Bezár

Hírarchívum

2017. November

1 2 
2017. november 09.
2 perc

A méretét és kivitelezését tekintve is egyedülálló műholdképfalat avattak a Szegedi Tudományegyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszékén. A művészi alkotásként is értelmezhető 15 négyzetméteres mozaik óriási részletességgel mutatja be Magyarország tájait, folyóit és településeit.

2017. november 09.
1 perc

A Magyar Cochrane Tagozat szervezésében 2017. december elsején és másodikán orvosoknak, kutatóknak és orvostanhallgatóknak tartanak továbbképzést az SZTE ÁOK Baló József Oktatási Központban. A kurzus a bizonyítékokon alapuló orvoslás (EBM) alapvető fogalmainak ismertetésén túl segítséget nyújt az irányelv készítés folyamatának, gyakorlatba való átültetésének és mindennapi alkalmazásának megismeréséhez.

Kiemelt_Szent-Gyorgyi_targyai

2017. november 07.
4 perc

A Szent-Györgyi Albert relikviákkal gyarapodott a Nobel-díjas tudós életútját bemutató egyetemi emlékszoba. A Szent-Györgyi Albert özvegye által küldött csomag tartalmát először az SZTE Rektori Épületében 2017. november 11. és december 10. közötti hétköznapokon megtekinthető emlékkiállításon láthatják az érdeklődők.

kiemelt_MTU_2017_11_06

2017. november 07.
3 perc

A Szegedi Akadémiai Bizottság székházában 2017. november 6-án rendezett ünnepélyes megnyitóval elkezdődött a Magyar Tudomány Ünnepe csaknem egy hónapos rendezvénysorozata. Ekkor adták át a Dél-Alföldi Innovációs Díjat, valamint a bizottság fiatal kutatók számára alapított elismeréseit.

2017. november 07.
3 perc

A Magyar Tudomány Napján, 2017. november 3-án külön műsorban ünnepelte az M5 televíziós csatorna a kutatókat, mutatta be a legfontosabb hazai kutatási eredményeket. A 75 perces műsorfolyamban a Szegedi Tudományegyetem négy kutatója ismertette munkájának legújabb és jövőbe mutató eredményeit. De a Mindenki Akadémiája sorozat előadói között is számos SZTE-kutatótól tanulhatunk.

MTU_2017

2017. november 06.
1 perc

Pécsett tartották a Magyar Tudomány Ünnepe megnyitóját, 2017. november 3-án. A rendezvényen elismeréseket is átadtak, a díjazottak között van több szegedi kutató is.

kutatoi_karrier_nap

2017. november 03.
1 perc

Magyar és külföldi egyetemi hallgatókat, fiatal kutatókat és kutatójelölteket várnak 2017. november 16-án Budapestre. Az ERA Mobilitási és Karrier Napon a kutatói mobilitást és a kutatói életpályát népszerűsítik workshopokon, előadásokon és karrierlehetőségeket bemutató állásbörzén keresztül.

2017. november 03.
2 perc

Izrael kormányzati, egyetemi és vállalati vezetőivel tárgyalt az együttműködés lehetőségeiről Palkovics László, oktatásért felelős államtitkár. Az együttműködéshez jó alapot jelent a kutatás-fejlesztés egyik kiemelkedő hazai projektje, a szegedi lézerközpont és a kapcsolódó tudományos park.

1 2 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek