„Számomra a fotók az emberi méltóságról szólnak, arról, hogy soha nem szabad egy személyt kizárólag azzal a társadalmi helyzettel azonosítani, amelyben éppen benne van” – Dr. habil. Fekete Mariann szociológus és docens nyitotta meg a hajléktalanszállón élő nők mindennapjait bemutató kiállítást. A Kopasz Márta Stúdió Galériában berendezett tárlat 2026. október 14-ig tekinthető meg.
Az SZTE BTK Petőfi épületében nyílt meg az a kiállítás, amely a hajléktalanellátó intézményekben élő nők mindennapjaiba és személyes történeteibe enged betekintést. A projekt Wilhelm Laura fotográfus, a Szegedi Tudományegyetem alumnája és Csibra-Kaizler Tamara újságíró közreműködésével valósult meg, a kiállítás kurátora pedig Lovai Szilvia volt.
– Ezek a fotók emberekről mesélnek; sorsokról, kiszolgáltatottságról, kitaszítottságról, emberi méltóságról – mondta Dr. habil. Fekete Mariann szociográfus és egyetemi docens. Megnyitó beszédében hangsúlyozta, a kiállítás a társadalmi távolságot csökkenti le, hiszen ritkán kerülünk annyira közel a hajléktalansághoz, hogy arcokat, tekinteteket, személyes tereket, személyes tárgyakat lássunk.
 |
| Dr. habil. Fekete Mariann megnyitja a kiállítást. Mellette a tárlat kurátora, Lovai Szilvia és a fotográfus, Wilhelm Laura. |
A Kopasz Márta Stúdió Galéria aktuális tárlata olyan társadalmi valóságba viszi el a szemlélőt, ahol a stigma mögött megpillanthatja az embert, aki valaha lakott valahol, tartozott valakihez, dolgozott, remélt, döntött jól vagy rosszul, és közben olyan események történtek vele, amelyeket nem választott. – A szociofotográfia legerősebb tulajdonsága az, hogy nemcsak dokumentál, hanem közelít és kérdésfeltevésre ösztönöz. Számomra Laura fotói az emberi méltóságról szólnak, arról, hogy soha nem szabad egy személyt kizárólag azzal a társadalmi helyzettel azonosítani, amelyben éppen benne van. A női hajléktalanság sokszor rejtettebb, mint a férfiak hajléktalansága. Sokféle kiszolgáltatottság kapcsolódik hozzá, olyanok, mint a párkapcsolati erőszak, függőség, anyagi bizonytalanság, biztonságkeresés. A szociofotó ezt mind megmutatja; arra ösztönöz minket, hogy lelassítsunk néhány percre, és ne csak elsétáljunk a társadalmi probléma mellett, hanem lássuk meg azt az embert, akiről a mindennapjainkban elfordítjuk a tekintetünket – osztotta meg gondolatait a szociológus.
Felhívta arra is a figyelmet, hogy az a távolság, ami első pillantásra olyan nagynak tűnik köztünk és köztük, valójában sokkal kisebb, mint azt gondolni szeretnénk. Ezt a tárlaton megjelenített élettörténetek is alátámasztották, amelyek szóltak többek között diplomás munkanélküliségről, válásról, megözvegyülésről, lakókocsira rádőlt fáról, végtagok elvesztéséről.
A kiállítás szociofotói a BMSZKI (Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei) szállóján készültek. A nők csak két évig tartózkodhatnak az intézményben, utána kérvényezhetik a visszatérést. A létbizonytalanság állandóan jelen van életükben, a szociális munkások e két év alatt igyekeznek újraépíteni a lakók önbizalmát, és megerősíteni őket lelkileg.
Balog Helga
