Hogyan tanulják a nyelvet a gyerekek? – Mondókázás a Kutatók Éjszakáján

Az SZTE BTK Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet Általános Nyelvészeti Tanszék programján közös gondolkodásra hívta az érdeklődőket a Kutatók Éjszakája alkalmából a két előadó, Dr. Ivaskó Lívia és Dr. Kerényiné Dudás Júlia. Kell-e, és ha kell, akkor hogyan érdemes a gyerekekhez beszélni? – ezeket a kérdéseket járták körül a résztvevők bevonásával szeptember 25-én este.
Dr. Ivaskó Lívia elárulta, megdöbbenve tapasztalja a klinikai gyakorlatában azt, hogy nem minden szülő számára triviális, hogy beszélni kell a gyerekekhez. Vannak szülők, akiket erre edukálni kell. Nyelvészként ugyanakkor olyan elméletekkel is találkoznak, hogy nem feltétlenül szükséges tudatosan tanító helyzeteket kialakítani, mert a gyerekek a környezetükből spontán módon is elsajátítanak számos nyelvi mintázatot. De miért is fontos a nyelv elsajátítása? Azért, mert ez az emberek közötti kommunikáció elsődleges eszköze. Szándékos közléseink többségét nyelvi úton tesszük, a kommunikációs képesség pedig a tanulás és a társas együttműködés alapja.

Dr. Kerényiné Dudás Júlia és Dr. Ivaskó Lívia a Kutatók Éjszakáján. Fotó: Sahin-Tóth István

Érdekes kísérleteket, helyzeteket is bemutattak egy plüss babával szemléltetve. Először arra kértek mindenkit, hogy 20 másodpercig legyenek teljesen csendben, és képzeljék el, hogy az ölükben van egy kisbaba. „Mi hiányzott?” – kérdezte a logopédusként is dolgozó Dudás Júlia. „Ez lehetetlen szituáció” – mondta az egyik résztvevő. Leginkább a mosoly, a mimika, a mozdulat, a simogatás hiányzott, hiszen a baba, akinek a figyelmét felkeltjük azáltal, hogy egymásra nézünk, valamilyen visszajelzésre vár. Dr. Ivaskó Lívia szerint a családi interakciós helyzetekben jelentősége van annak, hogy a baba megszólítottnak érzi-e magát.

Ha már tudjuk, hogy beszélni kell a kisgyermekhez, az a kérdés, hogyan tegyük ezt? Újabb kísérletre invitálta a kör alakban helyet foglaló érdeklődőket a két előadó. A Hinta, palinta… kezdetű mondókát kellett elmondani először monoton intonációval, érzelem nélkül, majd ugyanezt ritmikusan, mozgással, szemkontaktussal, ismétléssel, a baba reakcióira válaszolva. Ma már vannak olyan édesanyák, édesapák, akik azért járnak ringató foglalkozásokra, hogy ezt tanulják. Ugyanakkor a különböző kultúrákban évezredek óta automatikusan továbbadják azt a fajta fejlesztést, ami a mondókák, versikék útján tanítja a kicsiket. A mondókázás segíti a gyereket abban, hogy a dallam ritmusát követő mozgás által a teljes központi idegrendszere megkapja azt az ingerlést, amire szüksége van. Mondókázás közben ráadásul a szótagra, mint nyelvi egységre is nagyon korán rávezethetjük a kicsiket. Ha ez elmarad, lehetséges, hogy később a szülőknek terápiás foglalkozásokra kell vinniük a gyermeküket.

Fotó: Sahin-Tóth István

A nyelvi környezet nem csupán abból áll, amit mondunk, hanem abból is, ahogyan mondjuk, amikor mondjuk, és ami eközben történik (hang, ritmus, mozgás, arc, érzelem, ismétlődés, kapcsolat). A nyelv által a világ megismeréséhez is közelebb jutnak a gyermekek. Azzal, hogy például egy mondóka több csatornán érkezik, élmények, érzelmek is kötődnek hozzá, olyan emlékképet adunk a gyermeknek, amely akár évtizedekkel később is felidézhető marad.

Az utánzás vagy a környezeti hatások hatnak inkább a nyelvi fejlődésre? – jött az újabb kérdésfelvetés. Jelenleg az a tudományos álláspont, hogy a mintára nagy szükség van, de bízhatunk a gyerekek azon képességében, hogy maguktól is felismernek bizonyos mintázatokat. Például ha mondjuk nekik, hogy: „Leesett a labda.” „Leesett a maci.” „Leesett a kanál.”, egy idő után már azt is tudni fogják, hogy „leesett a pohár”, holott ezt így nem tanítottuk meg. Egyszerűen a gyerek egy új szóval maga is létrehozza a korábban nem hallott mondatot.
A gyermekek nyelvi képességei az első években sokat fejlődnek, nagyjából hároméves korukra már sokan teljes mondatok alkotására is képesek. Ez persze mindenkinél más ütemben zajlik, mert van olyan baba, aki már másfél éves korában tud mondatokat, és van olyan lurkó, akit négyévesen is alig lehet rábírni arra, hogy mondjon valamit. Dr. Ivaskó Lívia egy provokatív megjegyzést tett, elnézést kérve a jelen lévő férfiaktól: a gyerek átlagosan hároméves korára tud olyan mondatokat megfogalmazni, amit a papa és apa is megért. A társadalmunkban ugyanis megtapasztalható, hogy a gyerekeket azért bízták sokszor nőkre, anyákra, mert ők jobban megértik a kezdeti próbálkozásaikat, jobban ráhangolódnak a sajátságos módon kimondott szavaikra. Valószínűleg azért, mert a nők több időt töltenek velük.

Dr. Kerényiné Dudás Júlia és Dr. Ivaskó Lívia. Fotó: Sahin-Tóth István

Jelenleg azt sejtik a szakemberek – az úgynevezett „CHILDES” adatbázis alapján, amelynek létrehozását Brian MacWhinney kezdeményezte –, hogy az a gyerek, aki hároméves korára nem rendelkezik körülbelül ötven szavas szókinccsel, nagyobb odafigyelést érdemel.

Az Általános Nyelvészeti Tanszék programjain a szabadulószobától a kerekasztal-beszélgetésig a Kutatók Éjszakáján betekintést kaphattak a látogatók abba, hogy milyen sokféle kutatás zajlik a tanszéken, illetve akár konkrét, most folyó kutatásba is beszállhattak adatközlőként. A Szegedi Tudományegyetem különböző karai, egységei 2026-ban már több mint 500 programmal várták a látogatókat a Kutatók Éjszakáján. Látványos kísérletek, érdekes előadások, szabadulószobák, kiállítások, filmvetítések, társasjátékok, egészségügyi szűrések, kvízek és interaktív bemutatók közül is válogathattak a tudomány iránt érdeklődő szegediek a kétnapos programsorozaton.

Vida-Szűcs Imre
Fotó: Sahin-Tóth István

További cikkek a Kutatók Éjszakájáról:

Drónok Harca a Kutatók Éjszakáján: 21. századi, csúcstechnológiás kaland az SZTE-n

Szegedi akadémikusok közelről: digitális emlékezetet épít az SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár