Bezár

Sajtóarchívum

szte_gtk_foepulet

Sajtóközlemény - Elindult a Turizmus-vendéglátás alapszak az SZTE Gazdaságtudományi Karán

Sajtóközlemény - Elindult a Turizmus-vendéglátás alapszak az SZTE Gazdaságtudományi Karán

2020. szeptember 29.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának képzési kínálata a 2020/21-es tanévre a Turizmus-vendéglátás közgazdász alapszakkal bővült. Az első évfolyam több mint 100 fővel indult. 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A két nyelven indított alapszakot hatalmas érdeklődés övezte, így az első félévben a magyar nyelvű képzést közel 100, míg az angol nyelvűt 11 hallgató kezdte meg. Akárcsak a GTK többi képzésén, a Turizmus-vendéglátás szakon is rendhagyó módon, online és személyes jelenlétet igénylő órákon folyik az oktatás. Ez ugyan nem könnyíti meg sem az oktatók, sem a diákok dolgát, azonban a technika vívmányainak köszönhetően mind a tananyag átadására, mind a közösségépítésre nagy figyelem hárul. A hallgatók tanulmányaik első szakaszában közgazdasági, valamint turisztikai alapismereteket sajátítanak el, melyeket a következő félévekben egyre inkább a gyakorlatközpontú szakmai tárgyak váltanak fel.

 

Kovács Péter dékán felhívta a figyelmet a képzés ipari kapcsolataira. „Kiemelkedően fontosnak tartottuk a szak gyakorlatias voltát, ezért a képzésbe a régió meghatározó turisztikai szakembereit hívtuk meg.” A képzés összeállításában a piacorientált ismeretek beépítése mellett, a turisztikai marketingkommunikáció és a regionális fókusz kapott kiemelkedő hangsúlyt, melynek feltárását az SZTE marketinges, földrajzi és kommunikációs szakemberei biztosítják az egyetemisták részére. „Az induló szak esetében a legfontosabb szempont az volt, hogy a helyi igényekre és sajátosságokra épülő, és azokra reflektáló képzési programot állítsunk össze.” – emelte ki Pusztai Bertalan, a dél-alföldi régióban ezelőtt hiányképzésnek számító Turizmus-vendéglátás alapszak szakfelelőse.

 

Az SZTE Gazdaságtudományi Kar célja, hogy a hallgatók a munkaerőpiacon is elismert szakmai ismereteket sajátítsanak el, valamint kiváló kommunikációs képességgel és idegen nyelvtudással rendelkező diplomásokkal szolgálja ki a régióiban működő turisztikai és vendéglátóipari szervezeteket. Ezen célok megvalósításának érdekében a többi alapszaktól eltérően, a képzési idő 8 félév, amelynek utolsó két féléve kötelező szakmai gyakorlattal telik, mely a hallgatók gyakorlati tapasztalatainak és szakmai kapcsolatainak bővítéséhez járul hozzá. Ugyancsak kiemelendő, hogy a diplomaszerzés feltétele két idegen nyelv elsajátítása, amelyhez segítséget az SZTE Idegennyelvi és Kommunikációs Intézet kurzusai, valamint a képzéshez kapcsolódó idegennyelvi órák jelentenek.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek