2024. március 29., péntek

Sajtómeghívó - Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny

A Szegedi Tudományegyetem tisztelettel meghívja Önt a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre 2018. december 6-án, csütörtökön, 11 óra 30 percre.
Helyszín: Szegedi Tudományegyetem központi épület (Szeged, Dugonics tér 13.)

esza_felso


A Szegedi Tudományegyetem hetedik alkalommal rendezi meg a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt, amelyen 50 határon túli és magyar középiskolás csapat méri össze tudását kémia, biológia, fizika tantárgyból. A versenyen az egyetem egykori rektora, Szent-Györgyi Albert életéről és munkásságáról is kérdezik majd a diákokat, ahogyan a 2013-2017 között fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjjal elismert tudósok munkásságára is kitérnek a kérdések.

 

A verseny megnyitóját 2018. december 6-án, csütörtökön, 11 órakor 30 perckor rendezik meg a Szegedi Tudományegyetem Dugonics téri központi épületében. A megnyitó, csak úgy, mint a péntek délután 14 órakor kezdődő döntő és díjátadó, sajtónyilvános esemény.

 

A versenyre érkező diákok és pedagógusok – mintegy 200 fő – meghívást kaptak a Szegedi Tudós Akadémia programjára, a Nobel-díjasok és Tehetséges Diákok Találkozójára is.

 

A verseny lebonyolítása az EFOP-3.4.4-16-2017-00015, "A Szegedi Tudományegyetem készségfejlesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a felsőoktatásba való bekerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére" című pályázat keretében valósul meg.

 

A versenyről további információ itt érhető el: SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny 2018