Szegedi Tudományegyetem hírlevél 2014. február

 

48 igen az SZTE rektori pályázatra
Szabó Gábor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem jelenlegi rektora nyújtott be programot az intézmény vezetésére kiírt pályázatra. A rektori programról az SZTE Szenátusa nyilvánított véleményt – 48 igen szavazattal.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 
Miniszterelnöki vizit az szegedi egyetemen, ELI-alapkőletétel
Ünnepélyes keretek között tették le az ELI lézeres kutatóközpont alapkövét Szegeden. Az eseményen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is, aki a jeles esemény előtt ellátogatott a Szegedi Tudományegyetem új klinikájára. A kormányfő beszédében méltatta az SZTE eredményeit.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 
Uniós pályázat keretében fejlesztik az SZTE pszichiátriai ellátását
Bővítik és felújítják az egyetem Kálvária sugárút 57. szám alatti épületét. Több mint 663 millió forintból valósulhat meg a beruházás a Szegedi Tudományegyetemen.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 
Temesvárott járt az SZTE nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó rektorhelyettese
Temesvárra, az ottani egyik „testvéregyetemre” látogatott az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese. Pál József tárgyalásokat folytatott a Temesvári Nyugati Egyetemen, majd találkozott a regionális médiumok vezetőivel.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 
Pszichológia Napja Szegeden: digitális világ és családi viszonyok
Kapcsolatok hálójában, modern kor, modern család címmel rendezett konferenciát workshopokkal a Pszichológia Napja apropóján az SZTE Pszichológiai Intézete a SZAB-székházban. Az egész napos programon, amelyet délután műhelymunkával folytattak, több százan vettek részt.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 
Lézerek minden mennyiségben a 2014-es Fizika Napján
Hatalmas érdeklődés övezte Szegeden a Fizika Napját. A Szegedi Tudományegyetem Fizikus Tanszékcsoportja meghökkentő kísérletekkel, látványos lézerlaborral és tanulságos előadásokkal várta a tudomány iránt érdeklődők apraja-nagyját.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 
A legjobb vidéki egyetem az SZTE a HVG szerint
Immár online is elérhető a HVG című hetilap felsőoktatási rangsora, mely kiváló minősítést adott a Szegedi Tudományegyetemnek.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>


Ösztöndíjas börze az SZTE-n: fókuszban az Erasmus+
A Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalának épülete ösztöndíjas börzének és oktatói információs napnak adott otthont, amelynek fókuszpontjában a 2020-ig tartó Erasmus+ program állt.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 
Középpontban a továbbtanulás az SZTE összegyetemi nyílt napon
A Szegedi Tudományegyetem összegyetemi nyílt napján tanácsokkal és színes programokkal várták a továbbtanulás útvesztőiben informálódni vágyó diákokat és hozzátartozóikat, a jelentkezési lap kitöltésében is segítettek.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 
Támogassa az egyetemi alapítványokat adója 1 százalékával!
Több mint negyven alapítvány, nonprofit szervezet nyújt segítséget a Szegedi Tudományegyetem oktatási és kutatási céljainak eléréséhez, a klinikai munkához. Az SZTE hallgatóit, munkatársait, továbbá a klinikai betegellátást támogató alapítványok idén is számítanak a személyi jövedelemadó 1 százalékából származó bevételre.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

A Szegedi Tudományegyetem havi hírlevele regisztrációköteles. A hírlevélre a Szegedi Tudományegyetem honlapján, a www.u-szeged.hu honlapon a Hírlevél menüpontban lehet regisztrálni. Legfrissebb híreinket ugyancsak a www.u-szeged.hu címen olvashatja.
Kérjük, küldje tovább levelünket ismerőseinek, munkatársainak!
 
SZTE Marketing és Kommunikációs Igazgatóság, SZTE MédiaCentrum, 2014







This email was sent to *|EMAIL|*
why did I get this?    unsubscribe from this list    update subscription preferences
*|LIST:ADDRESSLINE|*

*|REWARDS|*