rendezvény-sorozat országos nyitányán, az MTA székházában vette át az Eötvös József-koszorút Dr. Csernay László, az SZTE professor emeritusa. Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság székházában is egy hónapon át tart a programsor, amely „A történelem oktatás és kutatás 100 éve a Szegedi Tudományegyetemen” című konferenciával kezdődött.

Ot_evet_laktam_varosodban_nyito

2021. október 11.
3 perc

Hol tanult és hol lakott Radnóti Miklós szegedi egyetemistaként? Mely versei kötődnek Szegedhez? Ezekre a kérdésekre is választ kapott, aki részt vett az SZTE 25. Őszi Kulturális Fesztivál Radnóti emléksétáján. A program az alábbi „útmutatás” alapján megismételhető.

Nyito_herczegtamas3_Dusha_Bela

2021. augusztus 05.
12 perc

Rendezőként Molière: Scapin furfangjai című vígjátékát állítja színpadra Herczeg Tamás. A Szegedi Szabadtári Játékok újszegedi színpadán 2021. augusztus 8-án és 9-én látható produkcióról, a rendezői munkáról és az oktatói pályáról is kérdeztük az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar címzetes főiskolai docensét.

Nyito_Kariko_Katalin_interju2_mta.hu_Szigeti_Tamas_20210503

2021. május 14.
11 perc

24 órából áll egy nap Karikó Katalin, az SZTE alumnája, a Covid19-világjárvány megfékezésére hivatott mRNS alapú vakcina kifejlesztését kutatásaival megalapozó biokémikus életében is. Magyarországi látogatása egyik szakaszára, 2021. május 3-7. között kísérőjéül szegődtünk. Az Akadémia székházától induló és az Emberi Méltóság Tanácsánál záruló munkahetének filmjéből 24 inspiráló pillanatot emeltünk ki.

Nyito_Kolumban_aprilis_11

2021. április 09.
7 perc

A kutatás és a tudományok mellett mindig szentel időt a költészetnek. Órákra elvonul a szobájába, a félhomályban klasszikus zenét hallgat, s a gondolatait analóg módon veti a papírra, írógépet használ… Ki alkot így? Kolumbán Adrienn, az SZTE Málnási Bartók György Filozófia Doktori Iskolájának hallgatója, az SZTE NKI verspályázatainak dobogós helyezettje, akivel írásról és olvasásról, karakterekről és példaképekről beszélgettünk a magyar költészet napja alkalmából.

geczi_janos_nyito2
2021. február 26.
5 perc

A magyar széppróza napját február 18-án, az anyanyelv nemzetközi napját február 21-én ünnepeltük. E jeles napok alkalmából összegezzük Géczi János József Attila-díjas író és költő, az SZTE alumnusa gondolatait Szeged regényéről, a széppróza hazai viszonyairól, és a kortárs írók műveinek jelentőségéről.

Rovatfejek_konyves_beszelgetesek_JNagyL

2020. december 08.
3 perc

Megnyílt egy folyosó Magyarország és az arab világ között az első magyar követ Egyiptomba érkezésekor. A két térség közötti különleges kapcsolat a rendszerváltásig egy irányba haladt – véli Prof. Dr. Nagy László. A Szegedi Tudományegyetem emeritus professzora az 1947 és 1989 közötti időszakot tárja az olvasó elé a Magyarország és az arab világ című könyvében.

nyito_kokaskaroly

2020. november 27.
4 perc

A MEK egyik alapítója, a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtárának informatikai főigazgató-helyettese, dr. Kokas Károly kapta 2020-ban az Országgyűlési Könyvtár Nagy Miklós-díját. A különleges elismerés hátteréről is kérdeztük dr. Kokas Károlyt.

Nyito_Kulturvaro

2020. november 11.
4 perc

A Kultúr-váró olvasóterem a MÁV Zrt. és a Somogyi-könyvtár együttműködésében nyílt meg a szegedi pályaudvaron. A várótermi polcokon a bibliotéka vasútállomásnak ajándékozott könyvei sorakoznak. Az olvasótermet 2020. szeptember 15-től minden nap hajnali 4-től 23 óra 30 percig látogathatja a könyvbarát utazóközönség. Több napon át figyeltük, szegedi egyetemistákat is kérdeztünk: ki miért tér be a Kultúr-váróba.

