Bezár

SZTE Magazin

Hallgatói Magazin

1 2 3 4 5 (6)> (7)>| 

sztesportnyito

2023. február 07.
3 perc

A vizsgaidőszakban sem álltak le teljesen a Szegedi Tudományegyetem Testkultúra Koncepciójához tartozó tevékenységek: átadták a „Jó tanuló – jó sportoló” díjakat. Februártól ismét sportoló hallgatókkal telnek meg a termek és új mozgásformák, angol nyelvű órák is várják az egyetemi polgárokat.

Magyar_Balint

2023. február 06.
7 perc

A Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kara kiváló lehetőségeket kínál a zenélni vágyóknak. Magyar Bálint trombitatanárnak tanul, de mellette a BBMK Hallgatói Önkormányzatának (HÖK) is a tagja. A zenei életéről, a tanulmányairól és a HÖK-ben végzett feladatairól is kérdeztük a hallgatót.

phdnyito

2023. február 02.
5 perc

Szakmai tapasztalat, előadói rutin, és bővülő kapcsolatrendszer. Három pozitívum, amelyekkel a Szegedi Tudományegyetem hallgatói is gazdagodtak a „Symposium of Young Researchers on Pharmaceutical Technology, Biotechnology and Regulatory Science” elnevezésű konferencián. Az SZTE-s fiatal kutatók nemcsak előadói, hanem szervezői is voltak az ötödik alkalommal megrendezett találkozónak. A gyógyszerészet és a társtudományok területén kutatásokat végző PhD-hallgatók számára meghirdetett esemény apropóján hármas interjút készítettünk dr. Uhljar Luca Évával, dr. Szalai Boglárkával és dr. Cseh Martinnal.

HEAD Európai Unióval foglalkozó hallgatói szervezet

2023. január 27.
4 perc

A HEAD Szeged diákszervezet elnökeivel, Vernyik Lillával és K. Szabó Flórával beszélgettünk. A két társelnök bemutatja be az Európai Unióval és diplomáciai problémákkal foglalkozó szervezet működését és ízelítőt ad abból, hogy mi is valójában a HEAD.

sztehallgato usa

2023. január 27.
8 perc

Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak is kínál tapasztalatszerzési lehetőséget a Camp Leaders minden nyáron. A programra jelentkezők amerikai táborokban vehetnek részt és munkavégzés során bővíthetik ismereteiket, kapcsolatrendszerüket. Bánszki Krisztiánt, a táborban szerzett élményeiről, az utazásról és a tanulmányairól is kérdeztük.

Zsofi_az_SZTE-n.

2023. január 16.
1 perc

Kónya Zsófia, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar pszichológia szakos hallgatója ezüstérmet nyert a magyar női váltó tagjaként a rövidpályás gyorskorcsolyázók Európa-bajnokságán!

vl1

2023. január 13.
4 perc

Vas Luca a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán végzős gyógytornász hallgató, mindeközben a HAÁSZ Szegedi Úszó Egylet igazán sikeres versenyzője. Hogyan került Szegedre? Hogyan tudja összeegyeztetni tanulmányait az élsporttal? Milyen élmény volt számára megnyerni a Balaton átúszást? Ez is kiderül interjúnkból.

szteevezos1

2023. január 10.
6 perc

A Szegedi Tudományegyetem hallgatói, Király Miklós (SZTE-ÁJTK) és Szabó Gábor (SZTE-MK) 2022-ben országos bajnokságot nyertek kormányos kettesben, valamint az U23-as Európa-bajnokságon negyedik helyezést értet el együtt. Korábban sikeresen szerepeltek ifjúsági világbajnokságon és olimpiai reménységek versenyén is. A sport szeretetéről, fontosságáról és az evezés hátteréről kérdeztük őket.

JaMese Szegeden

2022. december 23.
6 perc

A szegedi Radnóti Café adott otthont a közelmúltban a JaMese zenekar koncertjének. Molnár Emesét, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar egykori hallgatóját, a zenekar énekesét egyetemi évekről, zenei karrierjéről, és a december 3-i adventi koncertjéről is kérdeztük, amelyre Budapesten került sor.

szte_ornos100_ergo_nyito

2022. december 21.
3 perc

"Ormos100" elnevezéssel ergométeres evezősversenyt rendeztek az SZTE SZAOK Nagyoktatási épületben. Ormos Jenő patológusprofesszor, a SZEOL evezős szakosztályának korábbi elnöke születésének centenáriuma alkalmából a Dél-Alföldi Evezésért Alapítvány, az Orvosi Kar és a Szegedi Vízisport Egyesület közösen hozta létre a különleges sporteseményt.

