SZTE magazin

Fókusz

1 [2] 
2016. október 05.

A Kutatók Éjszakáján a Pokémon Go sikerének titkát vizsgálták a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán. Kiderült: nem feltétlenül azok játszanak, akik látták a rajzfilmet, és a játékosok között a legnagyobb arányban a „gamerek” találhatók meg, akik amúgy is aktívak a számítógépes játékok világában, így elmondható, hogy a „telefonos őrületként” titulált mobilalkalmazás korántsem jelentett „valós veszélyt” a társadalomra.

2016. szeptember 20.

Budapest és Debrecen után most már Szegeden is működik a Bike Maffia, az alapítók között egyetemistákat is találunk. Bringával szállítanak rendszeresen ételt hajléktalanoknak, hónapok óta járják a város perifériáját, ahol fedél nélkül élők húzzák meg magukat.

2016. augusztus 31.

Márton Anita (JGYPK ’12 - gyógypedagógia), a riói olimpián a volt SZTE-s olimpikonjaink közül a legeredményesebb. Országos csúccsal, 19.87 méterrel lett bronzérmes, ezzel fedettpályás Eb-arany és szabadtéri Eb-ezüstje mellé egy olimpiai bronzot is nyert. Világklasszis sportoló, 1968 óta nem szerzett magyar női sportoló atlétikai érmet olimpián. Telefonon adott nekünk interjút.

2016. augusztus 22.

A Szegedi Ifjúsági Napok hosszú évek óta jelenti az ország nyárbúcsúztató fesztiválját, azt a négy napot, amikor még gondtalanul élvezhetjük a zene, barátok, vízpart és napsütés tökéletes kombinációját. Augusztus 24. és 28. között még egyszer átélhetik ezt a szabadságot a SZIN látogatói, akik az SZTE Egyetemi Negyedben is számos izgalmas, érdekes programot találhatnak maguknak.

2016. augusztus 05.

A vegánok úgy vélik: az anyagiak nem befolyásolják, hogy valaki mennyire tud vegán értékeket követni – derül ki a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar végzős hallgatójának diplomamunkájából. Lipták Lilla arra is rámutat: a vegánokat legfőképpen az állatok védelme motiválja, és a többség megtagad mindenféle állati eredetű terméket.

2016. július 29.

Mit jelent egy-egy lájk a fiataloknak? A 18 éven aluliak, vagyis a Z generáció tagjainak körében a lájk mélyebb jelentéssel bír, mint az Y (19-32 év) generációsok körében. A Z-sek esetén a sok kedvelés egyenlő a népszerűséggel és azzal, hogy az embert sokan szeretik - derült ki Nguyen Thi Hai Yen, az SZTE GTK marketing mesterszakos hallgatójának kutatásából.

2016. július 28.

A Szegedi Tudományegyetem pszichológia mesterképzésén folytatja tanulmányait szeptembertől Várkonyi Andrea. A műsorvezető nemcsak hallgatóként, hanem a Szegedi Tehetséggondozó Tanács tagjaként is támogatja az egyetemistákat.

2016. június 07.

Remekeltek a szegedi egyetemi médiumok és a médiaszakos hallgatók a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete idei médiapályázatán. Felsőoktatási kategóriában az év diáklapja a SZTE-reo, az év egyetemi diákrádió versenyben 3. a SZER. Az év diákvideósa kategóriában 2. Bartus Bella, 3. Hamza Vanessa.

2016. augusztus 03.

Harmadik alkalommal jelent meg a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) hírlevele. A hírfolyamban sporteseményekről, sportolási, versenyzési lehetőségekről, felsőoktatásban tanuló élsportolókról olvashatunk.

2016. június 13.

A zsonglőrködéstől kezdve a léghajtányépítésen át a Nobel-díjas életutak kivesézéséig számos érdekes kurzus közül választhat a Szegedi Tudományegyetem hallgatója. Az SZTE-s diploma értékéhez a kötelező tantárgyak mellett hozzájárulnak az „általánosan művelőként” meghirdetett kurzusok is.

2016. június 01.

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Digitális Kultúra és Elméletek Kutatócsoportja az aktivitásmérők mindennapi használatát és a sportra gyakorolt hatásait vizsgálta.

2016. május 24.

Mérlegre teszik a tehetségeket a Szegedi Tudományegyetemhez kötődő Sófi magánalapítvány és az SZTE Tehetségpont pályázatai. Számvetésre kértük a sikeres kutatóból tehetős vállalkozóvá lett, 15 éve magánalapítványt működtető, a szegedi tehetségeket támogató 3 gyermekes családapát, Sófi Józsefet.

2016. április 22.

A matematika sokszínűségét és alkalmazhatóságát mutatja be a középiskolásoknak az SZTE „Egyetemi Tavasz a Bolyai Intézetében” programja. A 2016. április 23-i rendezvényről Horváth Esztert, az ott középpontba kerülő matematikai problémák közül a véletlenről Nagy-György Juditot kérdeztük.

2016. március 23.

Mesekönyv adományozással máris be lehet kapcsolódni az egyetemi bibliotéka hagyományos élményszerző programjába. Az SZTE Klebelsberg Könyvtár 2016. április 6-án este éjfélig nyitva tartva várja az olvasókat. A X. Könyvtári Éjszakáról a bibiliotéka főigazgató-helyettesét, Kokas Károlyt kérdeztük. Válaszainak lényege: „A mese rólad szól…”

2016. február 09.

Szegedi egyetemistaként is tévézett már Szabados Ágnes. Az RTL Klub hétvégi híradóiból ismerős fiatal műsorvezető ezer szállal kötődik Szegedhez, az egyetemhez. A kereskedelmi csatorna hírolvasója, szerkesztője a szegedi egyetemről indulva lett sikeres „híresség”: nevére 111 ezernél is több hivatkozást találni az internetes keresőben.

1 [2] 

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01