Egyetemi Hírlevél

A Szegedi Tudományegyetem havi hírlevele
2013. június


Újabb nemzetközi rangsor helyezi a világelitbe a szegedi egyetemet

A University Ranking by Academic Performance legfrissebb egyetemi ranglistáján 559. pozíciójával a harmadik legjobb magyar egyetem lett a szegedi universitas, melyet vidéki vetélytársai közül senki sem előzött meg.

A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 

 

Megkezdődtek a diplomaosztók az SZTE-n

Június 27-e és június 14-e között a Szegedi Tudományegyetem tizenkét kara összesen több mint húsz eseményen adja át okleveleit a végzősöknek.

A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 

 

Sanghaji felsőoktatási intézmények mutatkoztak be a TIK-ben

Exkluzív kiállítást rendeztek annak érdekében, hogy a következő esztendők során bővüljön a hallgatói csereprogram és az oktatási, tudományos együttműködés Sanghaj és Szeged között.

A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 

 

Komplex program segítette az SZTE diákköreit, doktori iskoláit

Közel 884 millió forintot fordított a tudományos utánpótlás-nevelés fejlesztésére az elmúlt két esztendő során az SZTE és konzorciumi partnere, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont.

A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 

 

Másodszor csatlakozott a Magyar Műszaki Értelmiség Napjához a szegedi universitas

Pneumobil csodajárgányok mellett az intelligens mintaotthont bemutató túra is várta a VII. Magyar Műszaki Értelmiség Napjára az érdeklődőket a Szent-Györgyi Albert Agórában.

A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 

 

Lendületben: az SZTE-s Berényi Antal az egyetlen vidéki nyertes

Hat tudományterületen tizennégy kutató nyert az MTA Lendület programjában. Közöttük az egyetlen vidéki az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézete kutatója, Berényi Antal.

A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 

 

Betűvetésben termékenyek a jogi kar oktatói

Az immár hagyományos Jogi Kari Könyvünnepen mutatták be SZTE Állam- és Jogtudományi Kar oktatóinak elmúlt évben megjelent köteteit.

A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 

 

Egy helyen az SZTE Embertani Tanszék antropológiai gyűjteménye

Világviszonylatban is az egyik leggazdagabb csontgyűjtemény állt össze Újszegeden, az SZTE TTIK Embertani Tanszék tárában. Két napig pakolták a Makóról érkezett újabb emberi csontokat.

A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 

 

Száz éve született Szőkefalvi-Nagy Béla matematikus: "a" professzor

Ötnapos nagyszabású nemzetközi konferenciával emlékeztek Szegeden az egyetem egykori legendás matematikusára, a száz esztendővel ezelőtt született Szőkefalvi-Nagy Béla professzorra.

A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 

 

Több százan az SZTE Alma Mater sporthétvégéjén

Idén is nagy sikert aratott az Alma Mater Weekend. A több mint ötszáz részt vevő vendéget számos sport-, kulturális és egyéb program szórakoztatta a közösségépítés jegyében.

A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 

 


A Szegedi Tudományegyetem SZTEinfo hírlevele regisztrációköteles. Amennyiben nem szeretne több SZTEinfo hírlevelet kapni, leiratkozni ide kattintva lehetséges. Legfrissebb híreinket a www.u-szeged.hu címen olvashatja.

Kérjük, küldje tovább levelünket ismerőseinek, barátainak munkatársainak!

 

A hírlevél megjelenítési problémák esetén ide kattintva olvasható html-dokumentumként!