Lechner_DFGM

2022. december 20.
10 perc

Három szempontból vizsgáltuk meg a földrajz és a földtudományok kapcsán a kooperatív és a duális képzést. A hallgató, az oktató és a képzésbe bekapcsolódó cég részéről is számos előnye van ennek a fajta együttműködésnek.

pwc_accounting_challenge_versenyjo

2022. december 14.
2 perc

A PwC által megrendezett számviteli esetmegoldó (Accounting Challenge – PwC) versenyen több hallgató is megmérette magát az SZTE Gazdaságtudományi Karáról. A döntőbe 6 fő került be, akik közül hárman a Karon tanulnak: Ágoston Aliz, Balogh Dávid és Szalóky Bence. Önmagában ez az eredmény is hatalmas teljesítmény, ráadásul Balogh Dávid megosztott első helyen végzett.

sztefloorballmikulas

2022. december 13.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Sportközpont idén is megrendezte, a már hagyományosan népszerű Floorball Mikulás Kupát. A hat induló csapat új és visszatérő hallgatókkal mérkőzött meg az első helyért, akik a küzdelmes meccseket követően megajándékozták egymást.

SZGYTV_gyoztes_csapat

2022. december 09.
5 perc

A XI. Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny döntőjét 2022. december 9-én rendezte a Szegedi Tudományegyetem. Az SZTE Nobel-díjas kutatójának munkásságához kötődő vetélkedőt idén a debreceni Tóth Árpád Gimnázium TÁG 11.1. csapat tagjai: Tóth Hanna, Miskei Zsófia és Égerházi Gergő nyerték. Felkészítő tanáruk Gőz József volt.

mefs_parasport_szte_mocsari_bence

2022. december 07.
2 perc

Mocsári Bence, az SZTE Gazdaságtudományi Kar kereskedelem és marketing szakos hallgatója kapta idén a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség gáláján az „Év Parasportolója díjat”. A Szegedi Tudományegyetem hallgatói közül, a paratriatlonista mellett még hárman részesültek elismerésben a MEFS Gálán.

sztetollasbajnoksag

2022. december 05.
2 perc

Külföldi hallgatói többségben zajlott le a II. SZTE Tollaslabda Egyéni Bajnokság. A résztvevők az SZTE Sportközpont Labdás termében mérhették össze tudásukat. Iráni és indiai győzelmet hozott a megmérettetés.

sztetestkultúrapingpong

2022. december 01.
2 perc

Szoros küzdelmeket hozott az SZTE Ping-pong bajnokság. A hallgatók egy mini-kupán mérhették össze a tudásukat. Az SZTE Sportközpont rendezvényén résztvevők számára kiváló kikapcsolódást és szellemi felfrissülést hozott a verseny, amely különösen jól jött a vizsgaidőszak előtt.

ob_dobogo

2022. november 29.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának két hallgatója összesen kilenc éremmel tért haza a Dunaújvárosban megrendezett országos bajnokságról. Varga Jázmin Kata és Bodor Anna, a Muréna Szegedi Úszó és Búvárklub szakosztályának versenyzői rendkívül népes mezőnyben értek el kimagasló sikereket.

PigniczkiSara3

2022. november 25.
7 perc

A 2021/22-es tanév tavaszán az SZTE NKI Kulturális Iroda grafikai pályázat keretében kereste a legjobb műalkotásokat, s a legtehetségesebbeket. Pigniczki Sára a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar képi ábrázolás szakos hallgatója az egyetem épületeiről készült grafikáival győzött, ennek apropóján vele beszélgettünk.

szte_mefob_tollaslabda

2022. november 25.
3 perc

Két arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek az SZTE hallgatók a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságon, azaz a MEFOB-on, tollaslabdázásban. Pápai Balázs és Pápai Bálint nyerte a toll (profi) kategóriájának férfi páros versenyét. A szegedi duó négy mérkőzésen diadalmaskodott a végső siker eléréséhez vezető úton.

szte_siest

2022. november 23.
2 perc

Első alkalommal rendezték meg az SZTE Síestet, amely a Sportközpont szervezésében valósult meg és újabb lehetőséget biztosított arra, hogy a hallgatók sportolással kapcsolódjanak ki a a közeledő vizsgaidőszak előtt. Az esős időjárás ellenére az esemény iránt nagy volt az érdeklődés, hiszen a hallgatók megtanulhatták a síelés alapjait és kipróbálhatták tudásukat a Yetisí Szeged Síiskola sípályáján.

mktechtogether

2022. november 22.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának Airrari-STECO csapata idén is részt vett a Techtogether mérnökhallgatói versenyen, amelyen a résztvevőknek additív gyártás, automatizálás, robotika, ipari és jármű-szoftverfejlesztéssel kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk. A témákat olyan neves világcégek adják ki, mint például a Bosch Rexroth, a Knorr-Bremse vagy a Humda. Idén az SZTE csapata 17 fővel indult és a 12 csapatos mezőnyben a legjobbnak bizonyult a KUKA CEE GmbH Magyarország, illetve a Trenkwalder Recruitment Kft. feladatai kapcsán.

szrse_KocsisAliz

2022. november 16.
3 perc

Lejátszotta összes 2022-es hazai mérkőzését a Szegedi Tudományegyetem hallgatóit is a soraiban tudó Vidux-Szegedi Röplabda Sportegyesület férfi röplabdacsapata. A fölényes győzelmeknek köszönhetően az SZRSE listavezető a férfi NB I Liga Alapszakaszban.

Balogh_Boglarka4

2022. november 16.
1 perc

Balogh Boglárka Mária, az SZTE BTK altajisztika alapszakos és olasz minoros hallgatója is részt vett Lakiteleken a Keleti Nyitás műfordítói és országismereti táborban, ahol megismerkedett a mongol nyelvvel és kultúrával, találkozott a mongol nagykövettel és a világon egyedülálló módon belső-mongóliai szerzők verseit, novelláit, életrajzait fordította társaival. A táborban szerzett élményeiről kérdeztük.

STEP

2022. november 15.
4 perc

A Szegedi Politológus Hallgatók Egyesületének elnökével Monori Marcellel és alelnökével Szöllősi Gergővel beszélgettünk. Mindketten elsőéves politológus mesterszakos hallgatók és teljes erővel azon dolgoznak, hogy egyesületükkel a világjárvány korlátozásai miatt széttagolódott ÁJTK-s évfolyamokat összetartó közösséggé kovácsolják, megadva az alattuk járó évfolyamoknak azt a közösségi élményt, mint amit ők a lezárások előtt tapasztalhattak meg. Meséltek szervezetük céljairól, programjairól, szakmai kínálatáról és arról miért jó SZTEP-esnek lenni.

szte-szedeak

2022. november 10.
2 perc

A rezsiköltségek optimalizálása a szegedi sportegyesületeket is érinti, így a Szegedi Tudományegyetem hallgatóit is a soraiban tudó, Naturtex-SZTE-Szedeák élvonalbeli férfi kosárlabdacsapata is kénytelen volt új helyet keresni az edzéseinek és a hazai mérkőzéseinek a téli időszakra. Kerpel-Fronius Balázsék december közepétől a Pick Aréna Ludányi Márton sportcsarnokában edzenek és a tervek szerint két hazai mérkőzést is a kézilabdázók bázisán játszanak majd.

Muhelyi_Felicia1

2022. november 09.
6 perc

2022-ben is megrendezték az Egyetemi Zenei Versenyt. Az SZTE NKI Kulturális Iroda szervezésében a tehetségkutató zenei verseny több kategóriában – népdal, komolyzenei és jazz, musical és sanzon – kereste a legtehetségesebbeket. Műhelyi Felícia gyógytornász alumnusunk a megmérettetésen zongorázott, s Chopin g-moll balladájával győzött, ennek apropóján beszélgettünk vele.

KarsaiKrisztina

2022. november 08.
7 perc

A tudományos ismeretterjesztés ritka jelenség a jogi területen. A büntetőjog kényes témaköreiről nyíltan és közérthetően beszél Dr. Karsai Krisztina professzor. A Szegedi Tudományegyetem ÁJTK Bűnügyi Tudományok Intézetének intézetvezető egyetemi tanárát a büntető igazságszolgáltatással kapcsolatos és eloszlatandó tévhitekről szóló video-sorozatáról, az online platformokon elért kommunikációs sikereiről kérdeztük.

pexels-photo-256152

2022. november 03.
3 perc

2022. október 24-én az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium hallgatói küldöttsége a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen átadták az MRC-100 fedélzetére kerülő, kizárólag a Szegedi Tudományegyetem diákjai által fejlesztett műholdmodult.

image00006

2022. október 28.
2 perc

2022. október 26-án számos mozgásforma közül választhattak a hallgatók az SZTE Sportközpontban. Az érdeklődők kipróbálhatták milyen a Box Aerobik, Body Art, Fitt Mix, Pilates, Zenés Gerinctréning, Zumba vagy éppen a Kangoo.

1_20220930-1431

2022. október 25.
7 perc

Oktat, kutat, és mesekönyveket ír. Bodor Attila, az SZTE TTIK Biotechnológiai Tanszékének munkatársa elmondása szerint sem oktató, sem kutató, de meseíró sem szeretett volna lenni. Az, hogy ma ebből keresi a kenyerét, majdhogynem a véletlen műve. Imádja a természetet, érdekli a környezetvédelem és odáig van a Disney mesékért. Az SZTE oktatóját és kutatóját különleges hobbijáról kérdeztük.

cover_LHTS1

2022. október 25.
6 perc

A Local Hero Tour első rendezvényén, az APEX szegedi és országos döntőjét is megnyerte és a játék legendájává vált Palotás Péter, az SZTE-n mérnökinformatikusként végzett gamer. Alumnusunk elárulta, mi motiválta a verseny során és, hogy mit tanácsol a leendő bajnokoknak.

Tatar_Botond_Cover

2022. október 24.
5 perc

Tatár Botond, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar elsőéves orvostanhallgatója alsós kora óta ír verseket. Nemrégiben az Irodalmi Rádió kiadónál elnyerte A természet poétája; Az év trubadúrja; Az év diákköltője címeket. Orvosi tanulmányairól, a versekből hiányzó “még”-ről, és készülő kötetéről, az SZTE ifjú költőjével beszélgettünk.

Borsi_Levente_nyito

2022. október 20.
4 perc

A 25 éves Borsi Levente 2022 tavaszán végzett biológia és testnevelő osztatlan tanári szakon a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán, mindeközben már a Szegedi Röplabda Sportegyesületnek is tagja volt, aminek azóta is fontos játékosa, valamint tanárként is dolgozik. Mentális jólétről, karrierről, tanulásról, a két pálya kombinálásáról beszélgettünk.

nyit

2022. október 18.
3 perc

A miskolci, III. Leisure Konferencián a Szegedi Tudományegyetem delegációja, előadásokon mutatta be az elmúlt időszak szegedi testkulturális koncepcióhoz kapcsolódó tudományos eredményeit, Pécsett pedig a sportszakos hallgatók országos seregszemléjén szerzett ezüstérmet az SZTE csapata.

Jeles_Andras_konyvbemutato1

2022. október 14.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem 26. Őszi Kulturális Fesztivál keretében, 2022. október 11-én a Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar színház- és filmrendező, forgatókönyv- és drámaíróval, Jeles Andrással találkozhattak könyvbemutatójának résztvevői.  Az ahogy seb néz a távozó szuronyra című prózakötet szerzőjével Orcsik Roland, az SZTE BTK Szláv Filológiai Tanszék adjunktusa beszélgetett.

FB_cover

2022. október 13.
2 perc

Szeptemberben kezdődött a Mastercard Local Hero Tour. A közel három hónapon át tartó sorozatban, nyolc egyetem gamerei versenyeznek, melynek a végére minden kategóriából csak egy maradhat. A helyi döntők után decemberben küzdenek meg egymással a legjobbak. A Local Hero Tour szegedi fordulója október 26-án, 14:00 órától várja az érdeklődőket. A megmérettetés helyszíne a Károlyi Mihály Kollégium.

tny

2022. október 12.
2 perc

A Sonrisa - SZTE Sportmánia női elsőosztályú tenisz csapat bronzérmet szerzett az országos bajnokságon. A csapat elsőszámú játékosa, Drahota-Szabó Dorka egyéniben szerzett felnőtt magyar bajnoki címet.

sny

2022. október 10.
2 perc

Az egyre divatosabb SUP (Stand Up Paddeling) mellett a közösségépítésre is kiválóan alkalmas sárkányhajóban is vízre szálltak a Szegedi Tudományegyetem hallgatói.  Az MVM Szeged Vízisportegyesülettel való kiváló kapcsolat, lehetőséget biztosít az SZTE hallgatói számára, hogy különleges mozgásformákat is biztonságosan és élvezetesen próbálhassanak ki.

ropnyitld

2022. október 07.
2 perc

Elrajtoltak a hazai profi röplabda bajnokságok. 2022. október elsején a Vidux-Szegedi RSE - a Szegedi Tudományegyetem számos hallgatójával - mind a női mind a férfi bajnokságban győzelmet aratott hazai pályán.

IMG_8671

2022. október 06.
2 perc

A Kutatók Éjszakáján számos érdekes előadással várta az érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara is. A Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék oktatóinak köszönhetően megismerhettük, hogy milyenek voltak az étkezési és borivási szokások az ókorban.

ehny

2022. október 04.
2 perc

Nagyszerű teljesítményt nyújtva, a 2. helyen ért célba a Szegedi Tudományegyetem hajója a fővárosban rendezett Dunai Regattán. Az SZTE hallgatói összesen kilenc egyetem képviselői közül végeztek a dobogón.  A nyolc magyar egyetemi egység mellett a Belgrad University is indított egy csapatot.

cover

2022. október 04.
3 perc

Félévről félévre népszerűbb a Tanítsunk Magyarországért (TM) mentorprogram a Szegedi Tudományegyetem hallgatói és a régió általános iskolái körében: több intézményben alig várják a gyerekek, hogy a következő évfolyamban őket is mentorálják az erre felkészült egyetemisták. A szegedi TM program harmadik féléve ismét egy három napos táborral indult, amely a hallgatók felkészülését segítette.

pexels-andrea-piacquadio-3757374

2022. szeptember 30.
3 perc

Komoly érdeklődés mellett, maximális létszámmal indította el két különleges egyetemi szabadon választható kurzusát az SZTE JGYPK Alkalmazott Egészségtudományi és Környezeti Nevelés Intézete. Az „Egészséges gerinc: a biomechanikailag helyes testtartás kialakítását, automatizálását és fenntartását elősegítő speciális tartáskorrekció” és a „Testmozgásfókuszú egészségnevelés kortárscsoportban I.” elnevezésű kurzusok célja, hogy a hallgatók a megszerzett ismereteikkel a saját és a Szegedi Tudományegyetem polgárainak egészségfejlesztéséhez is hozzájáruljanak.

iki4jo

2022. szeptember 26.
5 perc

Ma van a Nyelvek Európai Napja. A Szegedi Tudományegyetem leginkább érintett szervezeti egysége, az Idegennyelvi Kommunikációs Intézet, az „IKI20” rendezvénysorozattal teszi emlékezetessé a 2022/2023. tanévet. Évente átlagosan 1500 órányi nyelvoktatást biztosítanak hallgatóknak és oktatóknak egyaránt. Az elmúlt két évtizedben több, mint tízezren tettek sikeres nyelvvizsgát az SZTE IKI-ben. A világnyelvek mellett időnként egészen egzotikus, ritka nyelveket is lehet tanulni az intézet munkatársaitól.

kb

2022. szeptember 20.
3 perc

A 19 éves Kasnyik Bence Kecskemétről érkezett Szegedre, hogy itt folytassa tanulmányait és a röplabdázást. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán mérnökinformatikusnak tanuló sportoló a Szegedi Röplabda Sportegyesülettel szeretne feljutni a legmagasabb osztályba.

pexels-photo-1472887

2022. szeptember 15.
2 perc

Az SZTE-n szeptember 20-án idén is a sportolás lesz a fókuszban. Az Egyetemi Sport Nemzetközi Napján számos színes sportprogram várja az érdeklődőket a Füvészkertben. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a sportolás fontosságára a felsőoktatásban. A belépés a rendezvényre SZTE hallgatóknak és dolgozóknak díjtalan.

IMG_6030

2022. szeptember 06.
2 perc

Megjelent a SZTEminárium Magazin legújabb 2021-2022/02 száma – a Szegedi Egyetem Magazin lapcsaládhoz tartozó, „Hallgatókról hallgatóknak” mottó alatt futó kiadvány már online és a Szegedi Tudományegyetem épületeiben is elérhető.

mrcsp

2022. szeptember 02.
3 perc

Felsőfokú kínai nyelvvizsgát szerezni nem könnyű, de Kínában eltöltött hosszabb idő után lehetséges. Csóti Patrícia, az SZTE Gazdaságtudományi Kar nappali szakos hallgatója mindössze kétszer néhány napra jutott el ebbe a távoli országba, tehát ezt a kiemelkedő eredményt az itthoni nyelvtanulásnak köszönheti.

szedaknyito1

2022. szeptember 02.
1 perc

Nehéz helyzetben lévő iskolásoknak segített a Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapata. A Magyar Református Szeretetszolgálat „Radírozzuk ki a különbségeket!” kampányában, tanszerekkel támogatták a rászoruló diákokat.

1 2 3 4 5 (6)> (7)>| 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek