Bezár

SZTEhírek

Egyetemi élet

|<(1) <(1) 2 3 4 5 6 (7)> (13)>| 

termalkorok_kiemelt

2014. november 19.
4 perc

Az újszegedi geotermikus kaszkádrendszer átadásával a Szegedi Tudományegyetem öt épülete állhat át gázalapúról környezetkímélő energiával történő fűtésre.

2014. november 19.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem takarékoskodik, ezért 2014. december 24-től 2015. január 4-ig épületei nagy részét bezárja, működésüket szünetelteti. A téli üzemszünet idén sem érinti azokat az épületeket, amelyekben egészségügyi vagy közoktatási egységek működnek. Az egyetemi élet 2015. január 5-én, hétfőn indul újra.

2014. november 19.
7 perc

A 100 éve született Petri Gábor sebészprofesszorra, akadémikusra, rektorra kiállítással és konferenciával emlékeznek tisztelői, valamint az SZTE Klebelesberg Könyvtár és a Petri Tanítványok Baráti Köre. Az „alapító” érdemeit emlegetve a szegedi egyetem sebészeti klinikáját ünneplik.

2014. november 18.
7 perc

2014. november 18-án már hazamehet az SZTE ÁOK Gyermekgyógyászati Klinikáról az a 17 éves lány, akit két hete esett át szívműtéten a Rotary Club Gift of Life programjában, az Omegából ismert Kóbor János alapításával létrejött Zenével a hitért civil szervezet támogatásával. A műtétet Hartyánszky István szívsebész professzor végezte.

2014. november 18.
6 perc

Németh Miklós korábbi miniszterelnök is részt vett azon a 2014. november 17-i beszélgetésen, melyen elhangzott, az 1989-es magyar–osztrák határnyitás, tágabb értelemben a rendszerváltás dicsőségét senki sem sajátíthatja ki magának, a békés átmenet hosszú folyamat eredménye volt.

2014. november 18.
1 perc

Ismét önkéntes véradásra várják a Szegedi Tudományegyetem hallgatóit a 9. Országos Felsőoktatási Véradóverseny keretében. 2014. november 18-án 15 órától a Teleki Blanka Kollégiumban adhatnak vért és menthetnek meg három életet a bátor önkéntesek.

2014. november 17.
2 perc

A Brazil Köztársaság fennállásának 125. évfordulójára emlékezve ünnepi fogadást tartottak 2014. november 14-én az SZTE Rektori Hivatal épületében.

2014. november 16.
2 perc

A Magyar Pedagógiai Társaság és az MTA Pedagógiai Bizottság Andragógiai Albizottság 2014. november 14-én rendezte meg Szegeden felnőttképzési roadshow-ját a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Felnőttképzési Intézetében.

egyetem_napja_2014_kiemelt

2014. november 15.
9 perc

Egyetem napja ünnepséget tartottak a Szegedi Tudományegyetemen 2014. november 15-én. Ez alkalomból az SZTE Szenátusa ünnepi ülésén díszdoktori és egyetemi kitüntető címeket, díjakat adtak át.

2014. november 15.
3 perc

Teremavatással és emléküléssel tisztelegtek az SZTE Bölcsészettudományi Karon Szádeczky-Kardoss Samu klasszika-filológus előtt 2014. november 13-án.

2014. november 15.
1 perc

„Mit üzenne 1,5 millió magyar betegnek?” címmel indít társadalmi célú kampányt a DRportal és a WEBBeteg egészségportál. A kezdeményezés célja, hogy fontos és hasznos üzenetet továbbítsanak meglévő és leendő betegeik felé. A tét óriási: a legfrappánsabb, legbölcsebb, legelgondolkodtatóbb, leghasznosabb tanácsokat médiafelületeiken közvetítik 1,5 millió ember számára.

2014. november 15.
2 perc

,,Még a vizsgán is volt alkalma, hogy tanítsa a fiatalságot” – mondják róla. A Magyar Tudomány Ünnepe keretében a 100 éve született Budó Ágoston Kossuth-díjas fizikusra emlékeztek barátai, ismerősei, tanítványai és kollégái a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában 2014. november 13-án.

2014. november 14.
4 perc

A szegedi universitas elődje, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem számára is rengeteg megpróbáltatást okozott az elhúzódó I. világháború. A szakemberek arra keresték a választ, hogyan élte át az intézmény ezt a vészterhes időszakot.

rendorsegi_egyuttmukodes_kiemelt

2014. november 13.
3 perc

Együttműködési megállapodást írt alá 2014. november 13-án Szabó Gábor, az SZTE rektora és Lukács János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. A szegedi universitas és a rendőrség már korábban is több területen dolgozott együtt.

2014. november 13.
1 perc

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2014. november 13–15. között tartja a 2014. évi Pályaválasztási Napok programját. A Szent-Györgyi Albert Agórában november 15-én a Szegedi Tudományegyetem több kara mellett az Idegennyelvi Kommunikációs Intézet is bemutatkozik.

2014. november 13.
2 perc

2014. december 12-én 14 órakor TOEIC (Test Of English for International Communication) angol nyelvű próbavizsgát rendez az SZTE Idegennyelvi és Kommunikációs Intézet.

2014. november 13.
2 perc

2014. november 12-én mutatták be a nagyközönségnek a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának megújult udvarát. A kismamák mostantól nemcsak szebb, de egészségesebb környezetben is tölthetik a várandóságuk utolsó napjait.

tik_kiemelt
2014. november 12.
5 perc

A külföldi diákok elégedettsége alapján nemzetközi viszonylatban „Kiemelkedő” minősítést kapott a szegedi universitas, mely a HVG Diploma 2015 című felsőoktatási mellékletében a harmadik helyet szerezte meg a magyarországi egyetemek versenyében, vidéken pedig első lett.

2014. november 12.
2 perc

A megújított szerződést 2014. november 7-én írta alá Szabó Gábor rektor és Serfőző Levente egyetemi lelkész.

2014. november 12.
2 perc

A Magyar Pedagógiai Társaság és az MTA Pedagógiai Bizottság Andragógiai Albizottság Szegeden is megrendezi felnőttképzési roadshow-ját, amelynek 2014. november 14-én, pénteken 13 és 16 óra között a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Felnőttképzési Intézete ad helyet.

2014. november 10.
2 perc

Világszerte megünnepelték a patológia napját: ez a tudományterület ugyanis egyre fontosabbá válik, mert a patológus szerepe egyre inkább meghatározó a gyógyító terápia kiválasztásában is, főleg abban az esetben, ha daganatos betegségekről van szó. A patológus a betegség pontos diagnosztizálásval foglalkozik, emellett hozzájárul ahhoz, hogy a gyógyítást segítő beavatkozások, kezelések közül a legjobbat válasszák a betegnek. Így fontos tagja a gyógyulást elősegítő orvosok csapatának.

2014. november 10.
2 perc

„A magyar parasztság lélekhite” címmel tartott előadást Gyöngyössy Orsolya a SZAB székházában 2014. november 6-án.

nyilt_nap_kiemelt

2014. november 09.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem 2014. november 27-én „Nyiss ajtót a jövődre” mottóval nyílt napra várja a felvételizést tervezőket a TIK-be. Elindult és 2014. november 21-ig tart az SZTE Roadshow. November végétől pedig a kari nyílt napokra is szeretettel várják a továbbtanulást tervező középiskolásokat.

2014. november 07.
3 perc

Papp Melindával ismerkedhetett meg a nagyközönség 2014. november 5-én a Somogyi-könyvtárban. Az est házigazdája Szalay István, a Közéleti Kávéház kuratóriumi elnöke volt. A beszélgetésben részt vett Kövérné Klucsik Edit, a Szegedi Tudományegyetem televíziós szakirány vezetője, Melinda egykori tanára és Sófi József, a Sófi-ösztöndíj alapítója.

2014. november 07.
3 perc

„Most megint Európában vagyunk…” címmel megjelent a Szabó József (1909-1992) szegedi jogászprofesszor életét és munkásságát bemutató emlékkötet. Az ünnepélyes könyvbemutatóra 2014. november 6-án került sor az ÁJTK Kari Tanácstermében.

2014. november 07.
2 perc

Szomorú szívvel búcsúzunk H. Tóth Imre nyelvtörténész professzortól, aki 2014. október 19-én, 83. életévében hunyt el. Halála rendkívüli veszteséget jelent, hiszen tanári és tudósi tevékenysége meghatározó volt a József Attila Tudományegyetem Orosz Nyelvi és Irodalmi Tanszékének, majd később a Szegedi Tudományegyetem Szláv Filológiai Tanszékének történetében.

tudaskapu_6_kiemelt

2014. november 06.
1 perc

Már elérhető a Szegedi Egyetem Magazin hatodik Tudáskapu tudománynépszerűsítő különszáma, keressék a jól megszokott terjesztési pontokon, az egyetemi épületekben és a kávézókban!

2014. november 06.
1 perc

A közgazdászprofesszor a CEU-n ad elő, de a szegedi egyetem polgárai sem maradnak le semmiről, ha ellátogatnak a GTK épületébe!

2014. november 06.
3 perc

Egész délutános Egészségnapot tartottak 2014. november 5-én az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar „A” épületében, melynek keretein belül számtalan érdekes program és előadás várta az érdeklődőket. Zacher Gábor toxikológus főorvos a kábítószer-függőségről adott elő.

nyilt_nap_kiemelt

2014. november 05.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem 2014. november 27-én „Nyiss ajtót a jövődre” mottóval nyílt napra várja a felvételizést tervezőket az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban. A nyílt nap alternatív programjaként Média Túrát szervez az SZTE Média Centrum.

2014. november 05.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ 2004 decemberében nyitotta meg kapuit. Az intézmény fennállásának 10. évfordulója alkalmából fényképekből, videókból, beszámolókból álló virtuális emlékkönyv készül.

2014. november 05.
1 perc

A MATEHETSZ Tehetséghidak Projektiroda és az SZTE Tehetségpont szervezésében 2014. november 29-én 10–15 óra között a Szent-Györgyi Albert Agóra ad otthont a II. „Ez is tehetséggondozás!” vándorkonferenciának.

2014. november 05.
3 perc

2014 októberében delegáció érkezett Algériából a Tisza-parti universitasra, azzal a céllal, hogy Szegeden tanuló diákjait meglátogassa. Az Algériai Nagykövetség tanácsosa és a Szegeden tanuló hallgatók is pozitívan vélekednek az SZTE-ről.

2014. november 05.
4 perc

2014. október 28-án a Gazdaságtudományi Kar Feketesas utcai épületében tartott előadást az érdeklődőknek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója, Tálas Péter. Az előadáson az Iszlám Állam eredetéről, céljairól, jelenlegi helyzetéről és a probléma megoldásairól beszélt.

veradas_kiemelt

2014. november 05.
1 perc

2014. szeptember 1-jén kezdetét vette a 9. Országos Felsőoktatási Véradóverseny. A Szegedi Tudományegyetem hallgatóit 2014. novemberben ismét önkéntes véradásra várják a József Attila Tanulmányi és Információs Központban, több egyetemi karon és kollégiumban.

gyermekklinika_koszoruzas_kiemelt

2014. november 05.
2 perc

A szegedi gyermekklinika egykori főigazgatójára, Tekulics Péterre emlékeztek halálának 10. évfordulóján 2014. november 4-én, a márványtáblát a Szegedi Tudományegyetem és a Szent-Györgyi Albert Rotary Club készíttette. Születésének 120. évfordulója alkalmából Waltner Károly korábbi intézményvezető emléktábláját is megkoszorúzták.

2014. november 04.
4 perc

Gallé László és Móricz Ferenc Eötvös József-koszorút vehetett át 2014. november 3-án a Magyar Tudományos Akadémia Székházában.

2014. november 04.
2 perc

Forrásmunkának tekinthető, hiánypótló kötet bemutatásával emlékezik az 1956-os forradalom bukására 2014. november 4-én a Politikai Foglyok Országos Szövetségének Csongrád megyei szervezete.

2014. november 03.
2 perc

Konferenciát tartanak Szegeden a Rendi és nemzeti kötődések szimbolikus változásai 1867 és 1918 között címmel 2014. november 4-én és 5-én.

paneuropai_piknik_hvg

2014. november 03.
3 perc

Színes programsorozattal emlékezik a magyar-osztrák határnyitás 25. évfordulója a Szegedi Tudományegyetem az Emberi Erőforrások Minisztériumával, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együttműködésben.

2014. november 03.
1 perc

Az SZTE Állam- és Jogtudományi Kara és a Pólay Elemér Alapítvány Könyvtára 2014. november 6-án egy jubileumi emlékkötet bemutatójával tiszteleg az 1992-ben elhunyt jogászprofesszor előtt, melyben az egyetem kiemelt íróinak munkásságát gyűjtötték össze.

2014. október 31.
1 perc

A Magyar Pedagógiai Társaság Felnőttképzési Szakosztálya immár harmadik alkalommal rendez felnőttképzési roadshow-t , melynek keretében 2014. november 14-én 13 és 16 óra között a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Felnőttképzési Intézetében tartanak konferenciát.

pikkelysomor_uszas_kiemelt

2014. október 30.
2 perc

2014. október 29-én, a Pikkelysömör Világnapon profi úszók, vízilabdázók és lelkes önkéntesek úsztak együtt az újszegedi sportuszodában az elfogadásért és az egészséges életmódért. Az ország négy városában (Budapest, Pécs, Debrecen, Szeged) egyidejűleg zajló eseményt immár harmadjára szervezték meg, és idén Brüsszel is csatlakozott, európai szintűvé emelve a megmozdulást.

2014. október 30.
2 perc

A Tempus Közalapítvány 2014. október 28-án tartotta meg motivációs „túlélő” tréningjét a szegedi hallgatóknak.

plussgyujtes_tik_kiemelt

2014. október 30.
2 perc

2014. október 28-án az SZTE Károlyi Mihály Kollégium lakói plüssgyűjtést szerveztek a rászoruló gyerekek számára.

2014. október 30.
1 perc

Az SZTE és a müncheni Technische Universität együttműködésének keretében Szegedre érkezik Peter J. Brenner germanistaprofesszor, aki az irodalomtudomány és az európai oktatáspolitika témakörében tart előadásokat 2014. október 30-án és 31-én.

egyetem_napja_kiemelt

2014. október 30.
2 perc

Ünnepi szenátusülést rendeznek a Szegedi Tudományegyetem Napja tiszteletére 2014. november 15-én (szombaton) 11 órakor.

2014. október 29.
2 perc

A Szegedi Tehetségpont részeként működő SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány által támogatott fiatal szegedi tehetségek mutatkoznak be hónapról hónapra a Somogyi-könyvtár klubteremében. 2014. november 5-én, szerdán 17 órakor Papp Melindával, a Sófi Különdíj és az SZTE Egyetemi Sajtóért Pro Talentis Díj nyertesével ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

2014. október 29.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar vezetése 2013-ban dolgozta ki a hallgatók beilleszkedését támogató tutori programot, majd 2014-ben is útjára indította azt.

2014. október 29.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar 2014. november 7-én rendezi meg gólyabálját a hagyományos programokkal: gólyaavatással, gólyaherceg- és gólyahercegnő-választással az MGK Kollégium éttermében.

|<(1) <(1) 2 3 4 5 6 (7)> (13)>| 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek