Bezár

Sajtóarchívum

nyito_jakucs_2020

Sajtóközlemény - Rekord számú résztvevővel zajlott a IX. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny

Sajtóközlemény - Rekord számú résztvevővel zajlott a IX. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny

2020. november 18.
3 perc

A virtuális térben zajlott a Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézete által szervezett IX. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyének döntője a hétvégén. A verseny lebonyolítását az Európai Unió vissza nem térítendő támogatása tette lehetővé.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

A Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézete, valamint Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke által szervezett Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyen évről évre a Kárpát-medence földrajzból legkiválóbb, legtehetségesebb középiskolai tanulói mérik össze tudásukat. Az immár kilencedik alkalommal megrendezett verseny a lexikális ismeretek helyett az oknyomozó földrajzi gondolkodásra, az ok-okozati elemzésekre helyezi a hangsúlyt.


Az idei megmérettetés két szempontból is különleges volt. Egyrészt a Jakucs verseny kilenc éves történelmében rekord számú középiskolai tanuló jelentkezett a versenyre. 2020 januárjában öt ország 100 iskolájának 220 csapatából (ebből 30 határon túli csapat), összesen 440 tanuló mérte össze természetföldrajzi ismereteit a verseny első fordulóján. Ezek az impozáns számok amellett, hogy a verseny töretlen, egyre növekvő népszerűségét fémjelzik, arra is utalnak, hogy a Jakucs verseny az egyike a Kárpát-medence legtöbb középiskolai tanulóját megmozgató földrajzversenyeinek.


Az idei verseny másik különlegessége, egyben egyedi jellemzője, hogy a november 6-7-én megrendezett középdöntő és döntő fordulói a járványügyi helyzet miatt ezúttal nem a megszokott helyszínen, azaz Szegeden, a szervező tanszéken zajlottak, hanem a virtuális térben. Az online középdöntőbe 30 csapat 60 versenyzője jutott be. A középdöntőben a határainkon túli magyar középiskolák csapatai is képviseltették magukat egy felvidéki (kassai) és egy erdélyi (nagybányai) csapat révén.


A már hagyományosan a versenyhez kapcsolódó kísérőprogramok sem maradtak el, hanem átköltöztek az online térbe rövid filmek, videók formájában. A lelkes geográfus és földrajz tanár szakos hallgatók olyan rövid videofilmeket készítettek a tanszékről, melyek nemcsak a Szegedi Tudományegyetem geográfus és földtudományi képzéseit, laborjait és látványos műholdképfalát mutatták be, de a tudományos kutatás kulisszatitkaiba is bevezették az érdeklődő középiskolás versenyzőket.


Az első visszajelzések alapján elmondható, hogy a verseny nagy sikert aratott a résztvevők körében a kényszer szülte online megrendezéstől függetlenül. Minden tanuló kiemelte, hogy az online feladatok gondolkodtatók voltak, jól reprezentálták azt a probléma orientált földrajzos szemléletet, mellyel eredményesen kereshetjük a válaszokat korunk globális és lokális környezeti kihívásaihoz. - Ez a verseny méltó volt egykori tanszékvezető professzorunk, a nemzetközi hírű karsztkutató Jakucs László szellemiségéhez. A döntős csapatok szóbeli feleleteit hallgatva biztos vagyok abban, hogy ezek a középiskolai tanulók bármely felsőoktatási intézményben kiválóan helyt fognak állni - fogalmazott Prof. Dr. Mezősi Gábor, a zsűri elnöke.


A döntő eredményhirdetése ugyan mindenki számára egy kicsit furcsa és szokatlan volt így online formában, de a hagyományos csoportkép ezúttal sem maradhatott el! A versenyt támogató EFOP pályázat révén komoly (összesen több százezer Forint ) értékű könyv és tárgyjutalomban részesülhettek a középdöntő és döntő résztvevői. A Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület által kiadott reprint Jakucs kötetek egyedi ajándékot jelentenek majd mindenen résztvevő számára. A legjobb három csapat és kísérőtanáraik 3 napos szakmai tanulmányúton vehetnek részt 2021 nyarán, ahol szakavatott vezetők révén juthatnak el hazánk legszebb tájaira Jakucs László nyomdokain.


A program a „Szegedi Tudományegyetem készségfejlesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a felsőoktatásba való bekerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére” című projekt keretében valósult meg (Pályázati azonosító: EFOP-3.4.4-16-2017-00015).


Csatolva küldjük közleményünket. Ajánljuk figyelmükbe az SZTE Hírportálján, a témában megjelent cikkünket is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek