Bezár

SZTEhírek

Legújabb híreink

|<(1) <(16) 17 18 19 20 21 

cover_1

2022. szeptember 13.
5 perc

Losonc Edina, az SZTE JGYPK képalkotás BA szakos hallgatója, tervező, illusztrátor is kiállíthat 2022 decemberében, Ausztráliában, Adelaide-ben, mert az általa tervezett Stádiumok című mű elnyerte a C–IDEA NewStar Award 2021 nemzetközi díjat. Az elismerés és a verseny kapcsán Losonc Edinát és mesterét Kiss Ferencet kérdeztük.

FB_borito_2022

2022. szeptember 13.
1 perc

A növényvilág ragadozói, a rovarfogó növények kerülnek középpontba 2022. szeptember 18-án, vasárnap a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjében. Az érdeklődők 10 és 16 óra között testközelből is megfigyelhetik a húsevő növényeket. A kicsiket ügyességi játékokkal és kézműves foglalkozásokkal várják.

Bolcsesz_Szabadegyetem

2022. szeptember 12.
2 perc

Több, mint negyven előadással, a mindennapokba könnyen beilleszthető órarenddel és az ország legjobb bölcsészkari oktatóival indul el újra idén az SZTE BTK Bölcsész Szabadegyeteme. A nyolcéves hagyomány szerint a szegedi bölcsészkar kapui ilyenkor mindenki előtt megnyílnak, aki tanulni szeretne – kortól, lakóhelytől és előképzettségtől függetlenül. A hallgatók heti rendszerességgel látogathatják a nekik tetsző előadásokat, ebben a szemeszterben egészen december 9-ig. A kurzusokra jelentkezni szeptember 18-ig lehet.

balogh-4

2022. szeptember 12.
4 perc

Jogtörténész, egyetemi tanár, férj, családapa. Magyarország Köztársasági elnökétől augusztus 20-án a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést vehetett át. Dr. Balogh Elemért hivatásról, családról, felelősségről és szabadidőről kérdeztük.

2022_06_10_kiallitoter_avato_DSC_0985

2022. szeptember 09.
5 perc

Dr. Keveházi Katalin, a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárának főigazgatójaként vonult nyugdíjba, első munkahelyéről. Negyven esztendő alatt rengeteget tett hozzá az SZTE fejlődéséhez, amit számos módon, például díjakban is visszaigazolt az élet. 2007-ben Bibliotéka Emlékéremmel, az idei augusztus 20-ai Nemzeti Ünnepen pedig Szinnyei József-díjjal tüntették ki. Példaértékű munkásságáról és jövőbeli terveiről kérdeztük.

Nyito_Nemet_Immunologiai_Dij_-_Tureci_Kariko_ahin_20220907_jj

2022. szeptember 08.
4 perc

A rák és a SARS-CoV-2 elleni, az mRNS-alapú technológián alapuló vakcinák fejlesztőjeként végzett úttörő munkájáért kapta meg a Német Immunológiai Díjat a biokémikus Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszora, valamint a BioNTech céget alapító két orvos, Uğur Şahin és Özlem Türeci. A kitüntetést 2022. szeptember 7-én, a német és az osztrák immunológiai társaság hannoveri kongresszusa nyitányán adták át a három tudósnak.

Teljes_kepernyo_rogzitese_2022._09._08._151525

2022. szeptember 08.
1 perc

Az SZTE új egyetemistáit a 2022. szeptember elsejei Tanévnyitó Ünnepi Szenátusülésén köszöntötték, amely egyben az Országos Felsőoktatási Tanévnyitó is volt. Az ünnepségről készült kisfilm az SZTE Youtube csatornáján megtekinthető.

DSC_2841

2022. szeptember 07.
3 perc

Embertelen dal, Ugye mi jó barátok vagyunk, A dal a miénk: többek között ezek az ikonikus dalok is felcsendültek augusztusban a Szegedi Szabadtéri Játékok hagyományteremtő, újszegedi koncertsorozatán. Boban Marković, a Budapest Bár és Dés László után, újabb legendás előadókat hallhatott a szegedi közönség, a Csík zenekar, Presser Gábor és Karácsony János valamint az SZTE oktatója, Rost Andrea személyében. A nagysikerű előadás előtt Magyarország legismertebb zeneszerzőjét, a JATE Kluban többször is koncertező Presser Gábort kérdeztük.

Kituntetes_2

2022. szeptember 07.
6 perc

Dr. Pap Ildikó Etelka antropológus, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Biológiai Intézete Embertani Tanszékének tudományos főmunkatársa, a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának nyugalmazott címzetes tárigazgatója a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült. Az elismerés kapcsán a múmiakutatásokról, és a betegségek vizsgálatának elméleti és alkalmazási területéről kérdeztük.

IMG_6030

2022. szeptember 06.
2 perc

Megjelent a SZTEminárium Magazin legújabb 2021-2022/02 száma – a Szegedi Egyetem Magazin lapcsaládhoz tartozó, „Hallgatókról hallgatóknak” mottó alatt futó kiadvány már online és a Szegedi Tudományegyetem épületeiben is elérhető.

nyito_HUGO_2022

2022. szeptember 05.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar ad otthont szeptember 6-a és 8-a között a 37 éves múlttal rendelkező Workshop on Global Optimization konferenciának. Az eseményt először, hibrid formában rendezi meg az egyetem, több mint negyven előadó részvételével. A részletekről dr. Vinkó Tamás, az SZTE TTIK Informatikai Intézet Számítógépes Optimalizálás Tanszékének egyetemi docensét, az esemény egyik főszervezőjét kérdeztük.

foto-Revesz_Robert

2022. szeptember 05.
6 perc

Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki Nagy Gábort, a makói József Attila Múzeum néprajzkutatóját, népzenészt és fotográfust, egyetemünk egykori hallgatóját. A kutató eddigi életművében rendkívül fontos szerepet játszott a dél-alföldi pásztorkultúra, amit a már számos kiállításon láthatott fotóin keresztül is bemutat. A népi kultúra, néptánc és népzene már nagyon fiatalon magával ragadták, és jelenleg egyike azon keveseknek a Kárpát-medencében, akik tudnak bőrdudán játszani.

tanszer_Facebook-esemeny_boritokepe

2022. szeptember 05.
1 perc

A tanév kezdetével idén is elindult a tanszergyűjtés az SZTE Alma Mater szervezésében. A használt, de jó állapotban lévő iskolai felszereléseket idén két helyszínen, a Honvéd téri épület portáján, illetve a Somogyi Könyvtárban lehet leadni.

law-1063249_1280

2022. szeptember 02.
1 perc

Az Angolszász Jogi és Angol Jogi Szakfordító Szakjogász és Szaktanácsadó Képzés egy négy szemeszter hosszú, LL.M cím viselésére jogosító képzés. A program során a hallgatók elsajátíthatják az angol-magyar és magyar-angol jogi szakfordítás alapjait, a szükséges terminológiát és megismerkednek a Common Law jogrendszerek egyes területeivel.

kovacs-4

2022. július 29.
3 perc

Dr. Kovács Attila Pált, sokrétű kutatói-oktatói tevékenysége, különösen az optikai elemek diszperziós jellemzőinek minél pontosabb mérésére alkalmas módszerek kifejlesztése terén elért kiemelkedő, nemzetközi szinten is figyelemre méltó eredményei elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesítették. Az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Fizikai Intézetének vezetőhelyettesét, aki egyben a Fizikai Intézet Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének adjunktusa, kitüntetése kapcsán kérdeztük.

mrcsp

2022. szeptember 02.
3 perc

Felsőfokú kínai nyelvvizsgát szerezni nem könnyű, de Kínában eltöltött hosszabb idő után lehetséges. Csóti Patrícia, az SZTE Gazdaságtudományi Kar nappali szakos hallgatója mindössze kétszer néhány napra jutott el ebbe a távoli országba, tehát ezt a kiemelkedő eredményt az itthoni nyelvtanulásnak köszönheti.

mulltonnen-3979757_1280

2022. szeptember 02.
7 perc

Mennyire környezettudatos a magyar, valóban jót teszünk-e azzal, ha szétválogatjuk a szemetet, mi készülhet az újrahasznosított hulladékból és hol tart most a Szegedi Tudományegyetem ezekben a kérdésekben - többek között ezekre is választ kaptunk Szabó Ferenctől, az SZTE óraadó oktatójától.

szedaknyito1

2022. szeptember 02.
1 perc

Nehéz helyzetben lévő iskolásoknak segített a Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapata. A Magyar Református Szeretetszolgálat „Radírozzuk ki a különbségeket!” kampányában, tanszerekkel támogatták a rászoruló diákokat.

Nyito_M._Kir._Ferencz_Jozsef_Tudomanyegyetem_23_0131_a

2022. szeptember 01.
8 perc

Internátust avattak az első szegedi egyetemi tanév végén. A „M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem ötvenesztendős fennállásának ünnepe” 1922. június 29-én hozta lázba a várost. 100 éve szeptember 1-jén kezdődött az egyetemisták beiratkozási időszaka. A tanévnyitót 1922. október elején tartották… Évszázados emlékkönyvet és újságokat lapozgattunk a Szegedi Tudományegyetem centenáriumi ünnepség-sorozatában a jelent, az országos felsőoktatási tanévnyitót köszöntve.

gyasz_gyertya

2022. szeptember 01.
2 perc

Megrendülten tudatjuk, hogy Dr. Gyémánt Iván Károly, szeretett kollégánk és tanárunk, gyors lefolyású súlyos betegség következtében, életének 78. évében, augusztus 15-én elhunyt. A nyilvános búcsúztató szentmisét 2022. szeptember 2-án, pénteken 11 órai kezdettel a szegedi Dómban tartják.

IMG_20220831_174044

2022. szeptember 01.
2 perc

Hétfős delegáció képviseli a Szegedi Tudományegyetemet a Choreomundus Alumni találkozón, Franciaországban.

nyito

2022. szeptember 01.
6 perc

Szeged az egyetemisták és a tudományos kutatók városa a nyári szünetben is. Az idei évben 8 nagyszabású nyári egyetemet indított a Tisza-parti universitas. A képzések között volt olyan, ami nagy múltra tekint vissza és olyan is, amelyet most először tartottak meg.

nyito

2022. augusztus 31.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem az idei tanévben is meghirdeti a nemzetközi együttműködésben kialakított UI GreenMetric Online Course on Sustainability szabadon választható online kurzusát. A hat külföldi intézménnyel közösen fejlesztett angol nyelvű fenntarthatósági kurzus a 2021/22-es tanévben indult először, a sikert követően pedig idén újra meghirdetésre kerül, abba alap- és mesterképzésben tanuló hallgatók egyaránt becsatlakozhatnak.

IMG_1347

2022. augusztus 30.
4 perc

A szülőszobára is könyvet vitt magával Lázárné Csernus Anikó, az SZTE Alma Mater munkatársa, aki a szervezet Facebook oldalán heti rendszerességgel ír recenziókat. Önkéntes kolléganője, a könyvmoly Czibolya Marietta 11 ezer fős követőtáborral büszkélkedhet. Bognár Edmond, az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar magyar szakos hallgatója saját YouTube oldalán osztja meg gondolatait olvasmányairól. Kovács Annabella, az SZTE ÁJTK volt hallgatója szakácskönyvekről blogol. "Falják" a könyveket, befotózzák, videókat készítenek és írnak is olvasmányélményeikről – az SZTE olvasásnépszerűsítőivel missziójukról beszélgettünk.

foto-4

2022. augusztus 30.
8 perc

Kilencedik alkalommal rendezik meg a Szegedi Tudományegyetemen a „Sapiens Ubique Civis – PhD Student and Young Scholar Conference on Classics and the Reception of Antiquity” című konferenciát. A 2022. augusztus 31. és szeptember 2. közötti program főszervezőjét, Nagyillés Jánost, az SZTE BTK Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék docensét kérdeztük a konferenciáról, a kutatási területekről és a latin nyelvről is.

Jakab_Isvan_borito

2022. augusztus 30.
5 perc

Az SZTE Mezőgazdasági Kar egykori hallgatójával, az aranydiplomás Jakab Istvánnal, az Országgyűlés alelnökével, a MAGOSZ elnökével beszélgettünk.

WFP_8933

2022. augusztus 29.
3 perc

A Tisza-parti fesztivál egyedi hangulata, a nemzetközi sztárok sora és a hazai zenei élvonal legjobb koncertjei a koronavírus-járvány előtti hangulatot idézték meg augusztus 24-e és 27-e között Szegeden, sőt a látogatószám meg is döntötte a 2019-es korábbi rekordot – írták vasárnap kiadott közleményükben a szervezők.

alternativ

2022. augusztus 29.
1 perc

2022. szeptember közepéig várja az SZTE Karrier Iroda népszerű Alternatív Gyakornoki Programja a hallgatók jelentkezését. Ebben a félévben is szuper gyakornoki pozíciókkal készültek a fogadóhelyek. Marketing, PR, mentori, irodai, programszervezői, fordító, és még rengeteg gyakornoki pozíció vár a hallgatókra.

IMG_1416

2022. augusztus 26.
3 perc

Óriási népszerűségnek örvend a 2022-es Szegedi Ifjúsági Napokon a Szegedi Tudományegyetem futurisztikus gömbsátrában felállított Szabadulószoba – nemcsak hallgatók és fiatal baráti társaságok, hanem családok is örömmel vetik bele magukat a Nobel-díjas küldetésbe.