_MG_1484_2

2020. október 07.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem geográfus, geoinformatikus és ökológus kutatói az Agrártudományi Kutatóközpont szakembereivel közösen küzdenek az agresszíven terjedő inváziós növényfajok visszaszorításáért. Az Inváziós Fajok Országos Térinformatikai Adatbázisának elkészítése, és webtérképen való közzététele a céljuk.

Kiemelt_Leveltar_KHT_2

2020. szeptember 23.
5 perc

Milyen kutatómunkát végeznek a Csongrád-Csanád Megyei Levéltárban dolgozók? E kérdésre is választ adtak a levéltárosok, bemutatták köteteiket a 91. Ünnepi Könyvhét résztvevőinek 2020. szeptember 20-án, a szegedi Napfény Műteremben.

Kiemelt_Utak_erdobe

2020. szeptember 18.
3 perc

A 91. Ünnepi Könyvhét számos lenyűgöző programmal várja az érdeklődőket Szegeden. 2020. szeptember 15-én Kovács Vera: Utak az erdőben című kötete került terítékre Grand Caféban.

nyito_futas

2020. szeptember 07.
4 perc

Egyre többen futnak Szegeden is, és közülük egyre többen kacsingatnak a hosszabb távok felé. A hosszútávfutáshoz elhivatottság, egészséges szervezet és türelem kell. Dr. Mikulán Ritát, a Szegedi Tudományegyetem munkatársait is ellátó sportorvost kérdeztük arról, milyen jótékony hatásai vannak a hosszútávfutásnak.

Desktop8-001

2020. augusztus 31.
7 perc

Jászay Tamás életében meghatározó szerepe van a színháznak. A 30. THEALTER-en művészeti tanácsadóként segítette a fesztivált, emellett a blog jr. szerkesztője és a fesztivál szakmai beszélgetéseinek egyik moderátora. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék adjunktusát kérdeztük a színházhoz fűződő viszonyáról és a kritikaírásról is.

2020. augusztus 26.
2 perc

A 30. THEALTER Fesztivál második napján, 2020. augusztus 15-én a Homo Ludens Project egy filmbemutatóval várta az érdeklődőket Szegeden a Belvárosi Moziban. A film Esterházy Péter Egy nő című regénye alapján készült. A forgatókönyvet a társulat művészeti vezetője Benkő Imola Orsolya írta, aki korábban a Szegedi Tudományegyetemen végezte tanulmányait.

2020. augusztus 26.
2 perc

Egy anyaként megbukott világhírű pszichológus történetét mutatja be a fia szemszögéből a Láthatáron Csoport Hagyaték című előadása. A 30. THEALTER fesztiválon bemutatott előadás, Martin Miller A tehetséges gyermek igazi drámája és Alice Miller írásai alapján készült.

Szte_Rovatfejek_konyv_20200803_Kiss_A

2020. augusztus 03.
7 perc

A bagoly válaszol címmel rendezte kötetbe Adrienne Kennedy öt egyfelvonásos drámáját dr. Kiss Attila, az SZTE BTK Angol-Amerikai Intézet Angol Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense. Adrienn Kennedy posztmodern memóriaszínházába enged bepillantani a JATEPress által kiadott, kritikai bevezetővel ellátott kötet, amelyben a darabok visszatérő témája a fajgyűlölet, a kirekesztés. A téma manapság nagyon aktuális: az Egyesült Államokban hónapok óta tartó megmozdulásokra és zavargásokra is felhívhatja a figyelmet a válogatás.

Szte_Rovatfejek_konyv_paszka

2020. július 10.
9 perc

Miként hatottak a társadalomra a járványok? Többek között ezt kérdeztük dr. Pászka Imrétől, az SZTE BTK nyugalmazott professzorától, aki most készülő, „Együtthatások – reprezentációk II.” című kötetében az úgynevezett kis jégkorszakbeli pandémiákkal foglalkozik. Az erdélyi írót, Cserei Mihályt idézve – „a contagiot, a fertőzést a communicatio, az érintkezés okozza” – állítja: míg nincs vakcina, addig a járvány elleni védekezés eszköze ugyanaz, mint több száz éve: kordon, karantén, vesztegzár...

konyv_nyito

2020. június 04.
15 perc

„Az SZTE utcára viszi a tudományt” mottóval az egyetem évek óta aktív szereplője az ünnepi könyvhét szegedi rendezvényeinek. A 2020. évi nyári könyvünnep a koronavírus-járvány miatt elmarad, ezért a 91. Ünnepi Könyvhét 2020. június 4-re tervezett nyitó napján az SZTE a hírportáljára költözteti könyves beszélgetés-sorozatát. Elsőként az SZTE Klebelsberg Könyvtár videón is rögzített korábbi könyvbemutatóit, illetve az SZTE Hírportál könyvheti cikkeit ajánljuk az olvasó figyelmébe.

Nyito_KKonyvtar

2020. április 23.
5 perc

„SZTEKK: Boldog könyv napját Mindenkinek!” – „üzen” olvasóinak egy kis videóval az április 23-i „könyv és a szerzői jogok napján” a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár. A könyv és az olvasás gyönyörűségére emlékeztető világnapon az egyetemi bibliotékának – a COVID-19-járvány idején is elérhető, mert – az online térben folyamatosan működő Betűevők… olvasókörében jártunk, ott Könyvajánló oldalra és Szieszta polcra bukkantunk.

Nyito_CsuporD_IMG_5253

2020. március 31.
5 perc

Fertőzőbb-e a koronavírus, ha félünk tőle? A Ködpiszkáló blogot alapító dr. Csupor Dezső, az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar docense, a tévhitek ellen a hiteles információkat közérhető cikkekbe foglalta eddig. A koronavírus terjedése óta a legnépszerűbb videomegosztó csatornán elhelyezett képes üzenetekben harcol az álhírek ellen. A tudománynépszerűsítő tudóst a COVID-19 vírushoz hasonlóan veszélyes „koronás tévhitekről” is kérdeztük.

image-10

2020. március 10.
5 perc

Nem áll távol a tánc világa Apjok Vivientől, aki az SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszéken futó Choreomundus nemzetközi tánckutató mesterképzési program koordinátora, kulturális antropológiával foglalkozik, és maga is gyakorló néptáncos. Miért kell és érdemes kutatni a táncot a 21. században? Mi is az a táncjelírás, és hogyan képezhető híd a tudomány és a táncművészet között? Többek között ezekről is kérdeztük a program koordinátorát.

Kiemelt_Jakucs

2020. január 31.
2 perc

440 diák jelentkezett az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar 9. alkalommal meghirdetett Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyére. A népszerű vetélkedő első, helyi fordulóját 2020. január 30-án tartották.

IMG_0831

2020. január 03.
8 perc

A Szegedi Tudományegyetem a felsőoktatási felvételi előtt álló diákoknak, illetve a diplomás pedagógusoknak egyaránt kínál önköltséges tréningeket, tanfolyamokat. Alább összegyűjtöttük a középiskoláknak ajánlott tréningekkel, illetve a tanároknak szóló ingyenes és önköltséges továbbképzésekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Rektori_zaszlokkal

2020. január 03.
5 perc

Iskolai szakköröket, nyári tanfolyamokat is kínálnak a középiskoláknak a Szegedi Tudományegyetem különböző karai, intézményi egységei. Alább e lehetőségek közül villantunk föl néhányat.

szgytv

2020. január 03.
10 perc

Az egyetemi felvételire tudatosan készülő diákok sikerességéhez hozzájárulnak a tanulmányi versenyek. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság, illetve az SZTE Junior Akadémia mellett az SZTE több kara és intézete is szervez a középiskolásoknak vetélkedőket. Az SZTE „versenyprogramjából” adunk ízelítőt.

IMG_5455

2020. január 03.
8 perc

Tudománynépszerűsítő előadás, osztálykirándulás és nyelvvizsga lehetőség, továbbá konferencia is szerepel az SZTE programkínálatában.

Kiemelt_Nyilt_nap
2019. december 19.
8 perc

A középiskolásokkal és középiskolákkal létező kapcsolathálóját bővíti és kiteljesíti az SZTE. Ennek részleteiről, tájékoztatták, illetve az együttműködéssel kapcsolatos igényeiről kérdezték az első műhelybeszélgetésen a középiskolai pedagógusokat az SZTE vezetői és szakértői. Alább összegezzük az SZTE kancellárja, oktatási rektorhelyettese köszöntéjének üzeneteit; továbbá az SZTE adatvédelmi tisztviselője, az SZTE KÖVI igazgatója, az SZTE e témához illeszkedő EFOP pályázata szakmai vezetőjének az előadását. Az SZTE Junior Akadémia elnöke és igazgatója szemszögéből bemutatjuk: milyen sokoldalúan támogatja az SZTE a továbbtanulást tervező középiskolásokat.

Junior_Akademia_IMG_4585

2019. december 18.
4 perc

Szolgáltatásokat nyújt a középiskolák, a középiskolások és más felvételizők számára, miközben az egyetemi hallgatók toborzását is segíti az SZTE Junior Akadémia. A Szegedi Tudományegyetem új egységéről az elnököt és az igazgatót kérdeztük. Elmagyarázták, mit jelent az SZTE Junior Akadémia középiskolásoknak és intézményeiknek tett ajánlata: „SZTEp by SZTEp: Lépj be az egyetem világába!”

IMG_4409

2019. december 16.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem több részlege is együttműködik a középiskolákkal. Most az SZTE Közoktatási Vezetőképző és Továbbképző Intézet igazgatóját, Baráth Tibort kértük, villantsa föl e kapcsolatrendszer legfontosabb elemeit.

_MG_9704

2019. november 29.
3 perc

A tudományos kutatások mellett az ismeretterjesztés, a kikapcsolódási lehetőségek biztosítása és a gyakorlati tapasztalatok átadása is kiemelt célja a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének. Az egyetem zöld szigete – a növényfajmegmentő projekt mellett – változatos rendezvényekkel és kertészkedős programsorozattal várja a látogatókat.

IMG_8450

2019. november 27.
3 perc

Az egyetemi évek alatt befektetett munkát az SZTE busásan honorálja ösztöndíjakkal, a különböző verseny- és vállalati gyakorlat lehetőségekkel, illetve azzal, hogy a begyűjtött tapasztalatok révén a diplomás jól fizető munkát talál – véli Gyurkó Csilla (képünkön). Az SZTE Mérnöki Kar mechatronikai mérnök alapszakján diplomázó fiatal kétszer nyerte el az Új Nemzeti Kiválóság Program támogatását.

2019. szeptember 17.
2 perc

Prof. Dr. Fried István az SZTE BTK oktatója, az Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék professor emeritusa az augusztus 20-án Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át, az indoklás szerint „több évtizedes irodalomtörténészi, illetve iskolateremtő egyetemi oktatói munkája, valamint a Duna-menti népek összefogásának erősítését és egymás kultúrájának jobb megismerését szolgáló összehasonlító irodalomtudományi kutatásai elismeréseként.” Fried Istvánnal tanítványa, Fritz Gergely PhD-hallgató beszélgetett.

2019. szeptember 18.
1 perc

Glässer Norbert néprajzkutatót, vallásetnológust, kulturális antropológust a Szegedi Zsidó Hitközség Löw Lipót Emlékplakettel tüntette ki. A díjazottal a vajdasági gyökerekről, az orthodox zsidó vallási élethez, valamint a dualizmus korához és a két világháború közötti időszakhoz kötődő kutatásairól, illetve a közösségért végzett munka ethoszáról és örömeiről Bencsik Orsolya beszélgetett.

Kiemelt_Bojte_Cs_JGYPK

2019. szeptember 07.
7 perc

25 éves létezése óta több mint 6 ezer nehéz sorsú magyar származású gyereknek nyújtott menedéket a Dévai Szent Ferenc Alapítvány. Az erdélyi szervezet alapítójával, Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel a Hátrányos helyzetű társadalmi és csoportok és gyermekek címmel az SZTE JGYPK-n tartott szemeszternyitó előadása előtt, illetve az alapítvány és az SZTE JGYPK közötti együttműködéséről szóló megállapodás aláírását követően beszélgettünk.

kiemelt_LazarIstvan_BTK

2019. augusztus 27.
4 perc

LOL, 1x, mind1 és a smile-k. Az idősebb nemzedék manapság nehezen tudja értelmezni a chat és az SMS fiatalok számára teljesen természetes nyelvezetét. De vajon tudjuk-e, hogy mit jelent az eps, a Chr vagy az ngs? A témáról az antikvitásban és a reneszánsz korban használt rövidítéseket kutató Lázár István irodalomtörténésszel, az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar oktatójával beszélgettünk.

Kiemelt_Szilagyi_Zs

2019. július 04.
16 perc

Az antológia és a novella hasznáról is kérdeztük az SZTE irodalomtörténészét, prof. dr. Szilágyi Zsófiát. Az általa szerkesztett Huszadik századi magyar novellák című, a Modern dekameron nemzeti antológia-sorozatot záró kötet és az ugyancsak az SZTE-professzor válogatásában közreadott 20. századi magyar novellák… című 5 könyv is szóba került az SZTE NKI idei könyvünnepi programján. Mert a rövid-próza nagy olvasmány lehet télen-nyáron.

IMG_7309-001

2019. július 01.
3 perc

Első helyezést ért az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Chen Xi, az SZTE hallgatója. A kínai hallgató már öt éve tanul a szegedi egyetemen, az alapszakos tanulmányai során szerzett élményei hatására már mesterszakos a Gazdaságtudományi Karon. A tehetséges fiatalt az egyetemisták pénzügyi szokásait vizsgáló kutatásról és az OTDK-s élményekről kérdeztük.

Kiemelt_Tarsasjatek

2019. június 16.
5 perc

A történelem egyáltalán nem „unalmas magolásról és évszámokról” szól – hangsúlyozzák az SZTE PhD-hallgatói. Az SZTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola fiataljai az általuk fejlesztett 7 társasjátékkal rendhagyó töri órákat tartottak a 90. Ünnepi Könyvhéten. E konfliktus-szimulátorokat több történelem szakos hallgatóval együtt mutatják be a szegedi könyvünnep centrumában, az SZTE Dugonics téri Rektori Épület előtti József Attila szobornál is.

coins

2019. június 03.
4 perc

Czékus Ábel az SZTE GTK-n szerezte alapszakos diplomáját, azóta pedig már a közgazdasági doktori iskolát is elvégezte. A tehetség elnyerte az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíjat kutatási témájával, melyben az uniós tagállamok társasági adóztatásának azon folyamatait tárja fel, amelyek esetlegesen veszélyeztetik a belső piac integritását.

IMG_5825

2019. március 20.
3 perc

Több mint 700 szerző 1700 könyve jelent meg eddig a József Attila Tudományos Egyetemi Kiadó és Nyomda (JATEPress) gondozásában. A kezdetben ofszet, ma már digitális nyomdagépen 1991 óta készülnek az SZTE oktatóinak, kutatóinak főként tudományos témájú kötetei, hiszen a kiadó egyik legfontosabb célja, hogy publikálási lehetőséget nyújtson az egyetem munkatársainak. Szőnyi Etelka főszerkesztővel beszélgettünk.

Kiemelt_hallgatok_j

2019. március 07.
6 perc

„Lássanak, ne csak nézzenek a látogatók egy-egy kiállításon!” – fogalmazta meg az SZTE bölcsész hallgatója, hogy miért jelentkezett a REÖK Önkéntes Tárlatvezetői Programjára. A 17. Táblaképfestészeti Biennálén, de Aknay János Égi és földi geometria című életmű jellegű kiállításán is beszélgettünk önkéntes tárlatvezetést tanuló egyetemistákkal.

kiemelt_capakutato_MucsiDavid

2019. január 07.
3 perc

Cápákat jelölt meg, többek közt a hormonszintjüket mérte, és videós csapdákkal figyelte meg őket Mucsi Dávid. A Szegedi Tudományegyetem végzett biológusa egy hónapig kutatott a dél-afrikai Hermanusban.

kiemelt_campus_mundi

2018. október 17.
4 perc

Campus Mundi ösztöndíjjal minden tehetséges és vállalkozó szellemű hallgatónak lehetősége nyílik külföldön eltölteni a szakmai gyakorlatát. A fiatalok ezzel egy életre szóló tapasztalatot és tudást szerezhetnek az SZTE-n folytatott tanulmányaik mellett vagy után. Szabó Florinával, az SZTE végzett hallgatójával az ösztöndíjról, külföldi kutatómunkájáról és élményeiről beszélgettünk.

Kiemelt_Szantai_M

2018. augusztus 22.
6 perc

Kortárs író, Grecsó Krisztián műveit elemzi, a vidékiség problémakörét feszegeti Szántai Márk, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar doktorandusza. Az ifjú kutatót arról is kérdeztük, miként segíti tervei valóra váltását az Új Nemzeti Kiválósági Program két alkalommal elnyert ösztöndíja.

2018. augusztus 02.
2 perc

A Belgrádban megrendezett uszonyosúszó egyetemi világbajnokságon képviselték hazánkat a Szegedi Tudományegyetem hallgatói. Az SZTE-s csapat a 4X100 m-es váltóban ezüstérmet szerzett.

nyito

2018. július 03.
9 perc

„Nincs forradalom.” „Zökkenőmentes az őrségváltás.” Ez az üzenete annak, hogy 2018 eleje óta a Szegedi Tudományegyetem búcsúzó és leendő rektora is részt vesz a kabinet és a szenátus ülésein, vagy együtt jelenik meg például a tavaszi állásbörzén és a hasonló rendezvényeken, közösen tárgyal mondjuk a kínai delegációval. Így aztán természetes, hogy a két professzort, a rektori megbízatása utolsó heteit töltő Szabó Gábort és az SZTE kormányrúdja átvételére készülő Rovó Lászlót közös interjúra, a 2018. július 1-jei fordulattal kapcsolatban számvetésre és jövőbe nézésre kérte a Szegedi Egyetem Magazin.

kiemelt_pavics

2018. június 15.
3 perc

Szegeden, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Nukleáris Medicina Intézetében is elérhető az a vizsgálat, amely a korábbiaknál jóval nagyobb biztonsággal mutatja ki az Alzheimer-kórt – már a betegség korai fázisában. Az elbutulással és leépüléssel járó betegség nem gyógyítható, de a folyamat – ha időben diagnosztizálják – lassítható.  

Kiemelt_SZA

2018. június 14.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetemről indult Szabados Ágnes, a közismert televíziós műsorvezető. Az RTL Klub hétvégi híradójának szerkesztője 2018. június 11-én a 89. Ünnepi Könyvhét vendégeként mesélt az általa elindított Facebook kihívásról, melynek sikere igazolja, követőit sikerült „jó irányba provokálni” az akciója címével: „Nincs időm olvasni…”

Kiemelt_Hupikek

2018. június 08.
4 perc

A képregény műfaja alkalmas arra, hogy a gyerekekkel megszerettessük az olvasást – vélik a franciák. E „receptet” az SZTE gyakorló iskola elsőseivel együtt próbáltuk ki az Alliance Francaise de Szeged könyvhetet nyitó interaktív foglalkozásán. A „Kalandozás a gombaházak között – 60 éves a Hupikék Törpikék” programot 2018. június 9-én délelőtt megismétlik.

1 2 3 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek