Egyetemi Hírlevél

A Szegedi Tudományegyetem havi hírlevele - 2009. Április 30.

Közel hetven első hely az OTDK-n

Áprilisban rendezték meg a XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia tizenhat szekciójának versenyeit. A Szegedi Tudományegyetem hallgatói az utóbbi évek legjobb eredményét érték el: több mint 180 dobogós helyezést szereztek.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>

Vidéken az SZTE a legnépszerűbb

A tavalyinál csaknem 25 százalékkal többen, 17 619-an jelentkeztek a Szegedi Tudományegyetemre, ezzel ismét az SZTE a legnépszerűbb vidéki felsőoktatási intézmény, és az országos rangsorban is – az ELTE mögött – a második. Szegedet 9933-an jelölték meg első helyen. A ponthatárokat előreláthatólag július 23-án állapítják meg.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>

Új szívkatéteres labor az SZTE-n

Az ország legkorszerűbb szívkatéteres laboratóriumát adták át április második hetében a Szegedi Tudományegyetem Kardiológiai Központjában. Az összesen 600 millió forintos beruházással kialakított új egységben évente több száz életmentő beavatkozást végeznek majd el.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>

A Föld Napja az egyetemen

1990 óta ünneplik meg Magyarországon a Föld Napját minden év április 22-én, melynek keretében számos rendezvényt szerveznek országszerte. A mozgalomhoz idén is bőséges programsorozattal kapcsolódott a Szegedi Tudományegyetem..
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>


Jubileumi juhásztalálkozó Vásárhelyen

Több ezren voltak kíváncsiak április 26-án az SZTE Mezőgazdasági Kara által szervezett hagyományos Szent György-napi juhásztalálkozóra és -versenyre. Az immár huszonötödik alkalommal megrendezett eseményen az ország minden részéből érkezett diákok mérték össze elméleti és gyakorlati tudásukat.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>

Internet-történeti kiállítás az öthalmi laktanyában

Az Európában egyedülálló szegedi informatikatörténeti gyűjtemény részeként a hazai adat- és számítógép-hálózat történetét bemutató kiállítás nyílt nemrégiben. A tárlat az 1960-as évektől napjainkig mutatja be a Magyarországon használt hálózati eszközök fejlődését, valamint a mai internet kialakulását.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>

Radnóti-verssel indult az Egyetemi Tavasz

A VI. Egyetemi Tavasz április 20-tól május 15-ig ötven helyszínen több mint kétszáz kulturális, sport-, ismeretterjesztő és tudományos programmal várja a város és az egyetem polgárait. Számos rendezvény kapcsolódik a Radnóti-emlékévhez. A megnyitón több hallgatói pályázat eredményhirdetésére is sor került.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>

Evezős-világbajnokságot rendez egyetemünk

A fallabdások 2006-os vetélkedése után újabb rangos sportrendezvénynek ad otthont a Szegedi Tudományegyetem: a Maty-éri olimpiai központ vizén rendezik 2010. augusztus 13-15. között a XI. Egyetemi-Főiskolai Evezős-világbajnokságot. Közel 30 ország 450-500 versenyzőjére számítanak a szervezők.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>





A Szegedi Tudományegyetem havi hírlevele regisztrációköteles. A hírlevélre a http://www.u-szeged.hu/#hirlevel címen, az SZTEinfo menüpont alatt lehet regisztrálni. Legfrissebb híreinket a http://www.u-szeged.hu/hirek/legujabb-hireink címen olvashatja.

   

Kérjük, küldje tovább levelünket ismerőseinek, munkatársainak!

 

A hírlevél megjelenítési problémák esetén ide kattintva olvasható html-dokumentumként!