DSC_6562

2022. augusztus 25.
2 perc

A Szegedi Ifjúsági Napok minden évben keres önkénteseket a fesztiválmunkálatok segítésére. Az önkéntesek csapatát több SZTE-s hallgató is erősíti. Idén második éve vállal önkéntes feladatokat a SZIN-en Gödör Nóra Anna biológia mesterszakos hallgató. Motivációjáról, feladatairól, élményeiről kérdeztük.

nyito

2022. augusztus 24.
2 perc

A SZIN második napján, augusztus 25-én, csütörtökön éjfélkor lép fel a BufferState rockzenekar a Jampec Party színpadon. Az SZTE Herman Ottó Kollégiumból indult csapat külsős tagokkal kiegészülve nyerte el jelenlegi formáját, és már saját albumot is terveznek. A zenekar tagjai az indulásról, a zenéről és a SZIN-en való fellépésükről is meséltek.

ref1

2022. augusztus 25.
2 perc

A ReFilamer projektjének lényege egy olyan költséghatékony eszköz, amely a háztartásokban található műanyag hulladékból - elsősorban műanyag palackokból - állít elő 3D nyomtatáshoz használható filamentet, ezzel a bolti filament vásárlásához képest akár 90%-kal is csökkenhetnek a kiadások. Ez az ötlet kiválóan illeszkedik a ZÖLD SZTE vonulatba, mivel környezetbarát technológia. Az SZTE-ről indult projekt a hazai sikerek után már nemzetközi porondon is egyre több elismerésben részesült.

honlapra__11_-001

2022. augusztus 25.
2 perc

Az idén 128 éves Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) 2022. szeptember 22–23-án Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és In-formációs Központjában szervezi meg a 60. Közgazdász-vándorgyűlést.

tessek

2022. augusztus 24.
1 perc

Különdíjas lett Klucsik Edit, az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék televíziós szakirányú vezetőjének zenés ifjúsági filmje a Bujtor István Filmfesztiválon.

kooperatív kurzusok

2022. augusztus 24.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem, a Miskolci és a Soproni Egyetem az új félévben is meghirdeti közös kurzusait.

Nadas_Bence_EB3

2022. augusztus 24.
1 perc

A kajak kettesek 500 méteres versenyszámában lett Európa-bajnok Nádas Bence, az SZTE Mérnöki Kar élelmiszermérnök szakos hallgatója, a müncheni multisport Európa-bajnokságon, Kopasz Bálinttal. Hamarosan itt a 2024-es párizsi olimpia kvalifikációs időszaka, amire eddig nagyon sikeres a sportoló felkészülése.

tanfolyam

2022. augusztus 23.
1 perc

Kiváló tanárokkal, magas színvonalú oktatással, online és tantermi részvételi lehetőséggel ismét indulnak emelt szintű érettségi felkészítő tanfolyamok a Szegedi Tudományegyetemen.

17139-1_20210716132252

2022. augusztus 23.
1 perc

A Kövér Béla Bábszínház 2022. augusztus 27-én és 28-án rendezi meg Szeged egyetlen gyermekfesztiválját. Bábelőadásokkal, interaktív játékokkal és sok más színes programmal várja az érdeklődőket a SZINkópé az Erzsébet-ligetben.

minyito

2022. augusztus 22.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar büszkélkedhet Magyarország legerősebb, egyetemi szintű, mesterséges intelligenciához kapcsolódó képzésével. Ennek is köszönhető, hogy a Kar Informatikai Intézete által meghirdetett Mesterséges Intelligencia Nyári Táborra, az ország minden területéről, sőt még Szerbiából is jelentkeztek középiskolás csapatok. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Informatikai Intézete Mesterséges Intelligencia Nyári Tábor megnyitóját 2022. augusztus 22-én, az SZTE TTIK Bolyai épület díszelőadójában tartották.

Gyimothy_Tibor_cover

2022. augusztus 18.
4 perc

Munkaidejükben egyetemistákat oktatnak, gyógyíthatatlan betegségek ellenszerét keresik, innovatív találmányok megálmodói vagy éppen a világűr rejtelmeit kutatják. Mire cserélik a fehér köpenyt munka után? Hogyan töltik szabadidejüket a Szegedi Tudományegyetem oktatói, kutatói? Rovatunkban ezt a témát járjuk körül. Ezúttal Dr. Gyimóthy Tiborral, a Szegedi Tudományegyetem Szoftverfejlesztés Tanszékének alapítójával és egyetemi tanárával beszélgettünk.

MI_foto

2022. augusztus 19.
1 perc

Az SZTE TTIK Informatikai Intézete 2022. augusztus 22. és 24. között Mesterséges Intelligencia Nyári Tábort szervez középiskolásoknak és tanáraiknak.

pexels-photo-3805983

2022. augusztus 16.
7 perc

A 10 milliárd dollárt érő James Webb-űrteleszkópra szegedi és szegedi kötődésű csillagászok is nyertek kutatási időt. Az eszköz 2022. július 11-én kezdte meg tudományos ciklusát, segítségével az SZTE TTIK Fizikai Intézet Asztrofizikai Kutatócsoportjának munkatársai csillagrobbanások nyomait kutatják majd.

Thealter_bog_jr._csapat_2_j

2022. augusztus 15.
7 perc

Egyetemisták írnak blogbejegyzéseket minden színházi előadásról. Ez a THEALTER Fesztivállal egybekötött blog jr. műhely, amelyet kilenc éve vezet Jászay Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék oktatója. A színikritikusi szerepről Bálint Zsófiát, a műhely tagját, a közös munkáról Jászay Tamást kérdeztük.

nekemazegyetem_1

2022. augusztus 15.
7 perc

Lázban tartja a tudományos világot az emberiség történelmének eddigi legfejlettebb űrtávcsővének üzembe állása, amelynek adataival való kutatásra a Szegedi Tudományegyetem is nyert pályázati időt. A James Webb-űrteleszkóp válaszokat adhat többek közt a galaxisok keletkezéseinek kérdéseire és az exobolygókutatás problémáira is; az űreszköz első, lenyűgöző fotóit nemrég közzétette a NASA. A témáról Gáspár Andrással, az SZTE egykori csillagász hallgatójával, az Arizoniai Egyetem munkatársával beszélgettünk.

The-Welcome-Camp-cover

2022. augusztus 12.
3 perc

A felvételi eljárás végével beköszöntött a gólyatáborok időszaka. Idén a Szegedi Tudományegyetem szinte összes hallgatói önkormányzata megrendezi az egyetemi élet talán leggyakrabban emlegetett rendezvényét. Sőt, az EHÖK jóvoltából három év után az Összegyetemi Gólyatábor is visszatér. Az SZTE Állam- és Jogtudományi kar gólyatáboráról szervezőkkel és gólyával is beszélgettünk.

tkkny

2022. augusztus 12.
3 perc

Több sportolási lehetőség a külföldi hallgatóknak, szorosabb együttműködés a régió sportegyesületeivel, aktívabb kommunikáció. Ezek a témák is szóba kerültek azon az egyeztetésen, amelyen Dr. habil. Fritz Péter, a Szegedi Tudományegyetem Testkultúra Koncepciójának rektori és kancellári megbízottja, Dr. Tokodi Margaréta, az SZTE Sportközpont vezetője és a projekt kommunikációjába bevont hallgatók vettek részt.

Szegedi Szabadtéri

2022. augusztus 10.
2 perc

A Szegedi Szabadtéri minden évben foglalkoztat önkéntes segítőket, köztük az SZTE több hallgatóját. Zsámboki Dóra magyar-történelem tanár szakos hallgató idén már második éve dolgozik a szabadtérin. Élményeiről kérdeztük.

nekrolog

2022. augusztus 10.
4 perc

Az SZTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika munkatársai szomorúan és mély fájdalommal értesültek arról, hogy a Klinika volt tanszékvezető egyetemi tanára 2022. augusztus 8-án, 88 éves korában elhunyt. A professzor urat a Kar saját halottjának tekinti. Emlékét tisztelettel és alázattal megőrizzük! - olvasható az SZTE SZAOK honlapján.

Nyito_THEALTER_zart_k2_rebellisek_thealterphoto2022_KZMA3551

2022. augusztus 10.
8 perc

Négy produkcióról külön is beszámolva érzékeltetjük, milyen volt a 32. THEALTER fesztivál, amelynek szervezői és közreműködői több szállal is kötődnek a Szegedi Tudományegyetemhez. A 2022. július 29. és augusztus 6. közötti programsorozaton a hazai független szcéna legizgalmasabb színházai és alkotói mutatkoztak be. A 9 nap alatt, 7 helyszínen látható 31 produkció közül a romániai Yorick Stúdió, illetve a Freeszfe Egyesület – Gólem Színház, a KV Társulat, a SzínMűHely Produkció előadásán járva tapasztaltuk, amit a THEALTER záró közleménye is kiemelt: „A független színház él és az életünkről beszél”.

felhívás

2022. augusztus 09.
4 perc

Zenei, vers-és prózamondó versenyt, vers- és színikritika pályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság Kulturális Irodája.

|<(1) <(16) 17 18 19 20 21 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek